000_34PE3XE.jpg

Damon Albarn megkérdőjelezte Bob Dylant

A Blur énekese szerint a mobiltelefonok fontos szerepet játszanak egy koncerten a hangulat megteremtésében, ezért felesleges kitiltani azokat.

Mint arról mi is beszámoltunk, az idén ősszel Európában turnézó Bob Dylan amerikai énekes-gitáros a fellépéseiről kitiltotta a mobileszközöket. Erre reagált most Damon Albarn, a 90-es években a világot meghódító brit pop egyik legnevesebb zenekara, a ma is létező Blur frontembere a BBC-nek adott interjúban.

Az 56 éves zenész kifejezte fenntartását: „Ha elkezdesz betiltani dolgokat, annak hol lesz a vége?” Majd elmondta azt is, hogy szerinte a közönség tagjai nem fognak a telefonjukkal foglalkozni, ha az színpadi előadó megfelelően kommunikál velük koncert közben.

Damon Albarn a To the End című dokumentumfilm bemutatása kapcsán nyilatkozott a BBC reggeli hírműsorában. A film a tavaly nyári londoni Wembley Stadionban megtartott Blur-koncertek előkészületeit mutatja be, rengeteg kulisszatitokkal fűszerezve. A koncertfelvételnek van egy olyan része, amikor több ezer rajongó a magasba emeli a világító mobiltelefonját, miközben a banda a Tender című dalt játssza. Az énekes szerint az a show volt a legjobb koncert, amit valaha adtak, és a mobiltelefonok is szerepet játszottak a hangulat megteremtésében.

A koncertek mobiltelefon-mentesítése a gyakorlatban úgy történik, hogy a helyszínre érkezőkkel a rendezők kikapcsoltatják a készüléküket, majd egy zárható, Yondr nevű tokba helyezik azt. A készülék végig a tulajdonosánál marad, de használni nem tudja az előadás alatt, majd annak végeztével a mobilt „kiszabadítják” a tokból.

A Yondrt 2014 óta használják az Egyesült Államok iskoláiban, így akadályozzák meg azt, hogy tanóra közben megzavarja a diákokat a készülék. A szórakoztatóiparban Dave Chappelle humorista már 2015-ben használta a tokot, így kerülve el azt, hogy a nézők rögzítsék a műsorát.

A 2010-es évektől kezdődően számos előadó bevetette ezt a módszert a produkciója alatt. Csak néhány ismert név közülük a zeneiparból: Prince, Beyoncé, Cyndi Lauper, Alicia Keys, Bruno Mars és Björk. Bob Dylan 2019-ben egy bécsi koncertjét állította meg amiatt, mert a nézőtérről mobiltelefonnal fotózták őt. Ezután léptette életbe fellépésein a mobiltilalmat, mint sajtóközleményében tudatja: „ez még egyedibbé teszi az alkalmat”.

Ez is érdekelheti

Tele lesz gyűjtői csemegével az R.E.M. lemezének újrakiadása

A huszonöt éves Reveal című nagylemez felújított változata egyebek mellett eredeti videóklipekkel, eddig kiadatlan, ritkán hallható élő felvételekkel és egy kemény borítós könyvvel kerül újra a polcokra.

Cowboyok, James Dean és Taylor Swift: a farmer mindenkié

Taylor Swift Cardigan című dalában egy titokzatos férfiról énekel, akiről azt mondja: ismertelek téged, Leviʼs nadrágban táncoltál. Mi nem ismerjük a művésznő titokzatos szerelmét, de ismerjük az 1902. szeptember 26-án elhunyt Levi Strausst, a farmernadrág névadóját.

A párduccá vált macska – A Maszkura és a Tücsökraj az Offstage ötödik epizódjában

A Maszkura és a Tücsökraj zenekar Szlimmy vendége a Hajógyár és a Petőfi Kulturális Ügynökség Offstage című sorozatának ötödik részében, ahol Bíró Szabolcs, a csapat frontembere válaszol a feltett kérdésekre és a cilinderes harmonikás vezette formáció három dalának akusztikus változatát is meghallgathatjuk.

Sosem találnád ki, hogy ki csinálta a legnagyobb bulit az elmúlt ötven évben

Vajon hány néző volt a világ legnagyobb koncertjén, és melyek voltak a poptörténet legnagyobb bulijai? Nos, ez a lista létezik, sőt több lista is forgalomban van, hiszen nem mindegy, hogy az ingyenes koncertekről van szó, vagy a nézőszámot az eladott jegyekkel is igazolni tudó eseményekről. Összeszedtük a legnagyobb zenés tömegrendezvények listáját.