A kilencvenes évek vége igazi mozikatasztrófa volt, de a pesti mozi még mindig él

Botorkálunk a múltban, ahogy a zseblámpás jegyszedő néni terelt minket a már sötét teremben... 130 éve nyílt meg Budapesten Magyarország első rendszeresen játszó mozija, amit akkor még projektográfnak neveztek. A mozit temették már a rádió, a televízió, a videó, a DVD és legutóbb a streaming megjelenése idején, de a mozi köszöni szépen, még nem várja a jellegzetes The End, Fin, Vége főcím feliratokat.

A nyár két blockbuster sikere, a Pókember: Vadonatúj nap és Christopher Nolan Odüsszeiája is bevételi rekordokat döntött. Alfred Hitchcock szerint a jó film az, amikor a vacsora, a mozijegy és a bébiszitter ára megérte. Nos, úgy néz ki, hogy idén megérte. Persze, nem mindegy, hogy egy hangulatos, art deco hatású előtérben várakozunk a film kezdete előtt, vagy egy nachosszósztól ragacsos plázamozi pénztáránál. A történelem sokszor gyorsabb váltásokat produkált, mint a játékfilmek dramaturgiai váltásai, ugyanakkor a mozik történetét 1896-tól 1945-ig alapvetően a piaci viszonyok határozták meg, azaz a kereslet és kínálat nem is olyan titokzatos összefüggései. Illetve ott volt a 133 napos közjáték, az 1919-es Tanácsköztársaság, de valójában a mozi piaci viszonyok között szolgálta a szórakoztatóipart és részint bizonyos rendezők művészfilmes ábrándjait. A mozi egy-egy kerületben és a nagyobb településeken az urbanizációt jelképezte, ahogy egy áramvonalas eszpresszó, vagy később a városszéli lakótelepek, majd a telepi tékák is.

Pesten annyi mozi nyílt az első világháború kitöréséig, hogy ha akkor lett volna Tripadvisor, azt írta volna, hogy lassan annyi mozi lesz a székesfővárosban, mint kávéház. 1913-ban már 114 mozi üzemelt Budapesten, ahogy az egy világvárostól el is várható. Persze, hazánk a millennium idején a világ egyik legdinamikusabb fejlődő országa volt, városrészek, gyártelepek nőttek ki a semmiből, és a dicső múlt mellett az újdonságokra is nyitott Budapest rekordgyorsasággal mutatta meg, mi is az a mozi.

Alig néhány hónappal azután, hogy a Lumière fivérek 1895. december 28-án Párizsban megnyitották a világ első moziját, a Cinématographe Lumière-t, a székesfőváros a millenniumi kiállítás lendületében, fél évvel a párizsi debütálás után, 1896. április 29-én filmet vetített a Váci utca 9. házának a falára. A közönség az utcán állva nézte a félperces mozgófilmeket. Ezt a produkciót vetítették le néhány nappal később, immár moziszerű körülmények, azaz zárt térben, a Somossy Orfeumban.

Nem sokkal ezután nyitotta meg Sziklai Zsigmond a kizárólag filmvetítés céljára az Ikonográf vállalkozását az Andrássy út 41. szám alatti, egykori kalapüzletben, 1896 júniusában. Sziklai számításai azonban nem jöttek be, ugyanis a Városliget millenniumi attrakciói izgalmasabbnak tűntek a vicces szkeccsekből álló mozgóképeknél, így az első mozink gyorsan be is zárt.

1918-tól itt nyílt meg itt a Phönix mozi, amely később Rákóczi, majd végül Tisza néven futott, és zárt be a kilencvenes évek közepén. Lassan polgáriasodott az ősmozi, a vásártereken működő sátormozik beköltöztek a városok előkelő részeibe. Az Ungerleider-Neumann cég a Phönix után a Corvin áruház helyén beüzemelte az Apolló filmpalotáját, majd sorra nyíltak a színházi atmoszférát keltő, páholyokkal is rendelkező nagy mozik. Például a ma is működő Rákóczi úti Uránia, az Erzsébet körút 45–47. szám alatt, a Royal Nagyszálló báltermében kialakított Royal Apolló, amit nem volt mese, a szocializmus éveiben Vörös Csillagnak hívtak, aztán a kilencvenes években csak szimplán Apollónak, majd 1997-ben, a szálló átalakítása idején zárt be végleg.

A kilencvenes évek vége igazi mozikatasztrófa volt, az egyetlen nagyteremmel rendelkező régi filmszínházak nem bírták a versenyt a multiplexek Dolby Sorround technikával felszerelt, kényelmes ülésekkel rendelkező termeivel. Az ezredforduló nemcsak azzal hozott gyökeres változást az életünkbe, hogy megjelentek az egyre több funkcióval rendelkező mobiltelefonok, és egyre több háztartásba szereltek be internetet, hanem azzal is, hogy Budapestről eltűnt a klasszikus mozik nagy része, és az ország kisebb települései pedig teljesen mozi nélkül maradtak. 

A pesti veszteséglistán ott van az Erzsébet körúti Bástya, a vele szemben a Horizont (Híradó), Hunnia (Zrínyi) vagy a Metró (Szikra). Nincs meg az Astoriánál a Filmmúzeum (Broadway), amely a városi legendák szerint 1944-ben a légiriadók alatt sem ürítette ki a nézőteret, mivel az a pince szintjén volt.

Nemcsak körúti mozitengelyre épített a honi filmszínházas ipar, volt egy másik tengely is, a Rákóczi út és a Kossuth utca mozis védvonala is, olyan játszóhelyekkel, mint az Európa (korábban Honvéd, illetve Roxy) vagy a már említett Tisza. A Bástya (Erzsébet körút 8.) 1998-ban szűnt meg, ma pénzintézet van a helyén, a Tisza (Rákóczi út 68.) 1994. december 31-én szűnt meg, üzlethelyiséggé alakították. 2001-ben múlt ki az Átrium, (Margit körút 55.), ami szerencsére nem bank lett, hanem színházként született újjá.

Kevésbé fájdalmas az Ugocsa 1999-es bezárása (Ugocsa utca 10.), mert könyvtár lett belőle, viszont szomorúbb vége lett a Népszínház utcai Csokonai mozinak, amelynek helyén festéküzlet nyílt. Az Éva mozi (Erzsébet királyné útja 36/b) helyén is volt már ABC Áruház, most papír-írószer kereskedést üzemeltetnek a falai között. A Kossuth mozi (Váci út 14.) is a nagy mozihalál időszakában, 1997–2000 között szűnt meg, egy Aldit rendeztek be ott, ahol sokan a Schindler listáját látták. Megmaradt az Uránia (Rákóczi út 21.) mint afféle filmes reprezentációs tér, és a Puskin (Kossuth Lajos utca 18.) is, amit bár részint átalakítottak, de még mindig megőrizte a neobarokkba hajló art decós báját.

1996 körül a Corvin jó ritmusban reagált a multiplexkorszakra, ugyanakkor a legtöbb klasszikus mozi később kapcsolt, és néhány év után el is véreztek. Az 1996 őszén megújult Corvin premier-előadása a Twister című katasztrófafilm volt, melyben tornádók pusztítják el Oklahoma állam épületeit. Volt egy másik tornádó is a kilencvenes évek végén, ami magát a hagyományos mozikultúrát sodorta el.