Egyéb

Tizenöt helyszínen vár a nyíregyházi Vidor Fesztivál

Tizenöt helyszínen várják színházi előadásokkal, koncertekkel és irodalmi rendezvényekkel az érdeklődőket a pénteken kezdődő nyíregyházi Vidor Fesztiválon.

A Carmennel nyit az Operaház

A katalán Calixto Bieito rendezői változata több mint két évtizedes, egyedülálló nemzetközi sorozatot és egy júniusi előbemutatót követően lesz látható az idei szenzonban hét alkalommal az Eiffel Műhelyházban. A Carmen szeptember 3-i kőszínházi premierjén a főszerepeket Szántó Andrea, Brickner Szabolcs és Haja Zsolt éneklik, a karmester Kovács János.

Szeptemberben klasszikus filmmaraton

A Nemzeti Filmintézet idén szeptember 21. és 26. között már negyedik alkalommal rendezi meg Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját, a Budapesti Klasszikus Film Maratont.

Hosszúlépés Téreyvel

Irodalmi életünk egyik legnagyobb alakja, Térey János utolsó, befejezetlen regényének feldolgozásából megszületett a hosszúlépés.járunk? első debreceni programja.

Népzene, néptánc és gyerekprogram Paloznak egynapos fesztiválján

Kórusok koncertjei, népzene és néptánc, valamint gyermekprogram is várja az érdeklődőket szombaton Paloznakon, a Hangzó csipke elnevezésű fesztiválon.

Pénteken kezdődik az Arcus Temporum fesztivál Pannonhalmán

Az Arcus Temporum Pannonhalmi Kortárs Művészeti Fesztivál három napon át komolyzenei koncertekkel és irodalmi programokkal várja az érdeklődőket.

Szeptemberben új audiovizuális lemezzel jelentkezik Leslie Mandoki

A Utopia for Realists – Hungarian Pictures album Bartók által inspirált zenei anyagát először a magyar közönség hallhatta élőben augusztus 21-én a Szent István-bazilikánál. A különleges audiovizuális alkotás szeptember 24-én jelenik meg világszerte Blu-rayen, CD-n és dupla bakelitlemezen, de egy negyedórás ízelítőt már most láthat belőle a közönség.

A hét végén tartják a Vásárhelyi forgatagot

Miután a korábbi főszervezőket, Soós Zoltánt és Portik Vilmost tavaly ősszel Marosvásárhely polgármesterévé és alpolgármesterévé választották, megújult csapat szervezi az augusztus 27. és 29. között tartandó Vásárhelyi forgatag kulturális fesztivált.

Berecz András és Berecz István estjével nyitja meg kapuit Pasarét új közösségi háza

Berecz András énekes és fia, Berecz István Apja-fia című estjével nyitja meg kapuit szeptember 2-án az újonnan épített Pasaréti Közösségi Ház, amely a színházi előadások, koncertek mellett kisgyermekes rendezvényeknek és társadalmi beszélgetős esteknek is helyet ad majd.

Szűcs Gabi és a női történetek a Müpában

A női történeteké lesz a főszerep Szűcs Gabi koncertjén a Müpában. Az énekesnő a JazzTime sorozat keretében a Fesztivál Színházban La femme fatale címmel vasárnap ad műsort zenekarával.

Ikarus-hétvége a Közlekedési Múzeumnál: fókuszban a nosztalgiabuszok

Megismerni egy frissen restaurált Farost, az Ikarus első, sorozatban gyártott csuklós buszának vezetőfülkéjében ülve megtapasztalni, milyen lehet buszvezetőnek lenni vagy játékos feladatokat megoldani régi magyar buszok és mozdonyok között – mindez lehetséges lesz a Közlekedési Múzeum által szervezett Ikarus-fesztiválon augusztus 28-án és 29-én a volt Északi Járműjavító Dízelcsarnokában, Kőbányán.

Szeptember a Kiskorona7-ben

Az Óbudai Társaskör az őszi szezont tíz programmal, tízféle estével indítja: kötetbemutatók, koncertek és új kiállítás várja a közönséget szeptemberben.