Egyéb

Klasszikus zene a Balaton partján – Klassz a pARTon! Fesztivál

A Cimbora Alapítvány 2023. július 13. és augusztus 1. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Klassz a pARTon! Fesztivált.

Távozik a Magyar Állami Operaházból Kesselyák Gergely karmester

Koncepcióváltásra hivatkozva azonnali hatállyal felmondta Kesselyák Gergely határozatlan idejű első karmesteri szerződését Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház régi-új főigazgatója – írta június 8-án sajtóértesülései alapján az Index.

Nyomok kutatására hív az Irodalom Éjszakája Debrecenben

A debreceni belváros terei, utcái, épületei esténként ismét az irodalom otthonaivá válnak június 15. és 17. között, az ötödik alkalommal megrendezett Irodalom Éjszakáján.

Megnyitotta kapuit a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad

A debreceni Szabadtéri Színpad következő előadása, a Vadak ura június 12-én látható.

Dublinban díjazták a Katona József Színház ökoprogramját

Korábban az Energiaügyi Minisztérium második helyezéssel jutalmazta a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Re-Színház elnevezésű akcióját, amelyet az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretein belül szerveztek 2022-ben. A nemzetközi zsűri is méltatta a projektet, méghozzá egy első helyezéssel.

Új dalokkal bővült a margitszigeti szökőkút repertoárja

A főváros 150. születésnapjára új, Budapesthez kapcsolódó dalokkal bővült a Margitsziget déli csücskében álló zenélő szökőkút repertoárja. Az új zenék szerdától hallhatók.

Amerikai folyóirat díjazta a magyar költőt

Pál Dániel Levente megkapta az Amerikai Egyesült Államokban megjelenő Musepaper című irodalmi lap költészeti díját.

Június 8-án történt

Ma van Medárd napja. Az évszázados megfigyelés alapján ha most esik az eső, akkor a következő negyven napon is fog, ha nem, akkor negyvennapos szárazság következik. 1867-ben ezen a napon koronázták Magyarország királyává I. Ferenc Józsefet a budavári Nagyboldogasszony (Mátyás) templomban.

A cannes-i Arany Pálma után a 27 a Friss Húst is megnyerte

A XI. Friss Hús Budapest Rövidfilmfesztiválon a magyar versenyfilmek közül az Affrikáta és a 27 című animációs film győzött, a nemzetközi válogatásból a francia Roadtripper történetét díjazták. A legjobb színész díját Kováts Adél és Székely Rozi vihette haza.

A hetvenéves Seregi Zoltánt köszöntötték Békéscsabán

A hetvenéves Seregi Zoltánt, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatóját köszöntötték a Színitanházban Békéscsabán.

Átadták a Psota Irén emlékparkot

Psota Irén gyermekkori lakóhelye, egyes források szerint szülőháza, a Tömő utca 23/a helyén emlékparkot adtak át.

Szabadtéri tárlat a Balatonról a Várkert Bazárban

A 100 év szezon kiállítás közel százéves időszakot ölel fel a Balaton régió kultúrtörténetéből. A tablók egy-egy ma is álló balatoni épület jelenkori arcát, funkcióját és építészeti karakterét mutatják be, valamint archív életképeken visszaidézik száz év nyarának emlékeit.

12 előadással bővült a Déryné Program kínálata

Újabb előadásokk gazdagodott a Déryné Program Országjárás alprogram repertoárja. Az újonnan bekerült produkciók között van a Forte Társulat Toldija, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház két produkciója, a Győri Balett Anna Kareninája és Hobo önéletrajzi darabja is.

Hajdú D. András kongói fotóesszéje Szentendrén

Hajdú D. András hosszú távú dokumentarista fotóesszéje a Kongói Demokratikus Köztársaságba vezet el minket. A Cataracta – Múlóban a sötétség című tárlat a szentendrei PhotoLabban június 17. és szeptember 10. között látogatható.

Hajógyár x A38: hársbarna szerzői est (Meg Egy Cukorka)

A június 13-án este Kemény Zsófi meghívására Hárs Barna, a Meg Egy Cukorka énekes-gitárosa pattan fel az A38 Hajó fedélzetére.

Budapest szobrainak családi felfedezésére hív a Deák17 Galéria

Új ingyenes kiadvánnyal ünnepli a Deák17 Galéria a városegyesítés 150. évfordulóját. A Városi Szobor Füzet több mint 70 budapesti köztéri szobrot mutat be, melyeket kicsik és nagyok közösen, játékos formában ismerhetnek meg közelebbről.