Egyéb

Rendhagyó kisfilmek a művészeti oktatás megkönnyítésére

A Te művészeTED címmel négy, 15-20 perces, fiataloknak szóló művészetelméleti filmet készített a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI). Az első alkotást vasárnap mutatják be.

Online rendezik meg a táncház napját

Május 8-án, szombaton a virtuális műsorfolyam palettáján többek között táncoktatás, kézműveskedés, mesemondás, valamint digitális táncház is szerepel.

Koncerttel emlékeznek a 100 éve született Cziffra Györgyre 

Az első, közönség számára is nyitott koncertet rendezik meg a Ciffra György-emlékévben: május 11-én Hommage a Cziffra címmel Szabó Marcell zongoraművész lép fel a Szegedi Szimfonikus Zenekarral együtt a Szegedi Nemzeti Színházban, a zenekart Medveczky Ádám dirigálja.

Új előadások a Nemzeti Táncszínház virtuális színpadán

Májusban és júniusban sorra mutatják be a tavalyi évre tervezett, de a járvány miatt elhalasztott előadásokat − köztük néptánc-, flamenco- és kortárstánc-darabokat − a táncszínház népszerű virtuális műsorfolyamában.

Világhírű énekessel zárja az évadot a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar különleges műsorral készül lezárni a 2020/21-es zeneakadémiai évadot, négykoncertes bérlete utolsó előadásán, május 14-én.

Kezdődik az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

Május 7-től 18 napon át világsztárok és a hazai művészeti élet legizgalmasabb alkotói adják egymásnak a virtuális színpadot az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Heteken, hogy ősbemutatókkal, különleges kompozíciókkal, vadonatúj produkciókkal nyűgözzék le a közönséget.

Liszt Ferencre és Cziffra Györgyre emlékeznek a bukaresti 17. Magyar Zene Fesztiválon

Május 10. és 12. között az intézet Facebook-oldalán megtekinthető 20-25 perces versenyszámokban szinte egyenlő arányban szólalnak meg a magyar zeneszerzők − Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Kacsoh Pongrác, Rózsa Miklós, Kurtág György, Ligeti György − művei a zenei világirodalom más gyöngyszemei mellett.

Koncertekkel nyitja meg rámpáit a TRIP Hajó

A korlátozások enyhítésével az igazi nyár ígéreteként robban be a TRIP panorámaterasza: május 14-én megnyitja rámpáit a TRIP Hajó. A kortárs művészeti fórumként ismert helyszínen hétfőnként belépős koncerteken, csütörtökön és pénteken ingyenes eseményeken engedhetjük ki a gőzt.

Liszt Koronázási miséjével ünnepel a Magyar Rádió Énekkara

A koncertet vasárnap 19.30-tól élőben közvetíti a Bartók Rádió, május 12-én 21 órától pedig az M5 kulturális csatornán felvételről lesz látható.

Folyamatosan nyitja meg kiállítóhelyeit a Magyar Nemzeti Múzeum

A Magyar Nemzeti Múzeum tagintézményei május 1. óta egymás után nyílnak meg a járványügyi szabályok betartása mellett. A budapesti főépület, a Magyar Nemzeti Múzeum 2021. május 11-től várja az érdeklődőket az egészségügyi és a szociális szféra dolgozóinak rekreációját szolgáló kedvezményrendszerrel.