A budapesti Holokauszt Emlékközpontban nyílt meg szerdán az Élet és halál között – Embermentő történetek a Holokauszt idejéből című vándorkiállítás.

A kiállítást eddig brüsszeli, hollandiai, szlovákiai, litvániai, lengyelországi és romániai helyszíneken mutatták be. Tablóin tizenegy ország – Dánia, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia és Ukrajna – képei láthatók.

A tárlat magyar fejezete két történetet dolgoz fel, a Fisch
családot megmentő katolikus Tátrai Annáét és Csertán Gizelláét, aki menedéket
és iratokat biztosított három zsidó nőnek és egy csecsemőnek.

A kiállítás nemzetközi szakértőkből álló csapat együttműködésének eredményeként jött létre az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (European Network for Remembrance and Solidarity) közreműködésével. Az ismeretterjesztésen túl a szervezet célja a nemzetközi párbeszédre való ösztönzés a 20. századi Európa legnehezebb kérdéseiről.

Az áldozatok nevei mellett emlékeznünk kell azokra is, akik
szembeszálltak a gonosszal és segítették üldözött, zsidó származású
embertársaikat. A tárlat a második világháború alatti zsidóüldözésről szól és
azokról, akik zsidókat mentettek, tárgya az ember és minden, ami emberi.

A Hálózatot a közös emlékezetpolitika kialakítására hozták
létre, amelynek középpontjában a totalitárius rendszerek, a nácizmus és a
kommunizmus bűneinek a feldolgozása áll.

A tárlat a látogatók elé példaképeket állít, olyan
személyeket, akik emberek tudtak maradni azokban az időkben is, amikor ezért akár
az életükkel is fizethettek.

Az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata egy nemzetközi vállalkozás, amelynek célja a 20. századi Európa emlékezetének megőrzése, történelmének kutatása, dokumentálása és népszerűsítése, különös tekintettel a diktatúrákra, a háborúkra és az elnyomással szemben álló társadalomra.

A kiállítás december 15-ig látogatható.