A nyilvános főpróbára nem ment el, de főbe lőtte volna magát, ha kudarcot vall a Dorian Gray premierjén
1951. november 10-én hunyt el Somlay Artúr kétszeres Kossuth-díjas színész, a múlt század első felének egyik legnagyobb művésze, aki azt vallotta: „Aki komolyan veszi az embertársait, önmagát és a mesterségét, annak nehéz a sorsa.”
1883. február 28-án született Budapesten Schneider Arthur Jakab Zsigmond néven (vezetéknevét 1937-ben változtatta meg), apja vasúti tisztviselő volt. Az anyai részről olasz, apai részről angolszász származású Somlay kamaszként többször megszökött, hogy vándorszínésznek álljon, s apja végül beletörődött, hogy fia színész lesz. Tizenhét évesen végzett a Vígszínház színiiskolájában, a vidéken eltöltött évadok után 1907-ben szerződtette a budapesti Magyar Színház, a következő évben – Újházi Ede ajánlására – a Nemzeti Színházhoz került.
Az ország első társulatát 1921-ben hagyta ott, ezután egy évig külföldön utazgatott, Berlinben filmezett, többször volt forgatókönyvek társszerzője. Hazatérése után a Belvárosi, a Magyar és a Renaissance Színházban lépett fel, 1935-ben Németh Antal újra a Nemzeti társulatába hívta. Egy év után elváltak ugyan útjaik, de Somlay 1946-tól öt éven át ismét a színház tagja volt.
Egyénisége betöltötte a színpadot, kellemes, erős hangját a nézőtér legtávolabbi zugában is hallani lehetett. Előadóművészként is kitűnő volt, ezt a rádióban vele készült hangfelvételek tanúsítják. Közel félszáz filmet forgatott, legemlékezetesebb alakításai közé tartozik a Radványi Géza rendezésében 1947-ben forgatott Valahol Európában karmestere és a Különös házasság (1951) Fischer érsekje Keleti Márton rendezésében. Ő is szerepet kapott az első teljes egészében színes magyar filmben, az 1950-ben bemutatott Ludas Matyiban, amelyet Nádasdy Kálmán és Ranódy László rendezett. Kiválóan írt is, prózát, verset, forgatókönyvet, színdarabot (még nem volt 25 éves, amikor a Népszínház bemutatta Veszedelem című alkotását), emellett fordított, és az elsők között szavalta Ady Endre verseit.
A Nemzeti Színháznak 1948-tól volt örökös tagja, abban az évben az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat, majd 1951-ben a kitüntetéssel másodszor is elismerték, 1950-ben kiváló művész lett. 1948 és 1950 között a Színiakadémia tanára volt, és a negyvenes évek végén a Magyar Színházművészeti Szövetség (a mai Magyar Színházi Társaság) elnökeként is tevékenykedett.
Tiborctól Hamletig mindent játszott. Kora legnagyobb jellemszínészének tartották. Színészi pályájának egyik csúcsa Gorkij Jegor Bulicsov és a többiek című színdarabjának címszerepe volt, Major Tamás rendezésében. Többször volt a tragikus sorsú Bajor Gizi partnere, utoljára az Anna Kareninában, ő maga közvetlenül a halála előtt még Katona József Bánk bán című drámájában Petur bánt alakította.
A zárkózott, magányos, legendásan hirtelen haragú, folytonosan zsörtölődő művész előadás közben a legkisebb zavaró tényezőt sem volt hajlandó elviselni. Óriási botrányt kavart, amikor leszólt a közönségnek, hogy fejezzék be a beszélgetést, megesett, hogy felpofozta a fényt rosszul beadó színpadi munkást.
Fiatal színészként azzal került a lapok címoldalára, hogy a Dorian Gray című darab délelőtti nyilvános főpróbáján – jóllehet ő játszotta a címszerepet – nem jelent meg. A közönségnek csak levelét olvashatták fel, ebben azt írta: a nagy szerepet képtelen egy napon kétszer eljátszani, de ha az esti premieren kudarcot vall, főbe lövi magát. Erre szerencsére nem került sor, mert a nézők vastapssal ünnepelték az előadást szinte önkívületben végigjátszó Somlayt.
A barátai által Árgyélnak szólított színész – a becenév onnan ragadt rá, hogy pályakezdő korában vidéken egy kisfiú Árgyélus királyfihoz hasonlította – sokat keresett, mégis állandóan pénzügyi gondokkal küszködött.
A Hubay Miklós által „indulatos humanistának” nevezett művész nyílt és igazságszerető természet volt, így a negyvenes évek végén is kiállt kitelepítésre ítélt pályatársai mellett. A kulturális életet teljhatalommal irányító kommunista kultúrpolitikus, Révai József eleinte eleget tett a színészfejedelem kéréseinek, ám elérkezett a nap, amikor csak kiüzent a várószobába: nem ér rá. Somlay hazament, elővett egy üveg konyakot és egy doboz altatót, s egyetlen éjszaka alatt elfogyasztotta mind a kettőt, így érte 1951. november 10-ének hajnalán a halál.
Öngyilkosságát sokáig titokban tartották, évekig nem volt szabad róla beszélni. A Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, utána a hagyományoknak megfelelően gyászoló kollégái gyalogosan követték a koporsót a Kerepesi temetőbe – ilyen megtiszteltetésben utána már másnak nem volt része. Somlay Artúr Szent István körúti egykori lakhelyén a Fővárosi Önkormányzat 2005-ben emléktáblát állított, nevét sétány őrzi az új Nemzeti Színház mellett. A színház harmadik emeletén idén egy páholyt neveztek el róla.
Címlapfotó: Somlay Artúr Petur bánt alakítja Katona József Bánk bán című drámájának egyik jelenetében a Nemzeti Színházban 1951-ben. Fotó: Farkas Tamás / MTI
