Asimov 1982-ben fejezte be Az alapítvány pereme című kötetét, amely a távoli jövőben játszódik. A történetben felbukkan egy könyvtár, aminek szolgáltatásait csak személyesen lehet igénybe venni. A hősöknek el kell utazniuk a galaxis központjába, ahol kiderül, „az anyagot egy olyan bonyolult számítógépes rendszer foglalta magában, amelyen csak szakember tudott eligazodni”. Egyszóval a nyolcvanas évek elején még a sci-fi-irodalom egyik legnagyobb alakja sem sejtette, hogy alig egy évtized múlva ránk köszönt a hálózatiság kora,

és ez majd mindent megváltoztat.

A könyvtárak jövőjén sem elmélkedett senki, amíg meg nem jelent az internet, és olyan adatmennyiséget tett ripsz-ropsz elérhetővé, ami a világ valamennyi könyvtárának állományával vetekedett. A hálózati kapcsolatok kiterjedésével egy időben elindult a gondolkodás a könyvtárak jövőjéről, s az eredmények egyik legkiforrottabb, de a széles közönség számára is jól érthető összefoglalóját az MIT jelentése kínálja. Az egyetem tanulmányának legfontosabb megállapítása szerint új alapokra kell helyezni, pontosabban

a jövő könyvtára új alapokra helyezi a tudáshoz való hozzáférés lehetőségeit.

A holnap bibliotékája rugalmas, alkalmazkodó, interaktív, divatos szóval részvételi, ugyanakkor programozható és átfogó jellegű.

Mivel amerikai tanulmányról van szó, nem meglepő, hogy az összefoglaló elején finom ideológiai kitekintésként leszögezik: minderre azért van szükség, hogy az olvasók könnyedén átléphessék a tudományos, földrajzi, nyelvi és kulturális határokat. Hozzáteszem, az MIT nemcsak egy a sok jelentős amerikai egyetem közül, hanem olyan intézmény, aminek óriási esélye van arra, hogy valamiféle világegyetemmé váljon, s törekszik is erre. Így határbontó igyekezete valahol érthető.

A Tianjin könyvtár Kínában. Forrás: MRDV

A tanulmány ugyanakkor foglalkozik a térszervezés jelentőségével is, rámutatva, hogy

a könyvárak a jövőben inkább közösségi terek lesznek, semmint könyvraktárak.

A csendes olvasótermek helyett amolyan információs agórákká kell válniuk. A szövegből az is kiderül, jövőkutatóink úgy képzelik, hogy a könyvtár mint információs csomópont nem pusztán hagyományos ismerettárként, sőt nem is csupán digitális adatbányaként működne, de egyúttal az információtudomány és a tudományos kommunikáció kutatásainak is központjává válik. Mégpedig úgy, hogy a helyi kutatók eredményei a lehető legszélesebb körben váljanak elérhetővé.

A tanulmány egyik legérdekesebb felvetése szerint

a jövő könyvtári szolgáltatáscsomagjához újszerű innovatív tudásközvetítő rendszer fog kapcsolódni.

A holnap nyíló könyvtár platformjainak formailag és tartalmilag is versenyképesnek kell lenniük az olyan multimédiás tartalomszolgáltató óriásokkal szemben, mint például a Netflix, a Google vagy a Spotify, hiszen a felhasználók ezekhez szokva indulnak el új információkat keresni.

A tanulmány szerzői arra számítanak, hogy az új könyvtári platformok az információ megjelenítését éppen úgy forradalmasítani fogják, ahogy az adatbányászat eredményei már most átalakítják a humán tudományokat. Hivatkozásul megemlítik a digitális bölcsészeti módszereket és azt, hogy a kortárs tudós az adatvagyon különleges használata során olyan kérdéseket képes feltenni, amelyek eddig föl sem merülhettek. Mi mindent kérdezhetne, ha információkhoz kényelmesebb, hogy ne mondjam, szórakoztatóbb módon lehetne hozzájutni?

De azért nemcsak az adattáraknak kell fejlődniük, hanem az adatkeresőknek is.

Nagyon érdekes felvetése a tanulmánynak az, hogy a jövő könyvtárainak – az MIT könyvtárának mindenképpen – kiterjedt képzési lehetőségekkel is olvasói rendelkezésére kell állnia. És nem pusztán olyan területeken, amelyek az egyetemi oktatáshoz kapcsolódnak vagy éppen a könyvtár információtudományi kutatásaival állnak összefüggésben.

Modern könyvtár Calgaryban. Fotó: Ryunosuke Kikuno/Unsplash

A jelentés szerint a lehető legszélesebb körű felhasználóképzésre lesz, illetve van szükség ahhoz, hogy az olvasók eligazodjanak az egyre nagyobb hullámokban áradó információtömegben.

Az MIT tanulmányát bemutató és egyes elemeit a hazai viszonyokkal összefüggésbe állító cikkében Nagy Gyula, Molnár Sándor és Kokas Károly ez utóbbi tényező jelentőségére hívja föl a figyelmet. A könyvtárak jövőjéről – Reflexiók egy előzetes kutatási jelentés kapcsán című összefoglalójukban azt hangsúlyozzák, hogy

fontos fenntartani „a könyvtárak egyik legelemibb és legősibb funkcióját, a hosszú távú megőrzést”.

Ez a funkció ugyanis nemcsak kontrasztja, de egyúttal kontrollja is lehet a modern hálózati kultúra mindent elérhetőnek mutató látszatvilágának. „Napjaink folyamatosan ömlő álhírei és az áltudományos tartalmak tömegei mellett a könyvtári háttér hitelesítheti az információt” – írják. A könyvtár olyan „teret és keretet adhat, amiben alapvetően biztonságosabbnak, megbízhatóbbnak tekinthető az információ, mint általában”. 

S mivel a könyvtárnak végső soron mindig is ez volt a legfontosabb feladata, egyelőre úgy látszik, hogy a lényegen sem a hálózatiság, sem a digitalizáció, sem a big data, sem a határok lebontása, sem a könyvtárak „meghekkelése” nem fog változtatni.

Igaz, a galaxis közepére talán nem kell majd elutaznunk egy-két hiteles adatért.
A genfi IHEID könyvtár Svájcban. Fotó: Martin Adams/Unsplash

Nyitókép: A Stuttgarti Városi Könyvtár. Fotó: Tetiana Shevereva/Pexels