1910 és 1958 között nem kevesebb, mint hét építészeti pályázatot hirdetett meg a város az 1881-ben alapított Cseh Nemzeti Színházi Társasággal karöltve. A több évtizeden át tartó versenyben összesen 150 jeles építész vett részt, Bohuslav Fuchs, Vlastislav Hofman, Josef Chochol, Pavel Janák, Jan Kotěra és mások. A több száz pályázati rajzból olyan átfogó kiálítást lehetne rendezni, amely teljes mértékben dokumentálná a 20. századi cseh építészet történetét. 1960-ra szintén neves tervezők együttműködéséből alakult ki a végső változat: a szocialista realizmus és a klasszicizáló neofunkcionalizmus jegyeit viselő épület. Hétosztatú monumentális homlokzata északi tájolású, és a névadó zeneszerző, a 170 éve született Leos Janáček háza felé néz. A Roosevelt téri színház egy üde park közepén áll, kissé kiemelkedik a talajszintből, ezáltal erős hangsúlyt adva megjelenésének.
Csehország második legnagyobb városának természetesen korábban is voltak színházai. A ma is működő Redutát elsősorban a németajkú polgárság számára nyitották meg a 18. században. 1881 és ’82 között pedig felépült a monarchia idején Zágrábtól Budapestig, sőt azon túl is ismert mesterek, Fellner és Helmer által tervezett Mahen Színház. A teátrum nemcsak korban, hanem dekorativitásban, pompában is rokona a budapesti Operaháznak. A három épület alkotja a a Brnói Nemzeti Színház együttesét (NdB), de a városban számos kisebb önálló színházi műhely és bábszínház is működik.
A Janáček Színház 1965 októberében nyílt meg – mi mást játszhattak volna az ünnepélyes alkalommal, mint Janáček operáját, A ravasz rókácskát? A ház egyébként prózai előadásoknak, klasszikus drámáknak és balettprogramoknak is helyet ad.
Három estén kóstoltunk bele a gazdag kínálatba. Elsőként A bajadér című klasszikus balettet ismertük meg. A mű zeneszerzőjét, Minkuszt Brno részben a magáénak érzi – bár Ludwig Bécsben született, de apja, Theodor Minkus egy közeli faluban jött a világra. Brnóban indult bornagykereskedői pályája, innen települt át a monarchia központjába. Lehet-e a világon olyan ismert művész, akinek ne csörgedezne némi magyar vér az ereiben? Theodor a Budapesten született Maria Heimannt vette feleségül, együtt tették le zsidóságukat és katolizáltak Bécsben. Frigyük gyümölcse Ludwig, a hegedűművész-komponista.
A bajadér egy tragikus kimenetelű, beteljesületlen szerelem története, amelyben természetfeletti lények találkoznak a való világgal. A mű ősbemutatójára 1877-ben Szentpéterváron került sor Marius Petipa koreográfiájával. Brnóban 126 év elteltével tűzték először műsorra. Petipa bravúros technikát igénylő szólóit, kettőseit, kisformációit és dinamikus kartáncait a koreográfus-rendező, Jaroslav Slavický igazította rendkívül értőn és tapintatosan a mai igényekhez. Az együttes kiváló és kiegyenlített teljesítményt nyújtott Marek Hollý szlovák tervező látványos színpadképeiben, Josef Jelínek pompás kosztümjeiben. (A bajadér ugyancsak késéssel, 2025 júniusában érkezik meg a Magyar Állami Operaházba.)
Friss hír, hogy a „felnőtt” társulat a közeli napokban a rangos Grange Fesztiválon lép fel. A Hampshire-i neoklasszikus objektum és hatszáz hektáros parkja Anglia egyik becses történelmi öröksége. Több ütemben és stílusban épült, egy-kétszer gazdát is cserélt, végül John Baring, Ashburton hetedik lordja révén újra családi érdekeltség, egyben a művészet otthona lett – őlordsága a fesztivál egyik alapítója. Jó lenne Grange történetében elmerülni, most csak annyit, hogy 1944 márciusában e kastély képtárában vitatta meg a partraszállás részleteit Churchill és Eisenhower. A „juniorok” egy héttel később a londoni Linbury Színházban lépnek fel a Royal Ballet által szervezett The Next Generation Fesztiválon. A mezőny erős: az NdB 2-höz csatlakozik a Norvég Nemzeti Balett junior társulata, a Royal Ballet School, a Müncheni Balett ifjúsági társulata és még mások.
Idei bemutató volt a kétszáz éve született Berich Smetana operája, a Dalibor, mint a Cseh Zene Évének ünnepélyes megnyitója Brnóban. Néhány évvel fiatalabb mű, mint Erkel Bánk bánja, rokon szelleműek: mindkettő hősies, nemzeti érzéseket tápláló, a főszereplők egykor valóságos személyekből váltak legendás alakokká. A személyes konfliktusokban kollektív ellentéteket mutatnak fel, a Daliborban eredetileg kisebb súllyal. De David Pountney rendezése azzal, hogy Dalibor támogatóit mint az IRA tagjait személyesítteti meg, az arányt a közösségi konfliktus irányába mozdította el. A dramaturgia hibátlanul működött, hét és tíz között egyetlen szünettel játszották a 19.századi klasszikust a 20. és a 21. századra hangolva, jó ízléssel modernizálva. A főhős ugyanakkor megőrizte jellemének kettősségét: egyszerre agresszív hős és melankolikus költő. Tomáš Hanus karmester szerint Smetana csodálatos, szenvedélyes zenét komponált, a látott előadáson ez minden pillanatban igazolódott. A Walesi Nemzeti Operával közös produkció színpadképeit Robert Innes Hopkins, a ruhákat Marie-Jean Lecca tervezte. Ulászló királyt Svatopluk Sem alakította – a basszbaritont Prágában és Brnóban egyaránt fontos szerepekben foglalkoztatják. Nemrég Budapesten Antonín Dvořák A kísértetmenyasszony című oratóriumában hallhattuk Pavla Vykopalová szoprán mellett, őt pedig a Görög passió utolsó brnói előadásán Katerina alakjában ismertük meg. Smetana és Martinů darabjának férfi főszerepét két egymást követő estén Peter Berger énekelte, komoly teherbírásról téve tanúságot.
