Egyéb
A csengő – ifjúsági operabemutató az Eiffel Műhelyházban
Donizetti egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg az Operaház. A Toronykőy Attila rendezésében látható előadás szeptember 30-án a nagyközönség előtt is debütál az Eiffel Műhelyházban.
12. alkalommal rendezik meg a Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonját a Fonóban
Kevés szakma van a világon, amely nem futószalagon termeli termékeit, ahol a mester keze munkája döntő jelentőségű. A Wine&Violin Hegedűkészítők Szalonján hazai hegedű- és vonókészítő mesterek mutatkoznak be munkáikkal, az esti koncerteken pedig világhírű művészek és remekművek szólalnak meg.
Csontváry festményei elevenednek meg a Magyar Zene Házában
Csontváry Kosztka Tivadar tizenkét festménye elevenedik meg nyolc zenemű kíséretében Csontváry: Levante címmel csütörtöktől a Brain Bar fesztivál részeként a Magyar Zene Házában, ahol az alkotás egy éven keresztül lesz látható.
Ingyenes programokkal vár a 30 éves Nemzeti Kulturális Alap
A Romengo, Lackfi János és a Danubia Zenekar, Dánielfy Gergő zenei produkciója, Gergye Krisztián táncworkshopja, hangszersimogató, filmvetítések és számtalan foglalkozás várja a kultúra iránt érdeklődő közönséget a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 30 éves fennállását ünneplő programsorozaton.
A Hajógyár és az A38 közös sorozatának szeptemberi vendége Miki357, a Kriminal Beats alapítója
A Zene x Látvány szeptember 26-i vendége a magyar klipgyártás megkerülhetetlen alakja, Miki357. Stílusa és egyedi víziói az egész magyar zeneipar vizualitásról való elképzeléseit formálják már több mint 20 éve.
Játékok, gyerekelőadás és elektronikus zenei program a Budavári Palotapikniken
Ingyenes kézműves foglalkozások, interaktív játékok, gyerekelőadás és elektronikus zenei program is várja az érdeklődőket a Budavári Palotanegyed új családi eseménysorozatán, a Budavári Palotapikniken szombaton.
Brestyánszki Boros Rozália győzött a vajdasági magyar drámaíróversenyen
Brestyánszki Boros Rozália színdarabja nyerte meg a vajdasági magyar drámaíróversenyt csütörtök este Újvidéken. A díjnyertes darabot Urbán András állította színpadra.
Nagyvárosi vándorok címmel mutatja be új előadását a Magyar Állami Népi Együttes
A Magyar Állami Népi Együttes szeptember 23-án a Hagyományok Házában mutatja be legújabb műsorát Nagyvárosi vándorok címmel.
A ruandai népirtás színhelyei és egykori argentínai kínzóhely is az UNESCO világörökségi listáján
Első világháborús temetők, a ruandai 1994-es népirtás helyszíne, valamint egy egykori argentínai kínzóhely is szerepel az UNESCO világörökségi listáján, miután a világszervezet feloldotta az emberi szenvedések emlékhelyeire elrendelt moratóriumot.
Átadták a színház-, film- és táncművészeti Junior Prima díjakat
Öt fiatal művésznek ítélték oda idén a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese adta át a csaknem 50 jelölt közül kiválasztott tehetségeknek.
Átadták a felújított tatai csillagvizsgálót
Átadták csütörtökön Tatán a felújított TIT Posztoczky Károly Csillagvizsgálót és Múzeumot. A felvidéki, ógyallai Szlovák Központi Csillagvizsgálóval közösen végzett fejlesztés közel 300 millió forintnyi beruházást jelentett.
Jövő! Menő! Múzeum! – indul a 18. Múzeumok Őszi Fesztiválja
Jövő! Menő! Múzeum! címmel szeptember 25-én indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja. Az országos rendezvénysorozat idei koncepcióját a tudomány és a technológia témakörök mentén alakították ki, ezen belül is kiemelt figyelemmel a természettudományok és a múzeum kapcsolódási pontjaira.
Kihaltnak vélt fafajt fedeztek fel Brazíliában
Egy 185 éve nem látott és kihaltnak vélt fafajt találtak Brazília északi részén a Re:wild nevű környezetvédelmi szervezet kutatói.
Családfa mesék a Ciróka Bábszínházban
A Ciróka Bábszínház 2023/2024-es évadának első nagyszínpadi bemutatója a Családfa mesék című színházi nevelési előadás lesz. A produkció – amelyhez játékos foglalkoztató füzet is készült – a családi összetartozás fontosságára hívja fel a figyelmet.
Mindent a szerelemről – Az üvegcipő hazatér a Vígszínházba
Egy különös szerelmi négyszög törékeny emberi viszonyokkal, sorsokkal, középpontban egy álomvilágban élő cseléddel, akinek mesebeli ideái valósággá válnak. Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékának ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, a darab szeptember 23-án tér vissza igazi otthonába.
Hét elkobzott Schiele-festmény került vissza jogos tulajdonosához
Egon Schiele osztrák expresszionista művész több alkotását adták át hivatalosan – néhányat a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMa) gyűjteményéből – egy, a nácik által a dachaui koncentrációs táborban meggyilkolt zsidó gyűjtő örököseinek. A művek összértéke meghaladja a 9 millió dollárt.