Jeles napok

Október – Mindszent hava – őszhó – magvető hava

Jeles napok

Az aradi vértanúk emléknapja – gróf Batthyány Lajos kivégzésének napja – nemzeti gyásznap

1849. október 6-án az orosz segítséggel levert szabadságharcot követő császári megtorlás során Pesten kivégezték gr. Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt. Ugyanezen a napon a szabadságharc 12 tábornoka (Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly) és egy főtisztje (Lázár Vilmos ezredes) szenvedett vértanúhalált Aradon. Gróf Batthyány Lajost 1870. június 9-én temethették el nyilvános tiszteletadással, majd 1874. május 26-án helyezték el a Kerepesi temető mauzóleumában. Kivégzésének helyén 1926-ban avatták fel az örökmécsest. A véres megtorlásnak összesen 157 hazafi esett áldozatul, és számosan kényszerültek hosszú évekre belső vagy külső emigrációba. AZ ARADI VÉRTANÚK KIVÉGZÉSÉNEK NAPJÁt 2001-ben a 237/2001.(XII.10.) kormányrendelet alapján NEMZETI GYÁSZNAPpá nyilvánították.

Szent Brúnó

A lélek mérlegén
Szent Brúnónak (1030 körül – 1101. október 6.), a német származású paptanárnak, a karthauzi rend alapítójának itt következő legendája érdemes a figyelmünkre. Még reimsi tanár korában történt, hogy egyik híres tanártársa elhalálozott, és Brúnó ott volt azok között, akik a háromnapos halotti zsolozsmát énekelték. Amikor első ízben felhangzott e sor: Responde mihi – „Válaszolj nekem”, a halott felült a ravatalon, és rémülten felüvöltött: „Hívnak az igazságos bíró, Isten elé!” – majd élettelenül visszahanyatlott. A másnapi zsolozsmázásnál a mondott sornál megismétlődött a jelenet. A halott felült, s azt üvöltötte kétségbeesetten: „Elítéltek Isten igazságos bíróságán!” A harmadik nap a történtek újfent megismétlődtek: „Kárhozatra ítéltek Isten bíróságán!” – ordította a hulla a halálra vált sokaság fülébe a túlvilági figyelmeztetést. Brúnó állítólag ennek az élménynek a hatása alatt választotta az életre szóló magányt. Bizonyosra vehetjük viszont, hogy névünnepének dátuma okán kapcsolódott éppen őhozzá ez a kegyes célzatú rémtörténet: Brúnó napja, október 6-a még éppen bévül esik a holtakon ítélkező Mihály nyolcadán.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

Ábrahám napja

Ábrahám napja, középkori misekönyveinkben Ábrahám, Izsák és Jákob pátriárkák ünnepe. 

Ábrahám zsidóul „népek atyja”, egyházi tanítás szerint a Messiás ősatyja, áldozata pedig Jézus kereszthalálának előképe.

Legkorábban a gyulafehérvári székesegyház egyik XIII. századbeli gyámkövén bukkan föl, de gótikus festészetünk is ábrázolja: Esztergom, Kassa, továbbá Höltövény (Helsdorf, Halchiu), Tóbiásfalu (Dupuşul). Freskóképét őrzi Podolin (Pudlein, Podolinec, XV. század).

Az összefüggést legvilágosabban az egri jezsuita, majd cisztercita templom főoltárának barokk szimbolikája fejezi ki. „Az oromzaton – írja Létrai Lajos – stukkófelhők között szárnyas kerub tartja a Keresztet. Két oldalán előképei: Ábrahám áldozata és Mózes a rézkígyóval. Alább Melkizedek és Áron hatalmas alakja áll a kompozíció közepe felé forduló gesztussal, melyben Borgia Szent Ferenc mesterien egyénített alakja térdel az Oltáriszentség imádásába mélyedve.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet)

Az építészek világnapja

Az Építészek Nemzetközi Szövetsége (VIA) 1998-ban nyilvánította október 6-át AZ ÉPÍTÉSZEK VILÁGNAPJÁvá, hogy ezzel is felhívja a figyelmet az ember környezetét meghatározó módon alakító építészetre.

Szécsi Zsigmond születésnapja – 1841

SZÉCSI ZSIGMOND, Nickel (Kisgaram, 1841. október 6. – Selmecbánya, 1895. október 8.): erdőmérnök. Az erdészeti szakkifejezések magyarításának tevékeny kezdeményezője.
Tanulmányait Selmecbányán 1862-ben végezte, majd ugyanitt segédtanárként, tanárként dolgozott. Az erdőhasználattant, köz-, víz- és útépítést adta elő. Neves erdészeti és vadászati szakíró, Az erdőhasználattan kézikönyve (Bp., 1884) című tankönyve a tantárgy oktatásának fontos segédeszköze volt hosszú időn keresztül. Részt vett Selmecbányán az új erdészeti akadémia épületének tervezésében és kivitelezésében.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1991. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

Október 6-án történt

1849-ben Aradon kivégezték a magyar szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Rájuk és a sok névtelen hősre emlékezünk ma, a nemzeti gyásznapon.

