Bohumil Hrabal cseh író, Václav Havel cseh elnök és Bill Clinton amerikai elnök 1994-ben ezen a napon találkozott a prágai Aranytigris sörözőben.

Január 11-én történt

630 A 622-ben Medinába menekült Mohamed próféta csapatai elfoglalták Mekkát, az iszlám vallás legszentebb városát.
1569 I. Erzsébet angol királynő védnöksége alatt a londoni Szent Pál katedrálisban megtartották a világ első állami lottóhúzását.
1693 Földrengés és szökőár pusztított Szicíliában, az elemi csapás hetven várost és falut, köztük Cataniát is romba döntötte, és legalább ötvenezer emberéletet követelt.
1700 Nagy Péter cár új időszámítást vezetett be Oroszországban. (Az addig használt pravoszláv egyházi időszámítás i. e. 5509-cel kezdődött, az új kezdőpont Krisztus születésének éve lett, az év kezdete szeptember elsejéről január elsejére került.)
1840 Pesten megalapították a Magyar Nemzeti Conservatoriumot, a legrégibb ma is működő budapesti zeneiskola, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola elődjét.
1851 Kínában megkezdődött a tajping-felkelés a mandzsu Csing-dinasztia ellen, a 20 millió áldozatot követelő lázadást csak 1864-re tudták leverni.
1919 A Magyar Nemzeti Tanács köztársasági elnökké választotta Károlyi Mihály kormányfőt.
1923 Francia és belga csapatok szállták meg a Ruhr-vidéket, hogy az első világháborúban vesztes Németországot rákényszerítsék a békeszerződésben megszabott jóvátétel kifizetésére.
1935 Amelia Earhart amerikai pilótanő elsőként repült Hawaiiról az Egyesült Államokba.
1974 Dél-Afrikában hatos ikrek születtek, akik a világon először mindannyian életben maradtak.
1989 Az Országgyűlés elfogadta a gyülekezési jogról és az egyesülési jogról szóló törvényt, amely lehetővé tette a pártalapítást.
1991 A szovjet hadsereg különleges egységei beavatkoztak a függetlenedni vágyó Litvániában, az összecsapásoknak több tucat áldozatuk volt.

Január 11-én született

1757 Alexander Hamilton, az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot aláíró Alapító Atyák egyike, az első amerikai pénzügyminiszter
1800 Jedlik Ányos bencés szerzetes, természettudós és feltaláló
1869 Aujeszky Aladár orvos, állatorvos, mikrobiológus, a kutyák veszettség elleni védőoltásának magyarországi bevezetője
1895 Laurens Hammond amerikai mérnök, üzletember, a Hammond-orgona feltalálója
1899 Vaszary János író, rendező, színész
1903 Dékány András magyar ifjúsági író, itt írtunk róla
1906 Albert Hofmann svájci kémikus, az LSD feltalálója
1912 Kádár György Kossuth-díjas festő és grafikus
1924 Koczkás Sándor József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus
1924 Roger Guillemin Nobel-díjas francia-amerikai orvos
1929 Pintér György Balázs Béla-díjas hangmérnök, érdemes művész
1932 Gonda János Széchenyi-díjas jazz-zongorista, zeneszerző
1934 Erkel Tibor Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, zenei rendező
1954 Kailás Szatjárthi Nobel-békedíjas indiai emberi jogi aktivista
1961 Eszenyi Enikő Kossuth-díjas színésznő, rendező, színigazgató
1972  Sal Endre magyar író, újságíró, itt beszélgettünk vele

Január 11-én halt meg

1494 Domenico Fhirlandaio firenzei reneszánsz festő
1801 Domenico Cimarosa olasz operaszerző
1837 François (Pascal Simon) Gérard francia festő
1875 Luppis János tengerésztiszt, a torpedó feltalálója
1928 Thomas Hardy angol író
1944 Galeazzo Ciano olasz diplomata, külügyminiszter, Mussolini veje
1950 Mansfeld Géza orvos, fiziológus, farmakológus, akadémikus
1954 Oscar Straus osztrák zeneszerző
1968 Seress Rezső zeneszerző, zongorista, a Szomorú vasárnap komponistája
1984 Beamter „Bubi” Jenő jazzmuzsikus, vibrafonos
1989 Szőnyi Sándor József Attila-díjas író
2008 Sir Edmund Hillary új-zélandi hegymászó, sarkkutató, Tendzing Norgaj serpa társaságában a Mount Everest első meghódítója
2014 Ariel Saron izraeli katonatiszt, miniszterelnök
2015 Buzánszky Jenő olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat hátvédje, a nemzet sportolója
2015 Anita Ekberg svéd modell, színésznő, Fellini Az édes élet című filmjének szereplője

Fotó: Jiri Jiru

#eztörténtma