DSC09720-kicsi.jpg

Bőröndben utazik a Skanzen

Tíz éve járja az országot és a határon túli kistelepüléseket a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Bőröndmúzeuma. A múzeumpedagógiai nívódíjas foglalkozások 27 országhatáron túli és 52 hazai település iskolájába jutottak el az elmúlt tíz évben. Eddig több mint 11 ezer gyerek vett részt az órákon, amelyeken a magyar néprajzzal, életmóddal kapcsolatos ismereteket osztanak meg a diákokkal.

A Skanzen múzeumpedagógusai egy nagy, jelképes bőrönddel kis falvak és határon túli magyarlakta települések iskoláiba látogatnak, hogy a gyerekekkel a magyar paraszti kultúra praktikus tudását megismertessék, amelyet mindennapjaik során is hasznosítani tudnak. Sokszor olyan kistelepülésekre érkezik a múzeum, ahol a népi kultúra emléke még él és rögzíthető, de ahol ugyanolyan fontos annak megismertetése és tudatosítása is.

Az elmúlt három évben Budapest olyan iskoláiban is tartottak foglalkozást a múzeum pedagógusai, ahova hátrányos helyzetű gyermekek járnak vagy egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények (egymik) tanulói, de jártak védett házban is. A múzeum ismeretátadási osztályának minden tagja rendelkezik tapasztalattal fogyatékossággal és megértési nehézséggel élők tanításában.

A Skanzen fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást. Az ingyenes múzeumi program célja, hogy a magyar néprajzzal és életmóddal kapcsolatos múzeumi és társadalmi ismereteket olyan iskolai közösségekhez is eljuttassa, amelyeknek nincs vagy korlátozott lehetősége van részt venni a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum múzeumpedagógiai foglalkozásain.

A foglalkozásokon önálló és csoportos formában is arra biztatják a gyerekeket, hogy ismerjék meg saját családtörténetüket, szokásaikat, ezzel is formálva a gyerekek identitását. A 45 perces órákon, egy tanóra időkeretén belül élményszerűen, játékos módszerekkel, egy-egy múzeumi tárgy segítségével a múltból kiindulva adnak használható tudást a diákoknak.

Az Ételünk, életünk című foglalkozáson a tárgyakhoz kapcsolható emberek életmódját idézik fel. Étkezési szokásaink átalakulásának bemutatásával a mindennapokra vonatkozóan is ismereteket nyújtanak, de szó esik az egészséges táplálkozásról, életmódról, a szezonális táplálkozásról is. Az Ünnepek, szokások foglalkozáson az évkör ünnepeihez és mezőgazdasági időszakhoz kapcsolódóan az év körforgását és ritmusát ismertetik meg. A felső tagozatosoknak összeállított Család és közösség című foglalkozás az egykor működött családi munkamegosztást és annak változását hozza közel a diákokhoz a drámapedagógia eszközeivel. A foglalkozások célja a diákok szemléletformálása mellett érdeklődésük felkeltése az önálló és csoportos múzeumlátogatások iránt.

Ez is érdekelheti

Ismét meghirdeti az ARTtransfer-díj pályázatot a Ludwig Múzeum

Idén immár hetedik alkalommal hirdeti meg a Ludwig Múzeum az ARTtransfer-díj pályázatot, amellyel olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek és kurátorok tevékenységét ismeri el, akik a saját területükön az elmúlt időszakban sokat tettek a kortárs képzőművészet közvetítéséért és népszerűsítéséért.

A múzeum nem a kinyilatkoztatás, hanem a felfedezés tere

Egy „hagyományos” múzeumpedagógiai foglalkozásnak nem az az elsődleges célja, hogy hiteles információkat adjon át, hanem hogy valami perspektívaváltás történjen.

Közös agyműhely, ahol a kétely nem akadály, hanem alapanyag

Ezzel a jelszóval indított tehetséggondozó nyári programot az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum iskolai közösségi szolgálatos középiskolások számára. Az idei két foglalkozás a múzeum Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítására épül.

Múzeumok a Művészetek Völgyében

Hazánk legnagyobb összművészeti nyári fesztiválján, a július 18-án kezdődő Művészetek Völgyében a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) számos tagintézménye képviselteti magát, többek között kihelyezett kiállításokkal, előadásokkal, ismeretterjesztő előadásokkal és családi programokkal várva az érkezőket.