Bohuslav Martinů 1956 és ’59 között kelt Görög passióját mostanában kezdi felfedezni a világ operajátszása. Simon Stone rendezésében 2023-ban nagy sikert aratott a Salzburgi Ünnepi Játékokon, Grigoris püspök szerepében Bretz Gáborral. (Az előadás megtekinthető a Medici TV-n.) A hazai produkciót 2021-ben mutatták be a Janáček Színházban. A mű Nikosz Kazantzakisz könyve, az Akinek meg kell hallnia alapján készült. A librettót a zeneszerző írta, kiváló érzékkel emelte ki a prózai alkotás drámai mozzanatait. Martinů pályáját nem kísérte szerencse, előbb a nácik, majd a kommunisták tiltották be kompozícióit – a zeneszerzőt hazája elhagyására kényszerítve. 69 éves korában Svájcban hunyt el, az angol nyelven írt passió 1961-es zürichi ősbemutatóját már nem érhette meg.
A Görög passió zenei világa megindítóan lírai, olykor komikus, máskor lebilincselően drámai, a kórusszámok az ortodox egyházzenében fogantak. Az 1920-as évek elején, a török megszállás idején játszódó történetet a ház művészeti vezetője, Jiří Heřman erőszaktétel nélkül emelte át a jelenbe. Sajnos a politikai konstellációkat tekintve: a jövőbe. Az angol nyelvű produkció örökérvényűségében kiemelkedő szerepet játszik a színpadkép, Dragan Stojčevski munkája. A nyitójelenetben egy sejtelmesen megvilágított, óriási méretű harang uralta a teret. Később hatalmas gerendákra tetővel lefelé ültetett házacskák sora jelezte a felbolydult világot. Stojčevski 1979-ben a még létező Jugoszláviában, Pancsevóban született, előbb Belgrádban, majd Prágában tanult. Hermannal együtt jegyezték 2015-ben a Görög passió esseni, Aalto Musik Theaterbeli premierjét, Brnóban A ravasz rókácska, valamint a Dido és Aeneas bemutatóját. Valószínűleg nem túlzás kijelenteni, hogy ő ma Európa egyik legfantáziadúsabb látványtervezője.
A négyfelvonásos mű (egy szünettel) három óra alatt pergett le. Itt érdemes néhány technikai adatot említeni. Az 1103 személyes színház 1965-ben nyílt meg, de 2018-ban technikailag teljesen megújult. A 24x18 m-es főszínpadon négy részben külön mozgatható, 17,6 m átmérőjű forgószínpad dolgozhat. Azonos méretű a hátsó színpad (24x18 m), két oldalt 18x18 m-es oldalszínpad van, ezek elektronikus vezérléssel átküldhetők az egyik oldalról a másikra, egyben, vagy négy szegmensük külön is. A pódiumok emelhetők és süllyeszthetők függőlegesen vagy rézsutosan. Természetesen a zenekari árok mélysége vagy magassága is állítható. A sokrétű – itt nem részletezhető –, kitűnő technikai eszköztárnak köszönhetően a változások pillanatok alatt és csöndben megoldhatók, az előadások hossza így közönségbarát.
A Cseh Zene Évében sorra követik egymást a cseh operaszerzők bemutatói, a választék bőséges. A Ruszalka új rendezésben (David Radok munkája) került színre, ezt már nem láthattuk. Mivel a színház minden premier előtt videón dokumentálja a próbafolyamatokat, a YouTube-on jól nyomon követhetők az évad eseményei. Ottjártunk óta a Mahen Színházban ősbemutatóra került sor, a Coco Chanel című táncjáték koreográfusa Mário Radačovský, a balettegyüttes igazgatója. A darab nem Coco életét beszéli el, hanem egy divatbemutató keretében keresi a kulcsot különös személyiségéhez. Ľudmila Várossová szlovák dizájner számára a kosztümök megalkotása hatalmas kihívás volt, amit bravúrosan oldott meg.
Hátravan az évad utolsó operabemutatója, amely egyúttal világpremier. A Here I am, Orlando szerzője a kiváló szlovák komponista, Ľubica Čekovská, aki nem újonc az operavilágban, Impresario Dotcom című műve a Bregenzi Fesztiválon 2020-ban hangzott el. Az új mű librettójához Virginia Woolf brit írónő lenyűgöző regénye adta az ihletet. Orlando szeret, alkot és változik, az opera pedig a művészet és a kreativitás felszabadító erejét, de a pillanat gyönyörűségét is ünnepli. Készülnek a 2024-es 9. Janáček Fesztiválra, amelyet november 1. és 24. között tartanak.
Brno nevezett a 2028-as Európa Kulturális Fővárosa címre, erre minden adottsága készen állt. (A zsűri végül České Budějovicére voksolt.) A Budapesttől autópályán mintegy négyórás utat vagy a hasonló időtartamú vonatozást érdemes vállalni, mert Brno címek nélkül is gazdag kultúrájú európai város.
