Anne Applebaum kapja a német könyvszakma Békedíját

Anne Applebaum lengyel-amerikai újságírónak és történésznek ítélték oda a Német Könyvkereskedők idei Békedíját – jelentette be június 25-én a díjról döntő kuratórium. A Békedíjat Applebaum, az amerikai The Atlantic magazin munkatársa október 20-án, a Frankfurti Könyvvásáron veheti át.

Applebaum főként közép- és kelet-európai témákkal foglalkozik, 2003-ban Pulitzer-díjat kapott a szovjetunióbeli munkatáborokról szóló A Gulag története című könyvéért. Magyar kiadásban megjelent Vörös éhínség és Vasfüggöny – Kelet-Európa megtörése 1944–1956 című kötete is.

Anne Applebaum 1964-ben született Washingtonban zsidó szülők gyermekeként. Évtizedek óta időszakosan Lengyelországban él. Korábban a brit Economist magazin munkatársaként tudósított Lengyelországról és a keleti blokk országaiban a kommunizmus bukásáról, valamint a Washington Post rovatvezetője volt. Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter felesége és két fiú édesanyja.

„Egy olyan korban, amikor a demokratikus értékeket és vívmányokat megpróbálják lejáratni és támadják, Applebaum kiemelkedő és fontos munkássága hozzájárul a demokrácia és a béke megőrzéséhez” – fogalmazott a díjat odaítélő testület indoklásában. „A gazdaság és a demokrácia kölcsönhatásával, valamint a dezinformáció és a propaganda demokratikus társadalmakra gyakorolt hatásával kapcsolatos kutatásai rámutatnak törékenységükre – különösen egy olyan időszakban, amikor a demokráciákat belülről ássák alá az autokraták választási sikerei” – fűzték hozzá a méltatásban.

Applebaum megtiszteltetésnek nevezte a díjat. Mint mondta: különösen azért tartja fontosnak, mert a német történészek és tudósok kutatásai nagy segítségére voltak a szovjet és kelet-európai történelemmel kapcsolatos munkájában. „A zsűrinek is hálás vagyok, és mindenkinek Németországban, aki továbbra is a békéért, a szabadságért és a demokráciáért küzd Ukrajnában, Oroszországban és egész Európában” – hangsúlyozta az újságíró.

Olaf Scholz német kancellár az X közösségimédia-felületen gratulált Applebaumnak a díjhoz. „A történész Anne Applebaum már korán figyelmeztetett az orosz terjeszkedésre, közelebb hozott minket a kelet-európai történelemhez, és emlékeztetett rá, hogy milyen törékenyek lehetnek a demokratikus társadalmak” – írta június 25-i posztjában.

A német könyvszakma 1950-ben alapított Békedíja 25 ezer eurós (tízmillió forintos) pénzjutalommal jár. Olyan kiválóságoknak ítélik oda, akik az irodalomban, a tudományban vagy a művészetben hozzájárultak a béke eszméjének megvalósításához. A díjnak eddig két magyar kitüntetettje is volt, 1991-ben Konrád György, 2004-ben pedig Esterházy Péter, tavaly Salman Rushdie nyerte el.

Ez is érdekelheti

Ez a tíz, felnőtteknek szóló könyv mutatkozott be a Frankfurti Könyvvásár magyar standján

A Frankfurti Könyvvásáron, amelyet október 7. és 11. között rendeztek meg, idén is kiemelt figyelem övezte a kortárs magyar irodalmat. A 2026-os eseményen Krasznahorkai László és Nádas Péter munkássága került a középpontba. A magyar nemzeti stand a két meghatározó szerző mellett a legújabb magyar könyvtermésből is válogatott, a kortárs próza nemzetközi bemutatását szolgáló New Hungarian Fiction: Autumn 2026 katalógus kiemelt műveivel. Ebből mutatunk most be tíz kötetet.

Magyar könyvek úton a világ felé – megjelent a New Hungarian Fiction 2026

Mi kell ahhoz, hogy egy magyar könyv elinduljon a világ felé? Ha egy kötet néhány jól megválasztott oldaláról jó minőségű fordítás készül, és az a megfelelő külföldi kiadó kezébe kerül, akkor már kiváló ugródeszka lehet. Ebben segít a Petőfi Kulturális Ügynökség gondozásában megjelent New Hungarian Fiction Autumn 2026 legújabb kiadása.

Megnyitott a Frankfurti Könyvvásár, új koncepcióval várja a magyar stand az érdeklődőket

Új koncepcióval, a tabula rasa – vagyis a tiszta lap – gondolatával mutatkozott be a magyar stand az idei Frankfurti Könyvvásáron. A magyar jelenlét a kortárs szépirodalom mellett a gyermek- és ifjúsági irodalomra is kiemelt figyelmet fordít, miközben a nemzetközi színtéren is újrapozicionálja a magyar irodalmat.

Hírmozaik – október 6.

Ferenc pápa naplófeljegyzései a Frankfurti Könyvvásáron, az MMA tárlata az Art Market Budapesten, Dance the District – Köztánc a Millenáris Parkban, új alkotással bővült a szegedi Móra-múzeum „Drága barátom, Picasso” című kiállítása.