„Van egy elmélet, miszerint, ha egyszer kiderülne, hogy mi is valójában az Univerzum, és mit keres itt egyáltalán, akkor azon nyomban megszűnne létezni, és valami más, még bizarrabb, még megmagyarázhatatlanabb dolog foglalná el a helyét. Van egy másik elmélet, amely szerint ez már be is következett” – írja Douglas Adams, a valaha élt legviccesebb futurológus. A szubjektív apokalipsziskatalógusban az ő világvégével kapcsolatos elképzelése is szerepel. Szerinte olyan látványos lesz, ami vendéglátósok számára is kifizetődő programmá teszi. Az üzleti tervben megbecsült ideális vendégszámot mindössze az az apróság korlátozza, hogy az attrakció kizárólag időutazók számára elérhető napi szinten.
Az általunk ismert vagy akár a nélkülünk is elketyegő univerzumok megszűnéséről szóló tézisek szinte minden komolyan vehető filozófiai, vallási vagy tudományos rendszerben megjelennek. Az apokalipszisről szólnak az ókori héber és az ókeresztény irodalom legizgalmasabb fejezetei, melyek próféták látomásait rögzítik. A mi világunk végéről megfogalmazott teóriák sorából nem maradhatnak ki a ma is népszerű Jehova tanúi, akik szabályrendszerként fogadják el a kapcsolódó bibliai fejezeteket.
„A világ elmúlóban van” – idézik János jelenéseit, majd részletesen is kifejtik, forrásmunkaként tekintve a szent szövegeket, hogy az emberiség azon tagjai, akik nem veszik figyelembe Istent, kénytelenek lesznek elszenvedni az „örök pusztulás bírói büntetését”. A végső ítélet után, mely ellen már a hágai Nemzetközi Bíróságon sem lehet fellebbezni, először a hamis vallásokat pusztítja el az Úr, majd a gonoszokkal végez, és ebben az armageddonnak is nevezett átvilágítási eljárásban a politikai uralkodóknak sem jár mentelmi jog. Nyilván azok járnak jól, akik Jézus parancsának engedelmeskednek, mert számukra garantált az örök élet. Ráadásul nem is valamiféle ködös túlvilágon, hanem itt a Földön. Tehát van remény.
Előttünk a vízözön
Az isteni elégedetlenség látványos gesztusaként manifesztálódó özönvizet is számos vallás említi. Az Ószövetségben olvasható, ahogy az Úr részletesen elmeséli Noénak bizonyos terveit, melyek szerint lemos minden élő lelket a Földről, illetve az ég alól. Kivéve a jó magaviseletű főhőst, aki egy megfelelő méretű bárkát építve biztosítja az emberiség és a fajok túlélését.
Hasonló sztorit mesél el a Gilgames-eposz is, csak ott Um-Napistinek hívják a babiloni hajóst, akinek biztosítania kellett a biodiverzitást az árhullám levonulása után is. A perzsa szerint Jima, Indiában Manu segítségével úszta meg az élővilág a vízalapú verdiktet, és ez csak három a vizes újraindításra emlékező vallások közül.
A vikingek bunyóval búcsúznak
Az északi népek is kifundálták saját teóriájukat a világ összeomlásáról, amit Ragnaröknek hívnak. Eszerint egymásnak esnek az összes istenek, a lángóriások, a világkígyó meg az óriásfarkas. Valhalla hőseivel együtt mindent szétvernek, amihez hozzáférnek, majd romok között elindul az új kör, melyben a túlélők úgy gondolják, hogy mindent jobban csinálnak majd, mint bukott elődeik. Tehát a vég itt is kezdet.
Pressing Lajos, a kiváló pszichológus, buddhista tanító, mesekutató, esszéíró a viking Ragnaröknél sokkal átfogóbb lehetőségeket vázol fel egy kiváló tanulmányban. Az általa említett ősi tanítások alapján „a keletiek számára egy örökkévaló mennyország vagy az örök kárhozat eszméje értelmezhetetlen”. Az élet néha majdnem tökéletes, máskor szinte pokoli, és ez a csiki-csuki biztosítja az újrakezdést.
A buddhisták szerint soha nincs vége
A világ felbomlása leggyakrabban azáltal megy végbe – írja Pressing –, hogy egy óriási kozmikus tűz támad, amely elemészti az egész anyagi mindenséget. Az indiai világkép szerint azonban minden hetedik tűz általi pusztulást egy olyan világvége követ, ahol az anyagi struktúrák megszűnnek, a dolgok határozott alakja felbomlik – mintha csak egy óriási, kozmikus vízözön söpörne végig a naprendszeren, mely szétbomlasztja az egész mindenséget. Ezt ismét hét tűzben történő megsemmisülés követi. Minden 64. világciklus végén pedig a szél elem vet véget az aktuális világrendszernek, mely az egész anyagi létet atomjaira szórja szét. A kozmikus időciklusok egyébként olyan mérhetetlenül hosszúak, hogy ezeket az időtartamokat földi években nem is szokták megadni – árulja el a megnyugtató időintervallumot a buddhista tanító, majd hozzá teszi, hogy „a kozmikus idő mérhetetlen távlatából még a világvége is csupán egy visszatérő esemény az univerzumok kialakulásának és felbomlásának örök körforgásában”.
A világvége eszerint olyan, mint egy átlagos hétfő, amit sokan nem kedvelnek, de el szoktuk viselni, és valahogy majd csak kihúzzuk péntekig. Ezen a ponton már határozott párhuzamosságok fedezhetők fel a tudományos teóriák és ezoterikus tézisek között.
A tudomány számszerűsíti a végtelent
A csillagászat.hu látványos finálét vázol fel egy színvonalas nemzetközi tudományos folyóiratban publikált tanulmányt szemlézve. Eszerint a jelenleg ismert fizikai törvények szerint „a mától számított körülbelül 10100 (1-es számjegy után 100 db nulla) év múlva leáll a csillagkeletkezés, a galaxisok elsötétülnek, és még a fekete lyukak is elpárolognak. Az űr tágulása ezt az energiát közel 0 kelvinre, avagy abszolút nulla fokra hűti, így bekövetkezik az Univerzum hőhalála és a maximális entrópia állapota.”
De az is lehet, hogy a Naphoz hasonló kis tömegű csillagok nem robbannak fel, hanem „egy forró, Föld-méretű fehér törpeként léteznek tovább. Egy fehér törpecsillag részecskéi kristályrácsba rendeződve évbilliókig sugározzák ki a hőt, jóval tovább, mint az Univerzum mai kora.” Idővel viszont azok is kihűlnek, és fekete törpévé válnak, majd – itt helyhiány miatt nem részletezett – racionális okok miatt ezek is felrobbannak. Erre azonban emberi ésszel felfoghatatlanul hosszú idő múlva kerülhet sor, amit némi kerekítéssel nevezhetünk kvázi öröklétnek is. Ráadásul valami azután is lesz. Hogy mi, arra majd rájön valaki. Addig is legyünk jók, okozzunk minél kevesebb kárt, fogyasszunk egészséges élelmiszereket, és mozogjunk rendszeresen.
