Egyéb
A női tapasztalat perspektívái a Capa Központban
A Szabadság, egyenlőség, testvériség, érzékiség című kiállításon olyan képeket, fotósorozatokat mutatnak be, amelyek a fényképezést a női emancipáció, valamint a művészi önmegvalósítás és az egymással való szolidaritás egyik lehetőségeként láttatják.
Új stúdiótermet vett használatba a nagyváradi Szigligeti Színház
Új stúdiótermet vett használatba a nagyváradi Szigligeti Színház, amely a helyi román színházzal közösen használhatja a moziból színházteremmé átalakított létesítményt – közölte kedden az erdélyi teátrum.
Hadik – hamarosan mozikban a történelem legnagyobb huszárcsínye
A mozikban március 9-től látható a történelem legnagyobb huszárcsínyét felelevenítő, 1757-ben játszódó Hadik. A látványos kalandfilm rendezője Szikora János, a főbb szerepeket Trill Zsolt, Molnár Áron, Szabó Győző, Szalma Tamás, László Zsolt és Horváth Lili alakítják.
Shakespeare, Ibsen és a kortárs angol dráma stílusában improvizál a Momentán Társulat
A Momentán Társulat új improvizációs bemutatója, a Színházrendezők Viadala klasszikus színházi szerzőket, műfajokat idéz meg, hogy könnyedséggel, humorral és játékossággal mutassák be és fordítsák ki a drámaírói stílusjegyeket, tipikus fordulatokat, jellegzetes karaktereket.
Február 7-én történt
1817-ben ezen a napon született Trefort Ágoston, aki 1872-től öt kormányzat alatt volt vallás- és közoktatásügyi miniszter. Nemzetstratégiai szempontból fontosnak tartotta az oktatásügyet. Úgy vélte: „Magyarország fennállása a kultúra kérdése”.
Julie Andrews újabb mesekönyvön dolgozik a lányával
Újabb mesekönyvön dolgozik együtt Julie Andrews a lányával, Emma Walton Hamiltonnal. A kötetet egy különleges spanyolországi koncert ihlette, amelyet a pandémia idején rendeztek.
Testközelben, személyesen – a Láthatáron Csoport és a FILC estje
A Láthatáron Csoport és Fischer Iván Lakásszínháza Testközelben, személyesen címmel február 23-án rendez estet a magyarországi ukrán menekültekkel, a menekültekért. A bevételt a magyarországi ukrán családok megsegítésére fordítják.
Wagner inspirálta verspremier Grecsó Krisztiánnal
Február 15-én Grecsó Krisztián életművét érintő gondolatokra reflektál a MÁV Szimfonikus Zenekar és a ZeneShowja. Az irodalom és a zeneművészet közös pontjait keresve az is kiderül, milyen az író viszonya a komolyzenéhez.
Elhunyt Kozma Dezső erdélyi irodalomtörténész
Életének 87. évében elhunyt Kozma Dezső erdélyi magyar irodalomtörténész, az erdélyi magyar tudományos élet meghatározó alakja, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem volt rektorhelyettese, a Partiumi Keresztény Egyetem volt dékánja – közölte hétfőn honlapján a nagyváradi egyetem.
Földközelben – Új kiállítás a MODEM-ben az Antal–Lusztig-gyűjteményből
Mednyánszky László, Koszta József, Fényes Adolf, Iványi Grünwald Béla, Tornyai János, Endre Béla, Glatz Oszkár, Nagy István, Rudnay Gyula, Medgyessy Ferenc és Holló László tájképei mellett a kiállítás kiemelt figyelmet szentel a magyar társadalom jellegzetes alakjait megjelenítő portréknak.
Bohózattal nyitott újra a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Egy hónapos kényszerpihenő után, Ray Cooney egyik legismertebb darabjával, A miniszter félreléppel nyitotta újra kapuit a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház.
Elhunyt Jürgen Flimm rendező, a Berlini Állami Operaház volt igazgatója
A 81 éves korában elhunyt Jürgem Flimm prózai és operarendezői pályája párhuzamosan haladt, legnagyobb sikereit a zenés műfajban érte el.
Elhunyt az elmúlt évtizedek legnépszerűbb katalán írója, Josep Maria Espinàs
Több mint kilencven kötete jelent meg, és ő volt a Barcelona klubhimnuszának egyik szövegírója. Ismert volt arról is, hogy műfajtól függetlenül minden publikációját Olivetti írógépen gépelte.
Egymilliót ért az üvegárverés három legnépszerűbb tétele
A rekorder az a százéves, szecessziós Loetz üvegváza lett, ami harminc licitálás után, végül több mint négyszázezer forintért kelt el.
Grammy-díj: Harry Stylesé az év albuma, Beyoncé rekordot döntött
Harry Styles kapta az év albuma elismerést a vasárnapi Los Angeles-i Grammy-gálán, amelyen Beyoncé – a listán Solti Györgyöt megelőzve – rekordot döntött: megnyerte 32. díját.
Február 6-án történt
1894-ban ezen a napon nyílt meg az Alpár Ignác építész tervei alapján épült nyíregyházi színház.