A nemzet aranyaitól Varró Dánielig: ajánlónk a magyar kultúra napjára

Egyéb

Január 22. a magyar kultúra napja annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Az ünnepre számos kulturális intézmény készül programokkal. Közülük ajánlunk néhányat.

Kortárs táncegyüttes Debrecenben

A PR-Evolution, új nevén PR-Evolution Debrecen Kortárs Táncegyüttes húszéves fennállását ünnepli a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban január 22-én Weöres Sándor: A teljesség felé című darabjával. Az előadás Weöres Sándor ihletésében az ember mint a világba vetett porszem egzisztenciális nyugtalanságát tárja elénk. Koreográfiája azt a pillanatot közvetíti, amikor megérkezünk önmagunkhoz. Azt a kegyelmi állapotot, amikor a „mozdulatlan táncunk” utolsó lépéseként szembesülünk saját magunkkal, és megértjük, megérezzük, mivégre is vagyunk a Földön.

Háromnapos ünnep a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban

A szentendrei intézményben január 19-én, pénteken 17 órától Novotny Tihamér művészeti író, a szentendrei Vajda Lajos Stúdió szakértője fogja bevezetni az érdeklődőket Vajda Lajos alkotói világába és a későbbi szentendrei művészetre gyakorolt hatásába. Január 20-án, szombaton 11 és 13 óra között az ArtBrunch Pándi Balázzsal című rendezvényen Pándi Balázs aszpiktor a Borsos Lőrinc-kiállítás záróeseményére komponált svédasztal-válogatásával vár mindenkit. Ugyanezen a napon 16 órától filmvetítéssel egybekötött beszélgetés lesz Szemző Tiborral és dr. Gelencsér Gáborral Az élet vendégei című kiállításon. Január 21-én, vasárnap 10-től 12 óráig két kurátori tárlatvezetésen vehetünk részt a Paletták – Czóbel Béla párizsi és magyarországi kapcsolatai, valamint A formák ritmusa – Barcsay Jenő című állandó kiállításban.
Részletek itt.

A Borsos-kiállításról itt írtunk.

Sanctum a Balatonnál

Január 23-án Balatonszárszóra, a József Attila Emlékházba látogat a Sanctum, a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Juhász Anna Irodalmi Szalon programsorozata. Juhász Anna irodalmár és meghívott vendégei arra keresik a választ, hogy miképp reagál egymásra a hang és a szó, és miként ihletik meg a klasszikus irodalmi életművek korunk történéseit és a kortárs alkotókat. Ezúttal irodalmi felfedezésre indulnak – egy, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelesebb alakját, József Attilát megismerő útra egy zenés előadással, beszélgetéssel. A meghívott vendégek Vecsei H. Miklós színész és Balla Gergely zenész, énekes lesz.

Fotókiállítás Hódmezővásárhelyen

Eifert János lovakat ábrázoló fotográfiáiból nyílik Equus Caballus címmel kiállítás a művész szülővárosában, Hódmezővásárhelyen január 22-én. A táncművészet mellett az ember és a természet kapcsolata volt az egyik kérdés, amely pályája során mindig is foglalkoztatta a fotóművészt, de lovakról is évtizedek óta készít képeket. A tárlaton látható fotográfiák a Zalai-dombságban, Bocskán, Vígh Pisti lovastanyáján készültek öt-hat év alatt. A hosszú idő során szinte baráti viszonyt alakított ki a lovakkal, amelyeket név szerint ismert. A képek jó részét hajnaltájt készítette, hogy a legszebb pillanatban, különleges atmoszférában, napfelkelte idején mutassa be az állatokat. A Németh László Gimnázium és Általános Iskola aulájában egy hónapon át látható tárlatra a hely adottságaihoz illeszkedve 25 képet választott ki. Kiállításai hagyományaihoz híven a megnyitót követően tárlatvezetésen mutatja be a fotográfiákat, hogy így teremtsen közvetlen kapcsolatot a közönséggel.

Eifert Jánossal készült interjúnk itt olvasható.

Olvasósarok Tarjánban

A Petőfi Kulturális Ügynökség Olvasósarok című programsorozatának következő állomása Tarjánban, az Egyesületek Házában lesz január 22-én, hétfőn 16 órától. A program az értékhordozó kortárs gyerekirodalmat, az olvasást és a mesehallgatást hivatott népszerűsíteni. Interaktív, zenés irodalmi műsorral várják a családokat és pedagógusokat felolvasással, zenével és énekelt versekkel, valamint személyes könyvajánlóval és meseolvasási tippekkel. Akikkel találkozhatunk: Varró Dániel költő, Molnár György gitáros-énekes dalszerző és persze Harmath Artemisz, a MeseCentrum programvezetője.

