Film
Wim Wenders tökéletlen idillje
A komorebi japán kifejezés a fa lombkoronáján átszűrődő napfényre, amely tulajdonképpen maga a kiegyezéssel teli béke és megelégedés. Legalábbis Wim Wenders legújabb, Tökéletes napok című filmje szerint, mely a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában debütált, és két díjat is elhozott.
Magyar filmek és a Medvék: így szerepeltünk az eddigi Berlinalékon
Javában zajlik az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, azaz a Berlinale. A nemzetközi szcéna egyik legfontosabb A-kategóriás seregszemléjét idén február 15. és 25. között tartják – ennek alkalmából felidézünk néhány magyar sikert a fesztivál életéből.
Orosz Dénes 1994-be utazik vissza a Demjén-film kedvéért
A Hogyan tudnék élni nélküled? rendezője azt mondja: ő konstruktívan álmodozik, ezért vágyai bizonyos része valósággá válik, de egyikük, egy Latinovits-tévéfilm még várat magára. A romantikusvígjáték-készítő skatulyájába helyezték, de nem bánja, és úgy véli: ezt a műfajt ismert toposzokat használva is nehéz jól művelni.
Kamaszként pumára és szarvasra vadászott, később cowboyként hódított a filmvásznon
Száz éve, 1924. február 19-én született New Yorkban Lee Marvin Oscar-díjas amerikai színész, a Piszkos tizenkettő sztárja. Steven Spielberg A cápa főszerepét is neki szánta, noha azt végül Robert Show játszotta el.
A csúcsról a süllyesztőbe, majd vissza a világ tetejére
John Travolta amerikai filmszínész, énekes, a Szombat esti láz és a Ponyvaregény sztárja február 18-án ünnepli hetvenedik születésnapját. Talán kevesen tudják a mára ikonná vált hírességről, hogy szenvedélyesen szeret repülni, és pilótának sem utolsó.
Szamóca színész helyett majdnem logopédus lett
Eperjes Károly Kossuth-díjas színész, rendező, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja ma hetvenéves. A szakmában csak Szamócaként emlegetett művész szerepelt színházban, játszott filmekben, de Thália és teológia címmel könyvet is írt.
A brit Schindler 669 gyereket mentett meg a haláltól
Nicholas Winton heroikus módon küzdött a gyerekekért a II. világháború előestéjén, ám története évtizedekig ismeretlen maradt – csak nyugdíjas korában, egy népszerű tévéműsornak köszönhetően derült fény történelmi jelentőségű tetteire. Életéről Anthony Hopkins főszereplésével készült film.
Boksz, úszósapka és bezsidulás
Egy zsidó film, ami végre nem a holokausztról szól. Egy zsidó film, ami végre nem megríkat, hanem megnevettet. Egy zsidó film, amiben végre a zsidók és nem zsidók is magukra ismerhetnek. Egy zsidó film, a Lefkovicsék gyászolnak végre friss perspektívát hoz a zsánerbe.
Reklámfilmektől a világhírig
Nyolcvan éve, 1944. február 14-én született Sir Alan Parker angol filmrendező, az Evita, az A fal és a Madárka alkotója.
Vasúttal a feminista jövőbe
Pacskovszky József 2024-es tévéfilmjét főként kiváló főszereplői és egy csupa bűbáj, mesébe illő városka varázslatos hangulata adja el. De Herczeg Ferenc 113 évvel ezelőtti progresszivitása, feminizmusa is álmélkodásra késztet.
Az otthon nem egy hely, hanem a másik ember szíve
Nikolaj Arcel A fattyú című filmje Mads Mikkelsen felejthetetlen alakításával azon filmek sorába tartozik, amelyek miatt szeretünk moziba járni. Szívfacsaró igaz történet, amelyből ráadásul a fiú nézők életre szóló leckét kapnak férfiasságból.
Több Oscar-esélyes film is van a spanyol filmakadémia díjazottjai közt
Juan Antonio Bayona A hó társadalma (La sociedad de la nieve) című alkotása győzedelmeskedett a legtöbb kategóriában a spanyol filmakadémia Goya-díjának 38. alkalommal megrendezett gáláján vasárnap hajnalban Valladolidban.
Elhunyt Mauchner József szinkronrendező
Elhunyt Mauchner József szinkronrendező, aki mások mellett a Hupikék törpikék című rajzfilmsorozat, valamint A hét mesterlövész, A nagy balhé és a Szerepcsere című filmek magyar szinkronjának gyártásában is részt vett.
Férj, feleség, nagyvászon – Nyolc film a házasságról
Tolsztoj szerint ahány boldogtalan család, annyiféle boldogtalanság – hasonlóan nagy a merítés a házasság esetében is. Íme nyolc film, ami férj és feleség viszonyának legkülönfélébb variációit és aspektusait mutatja be a mohó birtoklásvágytól az akadályt nem ismerő szerelmen át az idősek makacs ragaszkodásáig.
Száz éve is pont úgy szerettek és házasodtak, mint ma
A jó házasság esszenciája a szerelem? Amely túlél világégéseket, megbocsát hazugságokat és átlendít a hétköznapi nehézségeken is? Bory Jenő, Fekete Ibolya, Kálmán Imre, Kosztolányi Dezső, Márffy Ödön és Molnár Ferenc ma is érvényes művei bizonyítják, nincs új a nap – és a házasság – alatt.
Történelem, társadalom és cukiság az új magyar filmforgalmazó tavaszi kínálatában
Az eddig elsősorban filmgyártóként és hazai alkotások marketingügynökségeként ismert Juno11 nyáron lépett piacra forgalmazóként. 2024-ben tartják magukat a fogadalmukhoz, és olyan elgondolkodtató, lélekemelő alkotásokat kínálnak az érdeklődőknek, mint az Áldozat, A róka és a Kék Pelikan.