A kalandvágy nem, csak a bőrönd mérete változott az elmúlt száz évben
„Nem lesznek bőröndjeink” – mondta Phileas Fogg, amikor elhatározta, hogy körbeutazza a Földet Verne 1873-ban megjelent Nyolcvan nap alatt a Föld körül című regényében. Megnézzük, mekkorát változott a világ, és hogy miképp függenek össze a közlekedési eszközök a poggyászok méretével.
Phileas Fogg bölcsen tette, hogy nem vitt magával bőröndöt, mert sok időt veszített volna, míg a gőzhajóról vasúti kocsikba, majd hőlégballonra pakolta volna a táskáit, sőt az utóbbival a nagy súly miatt fel sem tudott volna szállni. A 19. század elején az utazás az arisztokrácia és a gazdag polgárság kiváltsága volt. Szolgák hada segített a poggyászok és nem egy esetben a bútorok cipelésében.
De nemcsak Foggékat hátráltatták volna a nehéz bőröndök, hanem minden utazót, hiszen a múlt század végén az utazóládák majdnem akkorák voltak, mint a ruhásszekrények. A masszív, fából, bőrből készült, vasalapokkal vasalt bőröndöket gyantával tették vízállóvá, mivel sokan utaztak gőzhajókkal, és a hajó rakterében gyakran voltak szivárgások.
Akkor jött divatba a strandolás is, előfordult, hogy ezrek jelentek meg egy-egy hosszabb partszakaszon, a svájci és a velencei szállodák nem győzték elhelyezni a vendégeket. Ekkor lépett be a turizmus világába a polgári középosztály, amit többek között Thomas Mann dokumentált A varázshegy és a Halál Velencében című prózáiban. A bőröndök az 1920-as években alkalmazkodtak az autók csomagtereihez, hiszen fontos volt, hogy beférjenek a kocsikba, és hogy ne legyenek túlságosan nehezek.
A masszív acélvázra épített bőröndöket felváltották a csinosabb, bőrből és szintetikus szövetből készült poggyászok, a nehéz fémkapcsok helyett cipzárakat alkalmaztak. Később jöttek divatba a ma is népszerű gurulós bőröndök, és ez már a repülőgépes utazás következménye. Ugyanis sokszor több száz métert kell gyalogolni a terminálok között, miközben az utasok maguk cipelik a bőröndjeiket, arról nem beszélve, hogy repülőgépen súly– és méretkorlátozások is vannak. Az autó viszont háztól házig szállítja utasait.
Volt idő, amikor az utazásokat annyira megtervezték, hogy útikesztyűt, estélyi ruhát, uszodai dresszeket is csináltattak egy-egy adott utazásra. Ez volt az Orient expressz aranykora, amit számos kalandfilm és többek között Agatha Christie bűnügyi története, A gyilkosság az Orient expresszen is népszerűsített. Az egzotikus tájak mellett vonzóak voltak az exkluzív ételek is, a vendégek jórészt osztrigát, kaviárt, vajban sült nyelvhalat, báránygerincet, csokoládémousse-t ettek, és a legfinomabb francia borokat és pezsgőket itták.
A dualizmus korában a nemesség és a gazdagabb polgárok elsősorban vonattal utaztak Triesztbe és Abbáziába, míg a nászutasok első számú úti célja Velence volt. Ezekre a desztinációkra hetente több vonat is utazott, a szerelvények kora este indultak, és másnap délelőtt már meg is érkeztek. Akik nem engedhették meg maguknak az ilyen hosszú utakat és az üdülőhelyek borsos szállodai árait, azok közelebbi úti célokat választottak. Vagy az egyre jobban kiépülő Balatont, esetleg a Dunakanyar nyaralóövezeteit vagy Lillafüred és a Bükk varázsát.
A múlt század fordulóján a relatíve nagy koffer mellett a hölgyek magukkal vitték a neszesszerüket, illetve egy plédtáskát, amiben egy kis takaró és párna is volt. Ebben az időben sokan pakoltak táskájukba gyertyát, gyufát, iránytűt, mini étkészletet és varrókészletet is. Az etikett nem könnyítette meg az utazást, hiszen az 1900-as évek elején még minden eseményhez más és más ruhát illett felvenni, legyen az teniszmeccs vagy vacsoraparti. Így elkerülhetetlen volt a nagy poggyász cipelése, arról nem beszélve, hogy külön jelentése volt a sétapálcának, a kalapoknak vagy a pongyolának, amiknek szintén helyet kellett szorítani az utazások alkalmával.
Akik igazán gazdagok voltak, ékszereik egy részét is magukkal vitték, aminek biztosítani kellett külön páncélszekrényt, ami nehezebb lehetett, mint az összes csomag együttvéve. Az utazás során ajánlatos volt a társadalmi konvencióknak megfelelő öltözéket felvenni, hiszen ilyenkor sokszor kötöttek ismeretséget az utazók. Ekkorra már a tengerparti fürdőzés annyira elterjedt, hogy divatba jött a barna bőr, felváltva a világos bőrszín arisztokratizmusát.
A szocializmus éveiben viszont nemcsak a társadalmi osztályok tűntek el, hanem a viselkedés és az öltözködés szabályai is. Már senki nem lepődött meg azon, ha egy anyuka piros melegítőben utazott le a Balatonra, és ha felvett a Badacsony megmászásakor egy formátlan, gyűrött esőkabátot. A legfontosabb szempont a praktikum lett, így a nyaralásokra mindenki vitt magával zseblámpát, összecsukható műanyag poharat, kis varrókészletet, tartós élelmiszert.
Azt mondja Phileas Fogg Nyolcvan nap alatt a Föld körülben, hogy „a szerencse olyasvalami, ami csak a vakoknak kedvez”. Nem bízhatjuk tehát a szerencsére az utazást, ezt már az elődök is tudták, épp ezért felkészültek a kalandokon túli kalandokra, vittek magukkal iránytűt, hogy ne tévedjenek el, és cérnát is, ha titokzatos módon szétszakadt volna a ruha.
Címlapfotó: Fortepan / Fortepan