Egész hetes ünneplés Békésben

A Munkácsy Mihály Múzeumban január 18-án 17 órakor nyílik meg a Mindig van új a nap alatt – A Munkácsy Mihály Múzeum új szerzeményei című időszaki kiállítás, amely május 19-ig látogatható. A Lencsési Közösségi Házban Pap István, az egykori Megyei Művelődési Központ nyugalmazott igazgatója mesél életútról, múltról, jelenről, a magyar közművelődés helyzetéről. Emellett számos egyéb kiállítással is várják a közönséget. A Lencsési Közösségi Ház ad helyet a Márvány Fotóműhely tárlatának, valamint a Csipkés hagyományok a magyar kultúrában című kiállításnak. Ugyanitt lesz január 20-án Vozár Márton Krisztián előadó, zongorista magyar szerzők műveiből összeállított ünnepi koncertje A csitári hegyek alatt... címmel január 20-án.

A 35 éves Meseházban január 25-én a Trio Squelini és Csókás Zsolt tart Jazz-csütörtököt; a Békés Megyei Könyvtár Lencsési tagintézményében pedig kortárs költők mutatkoznak be január 22-én. A Napsugár Bábszínházban január 22. és 27. között minden nap előadják a Paprika Jancsi című kesztyűs bábos, paravános előadást a gyerekeknek. Január 21-én lesz a CSAKK-ban a Csabagyöngye Közösségi Gála, amelyen fellép Gregor Bernadett. A Békéscsabai Jókai Színházban a magyar kultúra napján ünnepi gálaműsort tartanak, amelyen átadják a Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetéseket is.

Gyulán Wenckheim Krisztina grófnőre emlékeznek Beszterczey Attila színművész közreműködésével január 20-án, majd a Budapesti Filharmóniai Társaság ad koncertet Dubóczky Gergely vezénylete mellett a Vigadóban. Január 23-án a Gyulai Várszínházban Edward Albee Három magas nő című vígjátékát adja elő Hegyi Barbara, Nagy Enikő és Marjai Virág.

Orosházán, a Petőfi Művelődési Központban szintén január 23-án Elek Ferenc, Szabó Balázs és Szabó Simon előadásában dalok és dalversek hangzanak el Radnótitól Cseh Tamáson át Pilinszkyig, de felbukkan az Edda, az R-GO és a Halott Pénz is.

Szarvason január 20-án a könyvtár régi gyűjteményében szerveznek nyílt napot Ismerjük meg rejtett kincseinket! elnevezéssel. Este a Cervinus Teátrumban a 100 éves utazás című zenés játékot adják elő.

Békésen, a polgármesteri hivatal dísztermében január 22-én a Belencéres Néptáncegyüttes ünnepi műsorával és Komlóssy Kata előadóművész Lélekemelő című előadásával köszöntik a magyar kultúra napját.

Irodalmi est Jászboldogházán

Irodalmi antológiabemutatót tart január 23-án 18 órakor Jászboldogházán a Helyőrség.ma a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében. Az antológia fiatal szerzők verseinek és prózai alkotásainak legjavát gyűjti össze: a több mint 200 oldalas Kárpát-medencei szintű gyűjtemény kiváló merítés a kortárs irodalom terméséből. A könyvet az oldal főszerkesztője, Farkas Wellmann Endre és két szerkesztője, Kincses Krisztina és Ilyés Krisztina mutatja be, a meghívott vendég pedig Polgár Kristóf színész, költő lesz. 
A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében valósulnak meg.

Szalóki Ági babakoncertje Földesen

A háromszoros Fonogram-díjas, Liszt Ferenc-díjas Szalóki Ági 18 éve énekel az óvodás korosztálynak. Néhány évvel ezelőtt – látva, hogy koncertjeire egyre gyakrabban hoznak karon ülő babákat is – a 0–3 éves korosztálynak is műsort készített. A babáknak tudatosan kisebb térben, vállaltan kisebb közönség előtt, csendesebb zenét játszik, mint az ovisoknak. A műsor kialakításánál figyelembe vette a korosztály fejlettségét, igényeit, életkori sajátosságait. A program része az élőzene-hallgatás, a közös éneklés, a mondókázás, az ölbeli játékok a szülők és babák bevonásával. Legközelebb január 23-án délelőtt találkozhatunk vele Földesen, a Karácsony Sándor Közösségi Házban.