 
Október 6-án történt:

1395 IX. Bonifác pápa bullát adott ki az óbudai egyetem alapításáról, amely a 15. század elején megszűnt.
1844 A magyar ipar támogatása érdekében megalakult a Védegylet.
1848 Felkelés tört ki Bécsben, amit október 31-én levertek.
1849 Aradon kivégezték a levert magyar szabadságharc 13 honvédtisztjét, s Pesten Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.
1889 Párizsban megnyílt a Moulin Rouge nevű táncos revüszínház.
1926 Felavatták Budapesten a Batthyány-örökmécsest.
1946 Létrejött a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO).
1948 Az akkori Szovjetunió területén a Richter-skála szerinti 7,3-as erősségű földrengés rázta meg Türkmenisztán fővárosát, Ashabatot (ma: Asgabat). A halálos áldozatok száma 110 és 170 ezer között volt.
1951 A Szabad Európa Rádió megkezdte rendszeres magyar nyelvű adását.
1956 Budapesten ünnepélyesen eltemették a koncepciós per során kivégzett Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András hamvait.
1973 Elkezdődött a jóm-kipúri háború, amelyet Izrael vívott az Egyiptom és Szíria vezette arab államok koalíciója ellen. A negyedik arab-izraeli háború október 25-én ért véget.
1976 Pekingben letartóztatták a „négyek bandáját”, azaz Mao Ce-tung özvegyét, Csiang Csinget és három társát, akiket államellenes összeesküvéssel vádoltak.
2003 Először neveztek ki fekete nőt Valerie Amos személyében a brit felsőház vezérévé.
2004 Magyarországi születésű izraeli tudós, Avram Hershko (Herskó Ferenc) kapta megosztva a kémiai Nobel-díjat.
2016 Hivatalosan is megkezdte működését az EU közös határ- és parti őrsége (Frontex), amely az EU külső határainak igazgatását és biztonságát hivatott megerősíteni.

Október 6-án született:

1289 Vencel király magyar és cseh király
1773 I. Lajos Fülöp, az utolsó francia király és az utolsó előtti francia uralkodó, „a Polgárkirály”
1808 VII. Frigyes dán király
1863 Ivánfi Jenő színész, rendező, műfordító
1873 Rózsahegyi Kálmán színész, kiváló művész
1887 Le Corbusier svájci születésű francia építész
1903 Ernest Walton Nobel-díjas ír atomtudós, fizikus
1906 Janet Gaynor, az első Oscar-díjas amerikai filmszínésznő
1914 Thor Heyerdahl norvég utazó, felfedező
1931 Riccardo Giacconi Nobel-díjas olasz-amerikai asztrofizikus, a röntgencsillagászat atyja
1935 Tőzsér Árpád Kossuth-díjas szlovákiai magyar költő, műfordító, a nemzet művésze

1937 Mario Capecchi Nobel-díjas olasz születésű amerikai genetikus, molekuláris biológus
1947 Hetényi Antal Gábor cselgáncsozó, a sportág első magyar olimpiai pontszerzője
1958 Bocsárdi László Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató
1975 Steinmetz Barnabás kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó
1978 Liu Jang, az első kínai űrhajósnő (tajkonauta)
1985 Dorosz Dávid magyar jogász, politikus
1995 Nikas Dániel szinkronszínész
2002 Jonathan Kuminga kongói kosárlabdázó

Október 6-án halt meg:

1214 VIII. Alfonz kasztíliai király
1849 Batthyány Lajos földbbirtokos, 1848-ban az első magyar miniszterelnök
1912 Auguste Beernaert Nobel-békedíjas belga politikus, 1884-94 között miniszterelnök
1933 Zaharij Paliasvili szovjet-grúz zeneszerző és etnográfus
1941 Kabos Gyula színész, komikus
1948 Bíró Mihály grafikus, festő, szobrász, a magyar politikai plakátművészet megteremtője
1948 Wagner János zoológus, muzeológus
1951 Otto Fritz Meyerhof Nobel-díjas német származású amerikai biokémikus
1963 Zimmermann Ágoston Kossuth-díjas biológus, akadémikus
1973 Fábián Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó
1977 Bárány Nándor Kossuth-díjas gépészmérnök, akadémikus
1989 Bette Davis kétszeres Oscar-díjas amerikai színésznő
1995 Mándy Iván Kossuth-díjas író
1997 Hanák Péter Széchenyi-díjas történész, akadémikus
2015 Göncz Árpád József Attila-díjas író, politikus, 1990–2000-között Magyarország rendszerváltozás utáni első államfője
2017 Nepp József Kossuth-díjas rajzfilmrendező, a magyar mozgókép mestere
2018 Montserrat Caballé Grammy-díjas spanyol operaénekesnő, szoprán
2020 Eddie Van Halen holland származású amerikai gitáros, billentyűs és producer, a Van Halen nevű zenekar alapítója
2021 Csomafáy Ferenc erdélyi magyar fényképész, újságíró

A képen Thorma János Aradi vértanúk című festménye. Forrás: Wikipédia

#eztörténtma