Egyéb

25 év után először árvereztek Picasso-képet Németországban

Jóval a becsült leütési ár fölött, 3,4 millió euróért talált gazdára Picasso Buste de femme (Női mellkép) című portréja; Németországban az elmúlt 25 évben ez volt az első jelentősebb Picasso-mű, amely árverésen talált gazdára.

Elhunyt Astrud Gilberto, a The Girl from Ipanema énekese

Elhunyt Astrud Gilberto, aki a könnyűzene történetének egyik leghíresebb dala, a The Girl from Ipanema című bossa nova világsláger előadója volt. A brazil énekesnő hétfőn, 83 évesen halt meg.

Ingyenes tárlatvezetések, séták és épületbejárások a szecesszió fesztiválján

A szecesszió világnapjához kapcsolódó szombatig tartó programsorozat elsődleges helyszíne a budapesti Ráth György-villa, ahol az Iparművészeti Múzeum páratlan szecessziós gyűjteményéből 600 műkincs tekinthető meg.

Ritka dinoszauruszkövületet adott vissza Németország Brazíliának

Németország visszaadott Brazíliának egy ott felfedezett 110 millió éves ritka dinoszauruszkövületet, amely illegálisan Németországba került, még mielőtt brazil tudósok megvizsgálhatták volna. A brazil tudósok a közösségi médiában indítottak kampányt a lelet visszaszerzésére.

Alapításának ezeréves évfordulóját ünnepeli a Mont-Saint-Michel-i apátság

Fennállásának ezredik évfordulóját ünnepli a franciaországi Mont-Saint-Michel-i apátság. A legenda szerint Szent Mihály arkangyal 708-ban jelent meg a közeli Avranches püspökének, és meggyőzte arról, hogy építtessen templomot a tengerből kiemelkedő sziklára.

Vibráló színek és geometrikus világok a Virág Judit Galériában

Tripla kiállítással indítja el a nyári időszakot a Virág Judit Galéria: Bodolóczki Linda, Botos Péter és Sas Miklós geometrikus alapokból építkező festményeit és üvegszobrait június 8. és július 17. között láthatja a nagyközönség.

Tűzmadarak és vízi színházi előadások a Balaton-parti Bondorón

Újdonságokkal és minden eddiginél színesebb programmal jön idén az ötödik Bondoró. Nemzetközi utcaszínházi attrakciók sokasága, nagykoncertek és egy új helyszín várja 2023-ban azokat, akik ellátogatnak az eseményre.

Egyiptomban 225 év után kapta vissza funkcióját egy 13. századi mecset

Az Az-Záhir Bajbarsz egyiptomi szultán nevét viselő imaház a mamlúk uralom alatt épült 1268-ban Kairó belvárosától északra, egy háromhektáros területen, amivel Egyiptom harmadik legnagyobb mecsetjének számít.

Megtalálták a világ legősibb temetkezési helyét?

A Dél-afrikai Köztársaságban az őstörténet legrégebbi sírjainak felfedezéséról számolt be hétfőn Lee Berger világhírű paleontológus; a felfedezés révén legalább százezer évvel korábbra datálhatók a temetkezési szokások első nyomai.

Megújult formában, szeptemberben adják át a Színikritikusok díjait

Szeptember 17-én, vasárnap este adja át a Színházi Kritikusok Céhe 44. alkalommal a Színikritikusok díjait a budapesti Katona József Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színház társulata által bemutatott gálaműsor keretein belül. A díjról ezúttal megújult rendszerben döntenek a kritikusok.

Megkezdték egy 400 éves hajóroncs kiemelését az észak-németországi Trave folyóból

Különleges műszaki mentőhajó segítségével hétfőn megkezdték annak a mintegy 400 éves hajóroncsnak a kiemelését az észak-németországi Trave folyóból, amelyet 2022-ben véletlenszerűen fedeztek fel a folyómeder átvizsgálásakor.

Június 6-án történt

Ezen a napon született Gobbi Hilda színművész (1913-ban), Frida Kahlo mexikói festőművész (1917-ben), akadályozta meg Koszorús Ferenc vezérkari ezredes a budapesti zsidóság deportálására szervezett „csendőrpuccsot” (1944-ben), és hunyt el Kádár János (1989-ben).

Ők kapták a zenei Artisjus-díjakat

Menyhárt Jánost életműdíjjal, Török Ádámot posztumusz életműdíjjal, Szendőfi Pétert az év könnyűzeneszerzője címmel, Molnár Tamást pedig az év könnyűzenei szövegírója díjjal tüntették ki. Az év produkciója a godfater. formációé lett.

Hatmilliárd forint előadóművészeti támogatást ítélt oda a KIM

Összesen hatmilliárd forint támogatást nyertek a Pest Vármegyei Kormányhivatal által hatósági nyilvántartásba vett előadóművészeti szervezetek, beleértve a minősítéssel nem rendelkező előadóművészeti szervezeteket is.

Metrófesztivállal ünnepli a főváros az M3-metróvonal megnyitását

Öt év felújítás után május 22-től újra a teljes vonalon közlekedik a budapesti kék, azaz az M3-as metró. Június 15-én és 16-án egy koncertekből, színházi produkciókból és stand-up performanszokból álló rendezvénysorozat indul a frissen átadott hármas metró kiemelt állomásain.

Magyarországon először mutatja be Elise Wilk drámáját a Szkéné Színház

Magyarországi bemutatót tart júniusban a Szkéné Színház: Dohy Balázs rendezésében Elise Wilk darabját mutatják be a SzínMűHely Alapítvány és a Szkéné Színház koprodukciójában. A szerző műveit korábban nem játszották Magyarországon.