Séta a Fiumei úti sírkertben

A Fiumei úti sírkertben tartott ingyenes séta január 20-án, szombaton 10 órakor indul, amelyen felfedezhetjük a magyar tudományos és kulturális élet 19. századi kibontakozásának lenyomatát, a kor jeles képviselőinek és nagylelkű mecénásainak sírjait. A séta többek között érinti a 210 évvel ezelőtt született Pulszky Ferenc síremlékét, de az is kiderül, mennyire volt sorsdöntő hatású a német ajkú joggyakornok életében a pozsonyi találkozás Kölcsey Ferenccel, ahogyan az is, hogy a szabadságharc leverését követő emigrációból visszatérve hogyan vált Pulszky az egész magyar múzeumügy irányítójává és fejlődésének előmozdítójává. A résztvevők felkeresik többek között Erkel Ferenc, a Himnusz és Egressy Béni, a Szózat megzenésítőinek sírját, Kelety Gusztáv nyughelyét, aki a kiegyezés korának meghatározó művészpolitikusaként volt ismert, továbbá Trefort Ágoston művelődéspolitikusnak, valamint a nemzeti szobrászat megteremtőjének, Izsó Miklósnak a sírját is.

Magyar zeneszerzők művei a Körúti Könyvtárban

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Körúti Könyvtárában kamarakoncertet hallgathatunk a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeinek előadásában január 22-én, hétfőn 18 órakor. Az esten magyar zeneszerzők művei csendülnek fel.
Részletes program itt.

Utoljára Renoir a Szépművészetiben

Már csak január 21-ig látható a Szépművészeti Múzeumban a Renoir – A festő és modelljei című kiállítás. Renoir mindig az embert állította művészetének középpontjába, portréfestőként érzékenyen rögzítette az arcok rezdüléseit, a tekintetek ragyogását, a ruhák tündöklését. Életképein a szereplők közötti hétköznapi, kedélyes interakciókat, a modern élet új jelenségeit örökítette meg. Aktjaiban a női test szépségét, a bőr selymes ragyogását ünnepelte. Képeit barátok, festőtársak, műkedvelők, családtagok népesítik be, akik így egy élettel teli, gondtalan, harmonikus világ részévé válnak. A tárlat kronologikus, egyben tematikus elrendezésben, festményeken, grafikákon, szobrokon keresztül vizsgálja Renoir viszonyát a művészetét inspiráló modellekhez.
Részletek itt.

A kiállításról itt számoltunk be.

Kilenc film híres magyarokról az Uránia Nemzeti Filmszínházban

Az Uránia a magyar kultúra napján 15 óra és 22 óra között kilenc olyan filmalkotást tűz műsorára, amely jelentős magyar személyiségek életét, kalandjait, küzdelmeit mutatja be akár dokumentumfilm, akár játékfilm formájában. Kortárs írók, zenészek, sportolók, egy 19. századi orvos és egy mai természetrajongó történetei, kivételes emberek és életutak, különleges kihívások és teljesítmények elevenednek meg a kiválasztott alkotásokban.
Részletek itt.

A nemzet aranyairól itt írtunk. Bereményi kalapjáról itt. A Magasságok és mélységek című filmről szóló cikkünk itt érhető el, a főszereplőt játszó Pál Emőkével itt beszélgettünk.

https://kultura.hu/a-hegymaszas-talan-konnyebb-volt-pal-emoke-a-magassagok-es-melysegekrol/

A Saját erdőről szóló filmkritikánk itt olvasható. A Semmelweis című film rendezőjével, Koltai Lajossal itt beszélgettünk.

https://kultura.hu/koltai-lajos-azokrol-forgattam-filmet-akiket-a-sorsukkal-kuzdve-falhoz-vert-az-elet/
Mozi egy szerelmespárról

Két magányos ember, Ansa és Holappa véletlenül találkoznak a helsinki éjszakában, és megpróbálják megtalálni életük első, utolsó és egyetlen szerelmét. Az abszurd északi humor nagymestere, a Cannes-ban és Berlinben többször díjazott Aki Kaurismäki a Hulló levelek című dráma-vígjátékkal tér vissza. Kaurismäki Bresson, Ozu és Chaplin előtt tiszteleg új filmjével, és azokról a dolgokról mesél benne, amelyek egy szebb jövő felé vezethetik az emberiséget: a szeretetről, a szolidaritásról, a reményről, illetve a másik ember és a természet iránti tiszteletről. A Hulló levelek című finn filmet több moziban is vetítik, mi pedig itt írtunk róla.

