Kik voltak az ünnepelt színésznők? Mikortól állhattak színpadon, és dalolhattak már magyarul szeretett közönségüknek? Kik voltak a sajtó kedvencei vagy a divat diktátorai a magyar színjátszás történetében? Az izgalmas kérdésekre a Magyar Nemzeti Múzeum tematikus tárlatvezetésén kaphattak választ az érdeklődők.
A legmagyarabb Habsburg, azaz József nádor volt az, aki sok más, a magyarságot támogató intézkedése mellett felkarolta a magyar nyelvű színjátszás ügyét. 1837-ben, az Astoria közelében épült fel Pesten az első kőszínház. A felvilágosodás korától kezdődően játszottak már magyar nyelven is, majd a reformkorban váltak egyre népszerűbbé a magyarul előadott színdarabok a német nyelvűekkel szemben.
Eleinte a női szerepeket is férfiak játszották, mert a színészetet – főleg egy hölgy számára – kétes megítélésű foglalkozásnak tekintették. A vándortársulatokban a színésznők férfiak között éltek, szabadok, társadalmi kötöttségektől mentesek voltak, ezért úri társaságba be sem léphettek. Tehetségük, elsősorban szép hangjuk okán azonban lassan elfogadottá, sőt ünnepeltté váltak. Az első magyar színtársulat vezető színésznője Rehákné Moór Anna volt, akinek szépsége és tehetsége tragédiákban és komédiákban is ki tudott teljesedni.
Az első igazán ünnepelt színésznő Déryné Széppataki Róza volt, aki mai fogalmaink szerint opera-énekesnőként vált elismertté. Gyönyörű hangja olyannyira ellensúlyozta szerényebb külső adottságait, hogy a vándorszínészet legnagyobb primadonnájának neve még napjainkban is közismert.
A reformkor ünnepelt színésznője volt Laborfalvi Róza is, akit kiemelkedő színészi kvalitásain túl híres férje, az író Jókai Mór miatt is ismerhetünk. Nem mindennapi körülmények között ismerkedtek meg. 1848. március 15-én a forradalmi nap befejezéseként a Nemzeti Színház Bánk bán-előadásán a kiszabadított Táncsicsot szerette volna ünnepelni a lelkes tömeg, ám őt annyira megviselte a börtön, hogy az eseményen nem tudott részt venni. A forradalmi ifjak közül Jókai ment fel a színpadra, hogy ezt bejelentse, és ott találkozott először Laborfalvi Rózával, sőt még az első csókjuk is elcsattant ezen az estén. Bár a színésznővel kötött házasságát sokan, köztük Petőfi sem nézte jó szemmel, az asszony haláláig szeretetben kitartottak egymás mellett.
Az 1800-as évek második felétől a színésznők kétes megítélése lassan megváltozott, sőt a férfiak körében közrajongás tárgyává váltak. Főleg a könnyedebb zenés műfaj legkiválóbb képviselője: Blaha Lujza. Színészi ambícióit családja is támogatta. 16 évesen férjhez ment a cseh karmester Jan Blahahoz, aki taníttatta és színészi karrierjét is egyengette. A felesége által csak Blaha bácsiként emlegetett férj 41 évesen hunyt el tüdőbajban, és bár Lujzát még kétszer oltár elé vezették, első férje nevét tiszteletből élete végéig viselte. Blaha Lujza lett a korszak nagy sztárja, fellépései ünnepnek számítottak. Vele történt meg az a legendás eset, hogy hintóját a lovakat kifogva a rajongók húzták a színházhoz.
A színésznők gyakran férjezett nevükön váltak ismertté, ami oltalmat is jelentett számukra, hisz a színészi létből adódó kétes megítélés és a férfiak erőszakos közeledése is könnyebben elhárítható volt férjes asszonyok számára.
Jászai Mari, Blaha Lujza kortársa (mindketten 1850-ben születtek és 1926-ban haltak meg) drámai alakításai révén vált halhatatlanná. Sanyarú gyermekkora után – melyre csak úgy emlékezett, hogy mindig éhes volt és fázott –, tehetsége révén kiteljesedhetett a színészmesterségben. Ünnepelt sztár volt ő is, de valószínűleg a gyerekkori traumák és a műfaji különbség miatt megmaradt egyszerű, hétköznapi embernek, került minden luxust. Az I. világháború idején adományokat gyűjtött, és minden bútorát, sőt személyes tárgyait is eladta, hogy támogathassa a fronton harcoló katonákat.
Míg a színháztörténet első női szerepeit férfi színészek játszották el, Fedák Sári épp azzal botránkoztatta meg a közönséget, hogy férfiszerepben is színpadra lépett. Bár nem volt kimondottan szép hangja, kiemelkedő színészi képességei révén operettprimadonnaként vált elismertté. Mindig a középpontban kellett lennie, mindig érdekes akart lenni. Ő volt az, aki a bulvársajtót társával, a híres író Molnár Ferenccel együtt irányította: mindig találtak valamilyen ürügyet, találkozást, összeveszést, amelyről az előre értesített sajtó a címlapokon tudósíthatott.
A színpad ünnepelt királynőire azonban újabb kihívás várt: a századfordulón új médium, a film jelent meg. A Pekár Gyula ötlete, Zsitkovszky Béla rendezése alapján 1901-ben elkészült első némafilmben, A tánczban a korszak összes neves színésznője szerepelt. A tánctörténet különböző korszakait bemutató epizódok egyikében például Fedák Sári adott elő egy japán táncot, egy másikban pedig Blaha Lujza csárdást. A film sajnos nem maradt fenn.
Az 1920-as, 30-as években a hangosfilmek kápráztatták el a közönséget. Az első magyar alkotás a Kék bálvány volt, de a legnépszerűbbé a Hyppolit, a lakáj és a Meseautó vált. A színészek rajongótábora is alaposan átalakult: a korábbi lelkes férfiközönséget felváltották a fiatal lányok, akik egyetlen filmpremiert sem szalasztottak el.
A filmszínésznők igazi dívákká váltak: hajviseletüket, ruháikat tömegek igyekeztek lemásolni. Szeleczky Zita, Tolnay Klári, Muráti Lili megjelenését sokan utánozták, a divatikon Karády Katalin pedig még hajfésülést is oktatott rajongóinak. A végzet asszonyát a való életben is szívesen és sikeresen eljátszó Karády megjelenéséhez annyira hozzátartoztak például az elegáns kalapok, hogy olykor csupán kalapot küldött maga helyett olyan alkalmakra, amelyeken személyesen kellett volna megjelennie, emigrálása után Amerikában pedig kalapszalont nyitott.
Habár Tolnay Klári mélyen lenézte a mozifilmeket, mert úgy vélte, csak az jár moziba, aki nem elég érett a színházhoz, az országos ismertséget a filmszerepek hozták meg Thália papnőinek. A filmvásznon egykor oly tündökletesek voltak, hogy a mai napig dívákként emlegetjük őket.
A Múzeumok Őszi Fesztiválján, a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításán dr. Berta Erika tartott tárlatvezetést Vándorszínészektől a filmcsillagokig címmel.
A nyitóképet a szerző készítette.
