Bármi lehet híd az olvasáshoz
A képregényről még mindig előfordul, hogy úgy vélekedünk, mintha valami mellékes, komolytalan műfaj volna. Közben aki járt már képregényes vagy mangás rendezvényen, pontosan tudja: ez a világ rég nem néhány gyűjtő magánügye. Olvasók, szülők, kamaszok, visszatérő vásárlók, anime felől érkezők és keményvonalas képregényrajongók mozognak benne, sokszor egészen más elvárásokkal. A Fumaxnál Németh Vladimirral, a kiadó tulajdonos-ügyvezetőjével és Holló-Vaskó Péter marketingmenedzserrel beszélgettünk arról, lehet-e a képregény híd az olvasáshoz, miért külön világ a manga, és milyen jelentősége van a képi világnak egy ilyen kiadványnál.
Az egyik legrégebbi képregényes szereplők vagytok a magyar piacon. Már a nevetek – a Fumax – is egy mozaikszó, ami triplán képregény: olaszul, japánul és angolul (fumetti, manga, comics.) Ekkora tapasztalattal hogy látjátok, lehet a képregény híd azoknak, akik egyébként nem olvasnak?
Németh Vladimir: Szerintem bármi lehet híd. Nálunk leginkább az Assassin’s Creed regényeknél látszott nagyon erősen, hogy sok új olvasót hoztak be. De például a rendezvényeken rendszeresen találkozunk olyan fiatalokkal, akik azt mondják, a képregények előtt szinte semmit nem olvastak. Persze ez nemcsak a képregényre, hanem a mangára is igaz – bár régebben a nyugati képregényesek (az amerikai és európai képregények olvasói) nagyon elzárkóztak ettől a műfajtól.
Ennek mi lehetett az oka?
Holló-Vaskó Péter: A mangának nagyon különleges az ábrázolásmódja. Ezt úgy mondom, hogy régebben én sem nagyon tudtam mangát olvasni, mert olyanokkal találkoztam, amelyeknek a rajzi világa nem állt közel hozzám. Más a képi elbeszélés: a manga filmszerűbb élményt ad, több képpel mesél el egy történést, részletesebben bontja ki a mozdulatokat, pillanatokat. A vizuális nyelve is más, a hangeffektek, a buborékok elhelyezése, sőt az olvasási irány is olyan, amit meg kell szokni.
A mangában az is gyakori, hogy viszonylag realisztikus rajzból hirtelen átvált karikatúrásabb ábrázolásba, például egy poénnál. Annak, aki nem ebben nőtt fel, elsőre ez furcsa lehet. De ha valaki ráérez, nagyon erős olvasói élményt tud adni a manga.
A szülők mennyire tudják követni, mit olvas vagy néz a gyerekük?
N. V.: A legtöbb szülőnek sokszor arról sincs pontos képe, mivel játszik a gyereke, és ugyanez igaz az olvasásra is. Ez pedig probléma. Én a fiammal sokáig együtt olvastam: akkor is, amikor még nem tudott olvasni – sokszor angolból rögtönözve –, de akkor is, amikor már ő maga is olvasott. Esténként együtt olvastuk a képregényeket, és például a Solo Levelinget is együtt fedeztük fel.
Úgy számolom, hogy a régiségetekből adódóan a közönségeteknek már át kellett esnie egy generációváltáson. Ti mit tapasztaltok?
N. V.: Ez abszolút így van, a mangánál pedig különösen érdekes a helyzet. Húsz éve a manga törzsközönségét főleg tini vagy a húszas éveik elején járó lányok adták. Azóta sokan közülük megmaradtak olvasónak is – ma már negyven körül vannak – de gyerekeik is vannak, ők is olvasnak. Időközben rengeteg férfi olvasó is bejött, így már nem olyan markáns a női túlsúly a manga esetében. A nyugati képregényeknél kicsit más a helyzet: a szuperhősösöket továbbra is szinte kizárólag férfiak veszik – sokszor a fiaiknak.
A képregénynél a rajz legalább annyira fontos, mint a szöveg. Ezt mennyire érzitek az olvasókon?
H-V. P.: Nagyon. Rendezvényen elég bizonyos képregényeket kinyitni, odatartani valaki elé, és máris beleszeretnek, viszik magukkal. De ez negatív irányban is működik: ha egy rajzolóról elterjed, hogy „rossz rajzoló”, akkor nagyon nehéz sikerre vinni a kötetét.
N. V.: Magyarországon elég sajátos ízlés van. Vannak nemzetközileg nagyon népszerű rajzolók, akiket az amerikai piacon imádnak, itthon viszont nem működnek. Nálunk inkább a hagyományosabb, realisztikusabb rajzstílust szeretik. A nagyon egyedi stílusú rajzolókat kevésbé – pedig mi sokszor épp azokat szeretjük jobban.
H-V. P.: A nyugati képregénynél ráadásul nemcsak a ceruzarajz számít. Ott sokszor külön ember a ceruzarajzoló, a tuskihúzó és a színező. Ugyanaz a rajzoló egy másik kihúzóval teljesen más eredményt tud hozni. Ezt akkor látni igazán, amikor egy extra kötetben benne van a ceruzarajz, a kihúzott és a színezett változat is. A nyers ceruzarajzokon látszik leginkább a munka.
Mindezek alapján hogyan látjátok a képregény és az olvasá helyzetét?
N. V.: Húsz éve hallgatjuk, hogy senki nem olvas, mindjárt vége mindennek. Jön az e-könyv, eltűnik a nyomtatott könyv. Ehhez képest még mindig itt vagyunk. Az e-könyv Magyarországon marginális maradt. A képregény és a manga pedig láthatóan sok embert meg tud szólítani, olyanokat is, akik más könyvekhez talán addig nem kapcsolódtak.De ha valami be tudja húzni őket az olvasásba, az már önmagában is nagyon fontos.
