Budapesten született 1937. október 19-én. 1961-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezői szakán, Máriássy Félix híres osztályában. Az egyetem után a Balázs Béla Stúdióban kezdett el dolgozni, pályája elején főként rövidfilmeket rendezett, de a hatvanas évek közepétől számos nagyjátékfilm is a nevéhez kötődik.
Gyerekbetegségek (1965)
Egy első osztályba lépő kisfiú és osztálytársai a film hősei. Hétköznapjaikat és ünnepeiket látjuk, mindvégig gyermekszemmel. Bepillantást nyerünk a kisfiú családjának életébe, megismerkedünk elfoglalt és kissé szórakozott édesapjával, aranyos édesanyjával és nagymamájával, aki roppant jól tud főzni, valamint a birkózó nagybácsival, a manöken unokanővérrel és Zizivel, a kisfiú kortársával, akivel meg lehet beszélni az élet ügyes-bajos dolgait. Gyorsan kiderül, hogy gyereknek lenni bizony nem olyan könnyű, mint ahogyan azt a felnőttek elképzelik, az iskola sok bonyodalommal és kötelezettséggel jár, de még az ebédlőasztalnál is viselkedni kell. Szerencsére azonban a nagyvilágban színes és érdekes dolgok is történnek néha.
Rózsa János Kardos Ferenccel együtt készítette a filmet, mely a híres Máriássy-osztály második nagyjátékfilmje volt az Álmodozások kora (Szabó István) után. A francia után a magyar új hullám egyik úttörő alkotása volt, Zizi neve is Louis Malle 1959-es Zazie a metrón című filmjének főszereplőjére utal. Rózsa János és Kardos Ferenc filmes eszköztárukat a Balázs Béla Stúdióban készült kisfilmekkel dolgozták ki, a Gyerekbetegségek játékos elbeszélésmódja és szubjektív nézőpontja a magyar film sajátos jegyeivé váltak. A szabadon kezelt vizualitás (Nepp József jóvoltából egy animációs betét is belekerült), az olykor burleszkbe hajló elemek még inkább erősítik a gyermeki nézőpontot. A film egy rendkívül erős szabadságérzetet közvetít, egyszerre élteti a gyermeki létet és a mozgóképben rejlő korlátlan lehetőségeket. Mindeközben komolyabb témákat is felszínre hoz: a gyerek szemén keresztül könnyedén kirajzolódik a felnőttek boldogtalansága, az iskola káros szigorúsága is. A korabeli kritika nagyon pozitívan fogadta, számos fesztiválon vetítették, itthon és külföldön egyaránt. Többek között a 19. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, a Kritikusok Hete programjában is szerepelt.
Pókfoci (1976)
A filmben az új lakótelepi szakközépiskola névadó ünnepséget tart, ezzel kiváltja a felettes szervek érdeklődését. A diákokkal felmérő dolgozatot íratnak, amely azonban meglehetősen rosszul sikerül, mert a sok társadalmi munka a tanárok és a diákok idejét egyaránt elvonja a munkától. A hatalmaskodó igazgató különféle manipulációkkal próbálja elterelni a figyelmet a felmérés lesújtó eredményéről, és ebben a meghunyászkodó tanárok is támogatják. Különösen az újító szellemű tornatanár „találmánya”, a szűk tornateremre szabott pókfoci arat nagy sikert.
Rózsa János ezt a filmet is állandó írójával, Kardos Istvánnal készítette, aki tíz évig tanított középiskolában, az ott szerzett tapasztalatait formálta ironikus történetté a Pókfociban. A gyerekek nevelésének, felnövésének kérdései gyakran kerültek előtérbe Rózsa filmjeiben. A rendezői kísérletezésnek teret engedő Balázs Béla Stúdióban két rövid dokumentumfilmet is forgatott a magyar oktatás helyzetéről: a testi fenyítés ellentmondásosságát feszegető Botütés saját kérésre (1972) címűt és a lehetetlen követelmények elé állított falusi tanárnők megfigyelését és megalázását bemutató Tanítókisasszonyokat (1971). A Pókfoci szatírájában gondolta tovább korábbi megfigyeléseit, munkái tanulságait.
A film az iskola és a hatalom működését mutatja be. A zsarnok igazgató szóban ugyan minden haladást elősegítő kezdeményezést támogat, de aztán mégis mindet ellehetetleníti, megakadályozza. Az igazgatóhoz való viszonyulás, a tanárok viselkedése a hatalommal szembeni különféle magatartások tükreként működik: van, aki csak helyesel, van, aki csendben meghunyászkodik, van, aki hízeleg, de olyan is akad, aki megpróbál valamiféle változást elérni. Maga a pókfoci is remek metaforája a kornak: a földön kúszó gyerekek nem a labdát, hanem inkább egymást rúgják, mégis ez az iskola legnagyobb szenzációja, miközben az irodalmi alkotásokat előadások formájában tanító magyartanárt észre sem veszik, nemhogy méltatnák az érdemeit. De nemcsak a Kádár-kor kritikája a film, hanem a tekintélyelvű oktatásé is.
