Német rajzokat és metszeteket felvonultató kiállítással nyitott újra a Szépművészeti Múzeum. A Dürer és kora című tárlaton az internacionális gótikától kezdve a reneszánszon át a manierizmusig ívelő két évszázad remekeiből válogattak, de aki csak Dürer miatt menne, az sem fog csalódni. A tárlat alapját az 1870-ben megvásárolt Esterházy-gyűjtemény adja.
A kiállítás a gyűjtemény legkorábbi rajzaival nyit. Az 1410-1415 között készült Szent Borbála ábrázolás az internacionális gótika kecsességét, dekorativitását hordozza magában, míg a Mária a gyermek Jézussal és Szent Pállal témájú munka változatos vonalstruktúrája és plasztikus formái miatt izgalmas.
Ezután következnek a Dürer-metszetek. Látható többek között az Apokalipszis-sorozat két jelenete, amelyekre érdemes sok időt szánnunk, hiszen ahogy újra és újra végigfut a szemünk ezeken a fametszeteken, egyre több finom részletre csodálkozunk rá. Az Apokalipszis négy lovasa metszeten a Bárány átveszi Krisztustól a hét pecséttel lezárt könyvet, amelyből négyet fel is tör. Elsőként a fehér paripán vágtató, hódító lovas tűnik elő, majd a vörös lovon száguldó, kardot emelő alak, aki háborút hoz a világra. Őket követi a drágulást és éhínséget okozó fekete lovas, végül pedig a negyedik figura, aki nem más, mint a Halál. Ennél a metszetnél érdemes a lovasok alatt tipródó emberek arcában is elmerülni, elképesztő szenvedés és kín tükröződik a tekintetükben.
Dürer mesterien jelenítette meg az emberi arcokban az adott történet legdrámaibb pillanatát. Így van ez a Szent Mihály legyőzi a sárkányt lapján is: a sátáni szörnyetegeket brutális kegyetlenséggel tiporják le a szárnyas alakok. Ezen a falon kapott még helyet a híres Férfifürdő is, ami hasonlóan részletes, mint a másik kép lap, hangulata azonban sokkal békésebb, csendesebb. A képen szereplő aktokban az egyes feltételezések szerint a művész a nürnbergi humanistákat rajzolta meg, elrejtve köztük az önarcképét is.
A következő falon a későbbi munkái láthatók. Az Ádám és Éva rézmetszet Dürer aránytani kutatásainak összegzését jelenti. Azonban a két alakon túl ennél a lapnál érdemes a háttérben is alaposan elmélyedni: egy paradicsomi világ tárul elénk, buja növényzettel és több állattal, amelyek a négy vérmérsékletet is szimbolizálják: a jávorszarvas a melankolikus, a nyúl a szangvinikus, a macska a kolerikus, az ökör pedig a flegmatikus alkat megtestesítője. Ezen a falon látható Dürer talán legismertebb metszete is, a Melancholia I., amely sokrétű szimbólumrendszere miatt tengernyi irodalmat szült. A magába mélyedő alak rejtélyes geometriai, építészeti csillagászati eszközökkel van körülvéve, ő maga pedig ezen a képen a zseniális művész metaforájaként jelenik meg.
A lovag, a halál és az ördög rézmetszete szintén teli van szimbolikus tárgyakkal. A háttérben álló halál kezében a homokóra a mulandóságra figyelmezteti a keresztes lovagot, akárcsak az előtte heverő koponya. Azonban ez a metszet sokkal inkább a lóábrázolás miatt érdekes. Tudjuk, hogy Dürert egész életében foglalkoztatta az állat arányainak kérdése is. Ez a metszet az arányelméleti számításaival megszerkesztett lóábrázolásainak kiforrott példája.
Van itt még két izgalmas rajz Dürertől. A Mária Magdolna különösen érdekes, hiszen ezt a művész ezüstvesszővel készítette fehér, csontpor alapozású papírra, így mára szinte teljesen eltűnt ez az alak.
A kiállítás ezt követően tematikai szekciókban folytatódik. Egy külön falat szenteltek az önálló tájábrázolás kezdeteit felvillantó rajzoknak. Az úgynevezett Dunai iskolába sorolt festők, Albrecht Altdorfer, Wolfgang Huber munkáit láthatjuk itt. Altdorfer Sarmingstein látképe tollrajza az egyik legkorábbi tájportré, amelynek helyszíne pontosan beazonosítható. A művész magasan, egy fiktív nézőpontból láttatja a tájat, így feltételezhetően emlékezetből készülhetett a kép. Wolfgang fűzfái expresszív vonalvezetésük miatt válnak igazán izgalmassá, líraivá, míg Urfahr városának látképe a légiessége folytán ragad meg az emlékezetünkben.
A chiaroscuro rajzokon izgalmas fény-árnyék játékokat érhetünk tetten. Ezek a jellemzően sötét alapra, fekete körvonalakkal készült alakok és tárgyak a fehér fedőfestéknek köszönhetően válnak plasztikusakká, dekoratívvá. Albrecht Altdorfer Szent Borbálája kecses, finom hölgyként jelenik meg a zöld alapozású papíron. Kezében kehely, felette az ostya, ami a villámlás okozta haláltól védi meg a híveket. A kép szélén egy jelzésszerűen felskiccelt bokor helyezi kontextusba az alakot. Id. Lucas Cranach Szent Györgye is hasonló technikával készült: a mártírhalált halt szent elegáns testtartással áll, karján a legyőzött sárkány teteme.
A következő egységbe olyan rajzok kerültek, amelyek vázlatokként szolgáltak. Legtöbbjüknek ismert a kivitelezett rajza is. Augustin Hirsvogel Medvevadászat tollrajza egy Budapesten őrzött, ötvenhárom lapból álló üvegablakterv-sorozat egyik darabja. Tizenöt olyan üvegfestmény maradt fenn, amelyeket e vázlatok alapján készítettek. A Medvevadászatból végül két üvegablak is készült, egy kerek és egy szögletes. E rajz mellett ott van a Mókusvadászat terve is, amelynek kivitelezett ablaka a németországi Erbach-kastélyban látható.
Augustin Braun Tobit megvakulása egy hatrészes sorozat egyik darabjának vázlata: a fő jelenet a kép jobb előterében látható, de ezenkívül a megvakulás előtti és az azt követő epizódok is szerepelnek a rajzon.
A kiállítás II. Rudolf prágai udvarához kötődő négy alkotó, Hans Hoffmann, id. Joseph Heintz, Hans von Aachen és Mattias Gundelach munkáival zárul. Hans Hoffmanntól látható két, Dürer után készített másolata, az Angyalfej és a Kéztanulmányok.
Nagyon finomak a zöld lombszöcskéről és egy kecskebékáról készített festményei is.
Heintz Allegóriája és Két nimfája jól mutatják II. Rudolf különleges és erotikus témák iránti érdeklődését. A legkülönlegesebb festmény mégis Hoffmann pünkösdi rózsája, ami kecses vonalainak, íves formáinak köszönhetően szinte olyan, mint egy lebegő női alak.
A kiállítás október 18-ig látogatható a Szépművészeti Múzeum Michelangelo-termében.
