cirkuszok_ejsz5.jpg

Maratoni műsorral ünnepelte a Cirkuszok éjszakáját a Fővárosi Nagycirkusz

A Fővárosi Nagycirkusz, Közép-Európa egyetlen kőcirkusza július 20-án, a Cirkuszok éjszakáján 19 órától kibővített, extra műsorral várta a cirkuszművészet szerelmeseit.

A kizárólag erre az alkalomra összeállított előadásban a Csillagok – Égbeli tűk című előadás sztárjai mellett a jövő tehetségei is porondra léptek. A Fővárosi Nagycirkusz idén is különleges műsorral rukkolt elő a Cirkuszok éjszakájára, amelynek célja ezúttal is a minőségi cirkuszművészet sokszínűségének bemutatása volt. A maratoni hosszúságú, közel négyórás előadásban egyedülálló, ritka cirkuszművészeti rekvizitekkel, új zsánerekkel is megismerkedhetett a közönség.

Fellépett a Much – Újcirkusz-hétvége kortárs cirkuszi fesztiválon a Fővárosi Nagycirkusz különdíját elnyerő, angol születésű, jelenleg Budapesten élő és alkotó Georgina Cassels, és láthatták az érdeklődők a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia fiataljait. Bemutatkozott Csepregi Lilla, a Free Fall csoport, Hellenpárt Levente, Nagy Patrik, Szeitl Molli és Czibere Zsolt, a Tádám csoport, az SCH Team, Paczolay Nóra, Muxi és Lucky, Schön Martin és Sugta Lia, valamint ukrán artistanövendékek. A műsort Graeser József, a Fővárosi Nagycirkusz cirkuszszakmai igazgatója rendezte.

A Fővárosi Nagycirkusz 2013-ban hívta életre a Cirkuszok éjszakáját, amelyhez azóta minden nagyobb magyarországi cirkusz csatlakozott. Az alkalom a cirkuszművészet sokszínűségét ünnepli.

 

Ez is érdekelheti

Abban a pillanatban vagyunk, amikor befolyásolni tudjuk a cirkuszművészet esztétikáját

Az első Talent Fesztivált próbálják és hátrányos helyzetű tehetséges gyermekeknek is kenyeret adnak a kezükbe az artistaképző intézetben.

Elnökségi tagjává választotta az Európai Cirkuszművészeti Szövetség Fekete Pétert

A Fővárosi Nagycirkusz főigazgatóját Monte-Carlóban választotta meg a szövetség.

Cirkusz a kirakatban

Már a Városligetet átszelő Kós Károly sétányról látszik, hogy nem mindennapi kiállításnak ad helyet a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Kék lobogók hirdetik a Csodálatos cirkuszvilág tárlatot, amelyre a magyar anyag mellé szerte Európából érkeztek plakátok, jelmezek, rekvizitek.

Biciklisek vitték el a nagydíjat a cirkuszból

Lezárult a XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál. A fesztivál nagydíját a China National Acrobatic Troupe biciklis csoport kapta, több magyar artistát különdíjjal és fesztiválmeghívásokkal ismertek el.