Boszorkányszombat (1983)
Csipkerózsika ébredésének örömére a gonosz mostoha álarcosbált rendez a kacsalábon forgó várban, amelyre meghívja a mesék összes szereplőjét Hófehérkétől Piroskáig és a farkasig, valamint a mesék két atyját, a Grimm testvéreket. A mostoha kihirdeti a teljes békét, valójában azonban hatalomátvételre készül a mesei rosszakkal. Az álkirályfival és a fekete Csipkerózsikával, ármány és erőszak segítségével a mesék megváltoztatására törnek, hogy végül a rosszak győzzenek. A pincébe gyűjtik a jókat, akik itt össze tudnak fogni, és galambot menesztenek segítségért: özönlenek a gyerekek a világ minden tájáról, és kiszabadítják a rabokat. A mesék pedig maradnak ugyanolyanok, mint eddig.
A történetet Rózsa ötletéből írta Kardos István Vámos Miklós közreműködésével, és ugyan itt nem jelenik meg egy konkrét társadalmi probléma, amely a gyerekekkel, az ő felnövésükkel kapcsolatos, de mégis a számukra kedves mesei alakok és fantáziakarakterek vannak a középpontban. A Rózsa egész munkásságára jellemző játékosság azonban erősen jelen van ebben az alkotásban is. A mindenki számára ismerős mesék toposzai, sablonjai kifordítva, „rózsásítva” jelennek meg.
A bemutató idején a közönség jól fogadta a filmet, 380 ezren váltottak rá jegyet. A kritikusok viszont – bár megjegyezték, hogy az alapötlet több mint szellemes – úgy látták, a legfiatalabb nézők számára zavaros lehet a történet. A későbbiekben maga a rendező is nyilatkozott erről: úgy látta, a trükkök ugyan jól sikerültek, de valóban érdemes lett volna a történetet egyszerűsíteni. Ugyan valóban jogos kritikákat fogalmaztak meg a Boszorkányszombatról, a film jelentősége mégis tagadhatatlan, hiszen bizonyos szempontokból megelőzte korát. A nézők előzetes tudására épülő technika, melyben keverednek a meseuniverzumok, mára már több nagyszabású produkcióban is előfordul, és igen nagy sikereket értek el vele Hollywoodban.
Csók, Anyu (1986)
A Csók, Anyu egy Kádár-korszak végi életkép egy négytagú középosztálybeli családról, helyszíne egy majdnem tökéletesen kész, kétszintes ház. Úgy fest, a Kalmár családnak jól megy, legalábbis anyagilag. A papa maszekol, a mama idegenvezető – mindenki rohan, soha nincs idejük semmire. Még a két imádott gyerekre, a gimnazista Marira és a kis Petire sem, aki iskola helyett egész nap egy maga gyártotta periszkóppal tanulmányozza titokban a környék életét. A család belső kommunikációja írásban, a konyhai üzenőtáblán zajlik.
A film forgatókönyvét Vámos Miklós a saját művéből írta, a rövid novella kizárólag cetlikre írt konyhai üzenetekből áll. A nehezen megfilmesíthető ötlet végül a mű egyik központi motívuma maradt. A film zenéjét Bródy János szerezte, az operatőr Ragályi Elemér volt, a rendező állandó munkatársa, a már többször emlegetett Kardos István dramaturgként működött közre.
Különös családi film és keserédes vígjáték egyszerre a Csók, Anyu, ahol szintén megjelennek a gyerekeket érintő kérdések. Megint erős a gyermeki nézőpont, ahonnan sokkal tisztábban látszik a felnőttek hazug világa. A majdnem kész családi ház a kor tökéletes szimbóluma, A Csók, Anyu pedig a rendező egyik legsikeresebb munkája lett. A film a lassan széteső Kádár-rendszer átélhető, erőteljes látlelete, az alkotók érzékenyen mutatják be a társadalomban zajló mélyebb folyamatokat.
A közönség igazán szerette a filmet, a mozikban több mint 470 ezren váltottak rá jegyet. A Csók, Anyu az 1987-es Magyar Filmszemlén többek között a legjobb film díját is elnyerte.
Cikkünkhöz forrásként használtuk a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum Alapfilmek weboldalát.
Nyitókép: Rózsa János a Félálom című film forgatásán 1991-ben. Fotó: Bartók István. Forrás: Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
