Fontos esemény előtt áll a férfi. Vállig érő, hullámos hajában itt-ott látszanak már az ősz hajszálak. Öltözete viharvert és divatjamúlt, ám nyakkendőjét komoly műgonddal köti meg. Mikor mindezzel végzett, mellényét villámgyors mozdulattal gyűri farmernadrágjába (ruhák: Szakács Györgyi). A gondos előkészületek után váratlanul így hatástalanítja az előzményeket. A fiatalabb Szabó testvérnél látszólag minden rendben, de elszólások, gesztusok árulkodnak arról, hogy emberünknek mind nagyobb erőfeszítésébe kerül alkalmazkodni az úgynevezett normális világhoz.
Keresztes Tamás formálja meg Te, azaz Szabó András szerepét a Katona József Színház Kamrájának Jóccakát című előadásában. Keresztes akkor is sokat mond karakteréről, ha „mindössze” enyhén csapott vállakkal áll. Rövid, kissé totyogós léptei a világot bejárják, ám az univerzuma csupán egy negyven négyzetméteres lakás. Életének teljessége benne foglaltatik a szűkös, lelakott lakótérben. Egy körön kívül rekedt, perspektíva nélküli élet rekvizitumai között játszódik a cselekmény (látványterv: Khell Zsolt).
Te, tehát a fiatalabb testvér az árvaság maga. Keresztes a tékozló fiú, aki nemcsak egy alkalommal, de folyton bebocsátást vár és remél. Beleszületett a családba, amelyből szabadulni képtelen. Soha máshol nem érezte otthon magát, mint szerettei között, mégis idegen. Amikor megkérdezik tőle, hogy kit szeret a legjobban, habozás nélkül jelöli meg bátyját.
Például a sokáig meg nem alkuvó,1956 után börtönbe kerülő Apa a nagyszerű Bezerédi Zoltán alakításában. Az Apa erős kontúrokkal jelenik meg az emlékezői tudatban, mert hiányában is erősebben lehetett kötődni hozzá, mint az Anyához. Az idősíkokat tehetséggel egymásba csúsztató előadás tehát Te tudatának mélyén játszódik. Mintha mindez megtörtént volna már. A pszichiátriai intézet lakójának beugrik egy-egy emlékkép, amelyet újra él.
Amikor Én megtudja, hogy Te a többedik, az előbbi által vásárolt kerékpárt is jóval áron alul adja el, Én felháborodásán átüt szeretetének türelme. Kocsis Gergely alakításában Én, azaz Szabó Gábor, az idősebb testvér alól szép lassan csúsznak ki az öcsével közös emlékeik. Pedig béketűrő, ragaszkodó tanúként küzd az ellen, hogy mindez ne történjen meg.
Feledhetetlen, ahogyan Keresztes karaktere szakít bátyjával. Ahogyan kimondja a búcsúszavakat, meg is bánja. Abban a pillanatban megfellebbezhetetlen a döntése. Amint azonban Én valóban távolodik térben és lélekben, Te máris visszakozna, szemében villan a megmagyarázhatatlan, talán az örökös szeretetéhség. Nem egyszerű kérés ez, hanem a szakadék szélén álló jogos követelése, a szeretetszövetség nevében. Most mégis késő, mert sokan állnak már a két fivér között. Külön-külön visszavonhatatlan magány várja a testvéreket életük hátralévő részében.
Ónodi Eszter az Anya szerepében alkalmatlan szülőnek, mert szeszélyes, akár az áprilisi eleji időjárás. A valamikori színésznőnél mindennap előfordulhat bármelyik évszak. Első felvonásbéli monológja az önfelmentés, a hárítás mesterműve: nem tehet róla, nem úgy gondolta, sőt még ő, az anya lett áldozata gyerekének, holott még intézetbe is adta fiait. Az Anya nem szereti, nem ragaszkodik gyerekeihez, ha úri kedve éppen úgy hozza, szeretgeti a fiait. Éppen ezért, a szeretethiány okán ragaszkodik hozzá betegesen Te, a fiatalabb fia. Ónodi a narcisztikus, alapjaiban rideg nőt hangsúlyozza az Anyában. Nem tud annyira betegen és öregen megjelenni, hogy ne látszódjék az egykori színésznő sziluettje.
A Pálos Hanna által játszott nők a gyötrő valóság jelentkezései Te tudatában. Hányatott életű lányok, asszonyok valóságos tárházát látjuk Pálostól, akik többnyire nehezítik a testvérek életét. Van, aki, bár fiatal, mégis útja végére ért. Ilyen az elhasznált, a kialvatlanságtól összeszűkült szemű Asszony, Te valamikori felesége. Más utat jár be Daróczi Boróka Ariel. Előbb Kurvaként látjuk, aki Picur művésznéven fut. A lány nyeglesége, „szakmai profizmusa” mögött ott az előbbre jutás vágya. Valóban több van benne, hiszen a kórházban már Ápolónőként dolgozik. Végül Én Felesége viszi be a kegyelemdöfést a testvéreknek, ő győzi meg hezitáló férjét, hogy fivérét intézetbe adja.
Horváth Péter 2022-ben írt Jóccakát, avagy rittanturi tantire című, operett zene nélkül műfajmegjelölésű színdarabja a bennünk játszódó örök dialógust tematizálja.
Az Én szereti egységesnek és megbonthatatlannak látni, láttatni önmagát. Azzal áltatja a külvilágot, hogy uralja saját életét, hogy a folyamatos döntéshelyzet számára természetes. A nyugtalanító, a perifériára szorult Te azonban ugyanúgy elidegeníthetetlen része a személyiségnek. Az Én hiába szemléli kívülállóként a személyiség Te részét, mágnesként is vonzódik hozzá, mert jól tudja, hogy annak gyengeségei, kudarcai az övéi is. A kegyetlen Te mindezt tudomásul veszi, hiszen tisztában van vele, hogy, mivel ő az illúziók nélküli tükör, hatalma megkérdőjelezhetetlen.
Komorságukban szép felvonások várnak a Jóccakát leendő nézőjére. A családban, ahol sérült, fogyatékos ember él, másfajta dinamikák működnek, mint más famíliákban. Paradoxon, de gyakran erős a kohézió ezekben a mikroközösségekben, bármennyire is széttartók a tagok közötti energiák egyébként. Ascher Tamás rendezése a Kamrában ennek az összetartásnak romjairól mesél ritkán tapasztalható esztétikai erővel.
Színlap és előadás-információk a Katona József Színház honlapján
Fotók: Horváth Judit / Katona József Színház
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link másolása