Ideje fölrepülnöm – az 55 éves Kaláka köszönti a 85 éves Kiss Annát a Hagyományok Házában

A Kaláka a hetvenes évek óta előszeretettel adja elő koncertjein Kiss Anna megzenésített verseit, kezdve az Éjszaka, kéktollú című Mikó István-daltól egészen a 2006-os, saját CD-mellékletes Kiss Anna-kiadványuk dalciklusáig. Amikor a zenekar 50 éves lett, nagy sikerű esten köszöntötte a Kossuth-díjas költőt. Ez adta az ötletet arra, hogy idén, amikor a Kaláka az 55. évébe lép, és Kiss Anna január 26-án a 85. születésnapját ünnepli, legyen ismét születésnapi köszöntő. A Kaláka ezzel a koncerttel kezdi meg 2024-es, jubileumi évét a Hagyományok Házában, az előadás pedig éppen január 25-én, a jeles nap előestéjén lesz.

Programözön a Néprajzi Múzeumban

A Néprajzi Múzeumban a családok január 21-én, vasárnap délelőtt képregénybe gombolhatják magukat a Méta Matinén az Istennel talállak, testvérem! – Cigány történetek című kiállítás helyszíneinek és szereplőinek segítségével, délután pedig ugyanehhez a kiállításhoz tárlatvezetés és pódiumbeszélgetés kapcsolódik Roby Lakatossal, Lisztes Jenővel és Szomora Zsolttal a kávéházi cigányzene kultúrájáról. Január 23-án a török hódoltság korának kerámiaművészete kerül fókuszba. A hamarosan záródó, a múzeum legújabb műtárgyait, műtárgyegyütteseit bemutató, Zárvatermő című kiállításhoz fűződő előadás a 16–18. századi hódoltsági kerámiatörténet emlékeit mutatja be. A Zárvatermőről itt írtunk. Mindezek kívül a Néprajzi Múzeum állandó tárlatai mellett öt időszaki kiállítást, valamint az azokban elmélyülést kínáló tárlatvezetésekkel is szolgál.
Részletek itt.

Hangfoglaló Minifeszt a Turbinában

A hazai könnyűzene támogatását célul kitűző Hangfoglaló Programiroda szervezésében január 21-én 17 órakor a Turbina Kulturális Központban – az ingyenes Hangfoglaló Minifeszten – 13 kiváló előadó mutatkozik be az Induló Előadói Alprogram 2024-es támogatottjai közül. Érdemes megismerni őket.
Részletek itt.

Bánffy Miklós és Kós Károly világa a Székely Nemzeti Múzeumban

Bánffy Miklós és Kós Károly világa címmel nyílik kiállítás január 22-én, a magyar kultúra napján a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A megnyitó része lesz a magyar kultúra napi ünnepségnek, amelyet a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, a Székely Nemzeti Múzeum, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Kovászna megyei közgyűlés szervez a Bartók Béla teremben. Az Erdélyben először Sepsiszentgyörgyön bemutatkozó vándorkiállítás apropóját az adja, hogy tavaly volt Bánffy Miklós születésének 150. és Kós Károly születésének 140. évfordulója.
A tárlat anyagához a múzeum és Makkai András üvegművész is hozzájárult a Csaba királyfit ábrázoló vitráliummal, amely Bánffy Miklós rajza alapján készült. A kiállítás komoly forrásfeltárásokkal is járt, ami Bánffy és Kós barátságára is rávilágított, de új információk, tárgyak is előkerültek. A sepsiszentgyörgyi tárlaton a Kós Károly által faragott sakkfigurák és a Könyv a lovakrul című kiadványának eredeti példánya is megtekinthető lesz.
A tárlat végső állomása a marosvécsi Kemény-kastély, így az a triász harmadik tagjához, Kemény Jánoshoz is kapcsolódik.
A január 22-i ünnepség keretében adják át a Háromszék kultúrájáért díjat is. Az életműdíjat tizenötödik alkalommal nyújtják át olyan személyiségnek, aki több évtizeden át meghatározta a térség kulturális életét.

A nyitóképen jelenet a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Weöres Sándor: A teljesség felé című előadásából. Forrás: Csokonai Színház