Film
Oscar és Arany Málna – Roberto Benigni 70 éves
Roberto Benigni Oscar-díjas olasz színész, filmrendező, a „toszkán Chaplin” október 27-én ünnepli születésnapját.
Hazai közösségi támogatásból készülhet film
Az Alagút a fény végén lehet az első olyan magyar rövidfilm, ami tisztán hazai közösségi finanszírozási kampány eredményeként valósulhat meg a forgatócsoport és a Brancsközösség együttműködésében.
Kojot négy lelke – Megjelent a Nyócker! rendezője, Gauder Áron új filmjének előzetese
Új mozifilmmel jelentkezik Gauder Áron, a nagy sikerű Nyócker! rendezője. A Kojot négy lelke című egész estés animációs filmben az indiánok varázslatos teremtéstörténetét a mitikus Kojot kalandjain keresztül ismerhetjük meg.
Az Oscar-díjas Hettie McDaniel, akinek az egész életét megkeserítette a rasszizmus
1952. október 26-án halt meg Hettie McDaniel, aki az első afroamerikai színészként vehette át az Oscar-díjat.
75 éves Kevin Kline
1947. október 24-én született Kevin Kline Oscar-díjas amerikai színész, azon kevesek egyike, akik a filmvilág legrangosabb kitüntetését vígjátékban nyerték el.
„Az én pluszom” – Bárdos Judit a filmjeiről és a háromnyelvűségről
Az Unoka című filmben feltűnt, hogy a bűnözőt alakító színésznő milyen magával ragadó. Bárdos Judit akkor éppen magyarul verte át a mit sem sejtő nyugdíjasokat, de a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon három cseh filmért kapta a legjobbnak járó díjat.
Mesevilágot hagyott ránk – Száz éve született Bálint Ágnes
Épp száz éve, 1922. október 23-án született Bálint Ágnes író, szerkesztő, dramaturg, akinek történetein generációk nőttek fel. Ránk hagyott mesevilága máig él, hőseit örökre a szívünkbe zártuk. Kedvenceinket gyűjtöttük össze tőle.
A főváros eltűnt kupolái elevenednek meg egy kisfilmben
A főváros eltűnt épített öröksége tovább él az Animatiqua Stúdió legújabb rövidfilmjében.
Tiszaújvárosból Cottbusba vezet a Vilmányi Benett főszereplésével készülő új generációs film útja
A Cottbusi Filmfesztivál Work in Progress szekciójába kapott meghívást Dudás Balázs első nagyjátékfilmje, a vidéki fiatalokról szóló, Begyulladva című generációs mozi. A rangos fesztivál e szekciójában olyan filmek mutatkoznak be, amelyek már készülőben vannak, és az eddig leforgatott anyagaik alapján jelentős érdeklődésre számíthatnak.
„Az üzenet részemről az volt, hogy a történelmet emberek csinálják” – Interjú a Blokád rendezőjével
Csütörtöktől játsszák a mozik a Blokád című filmet, amely az 1990-es taxisblokád napjait és ennek kapcsán a rendszerváltó miniszterelnök, Antall József történelmi szerepét dolgozza fel. A film Magyarország idei Oscar-nevezettje. A sajtóvetítése után beszélgettünk a rendezővel, Tősér Ádámmal.
85 éves Rózsa János – Emlékezetes filmek a rendezőtől
Ma ünnepli 85. születésnapját Rózsa János Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, filmproducer, érdemes művész. Néhány filmjét ajánljuk az alkalomból.
Pénteki kultúrrandi Hatházi Rebeka jelmez- és díszlettervezővel
Eleinte újságárus szeretett volna lenni, de a téli hideg miatt inkább más utat választott. Színésznek is készült, aztán jelmez- és díszlettervező lett, fiatal kora ellenére sokféle előadás látványvilága kötődik már hozzá, és úgy hozta az élet, hogy idén egy nagyjátékfilm fontos szereplőjeként is kipróbálhatta magát. Ezen a héten Hatházi Rebekával kultúrrandiztunk.
Tóth Endre felújított filmjei a Lumière Fesztiválon Lyonban
A mozi szülővárosában a nagy presztízsű Lumière Fesztivál különprogramot szentel a később André de Toth néven, a film noir és a western megújítójaként világhírűvé vált magyar rendező, Tóth Endre teljeskörűen restaurált, 1940 előtti, Magyarországon készült filmjeinek.
Lifka és Bosnyák, a mozi bácskai pionírjai – A vajdasági magyar mozgókép napján
Október 13-a a vajdasági magyar mozgókép napja, mivel Lifka Sándor 1911-ben ezen a napon nyitotta meg első önálló moziját Szabadkán.
A színpadtól a mozivászonig – Janovics Jenő pályaképe
A Janovics Jenő pályaképe. Egy élet a magyar kultúra szolgálatában: a színpadtól a mozivászonig című könyv négy átfogó tanulmány segítségével mutatja be Janovics rendezői, színházigazgatói, filmvállalkozói pályafutását és közéleti szerepvállalását.
Magyar világpremierek színesítik a tallinni filmfesztivál programját
Nyilvánosságra hozták a szervezők, hogy az A kategóriás Tallinn Black Nights Filmfesztiválon lesz a világpremierje Bernáth Szilárd Larry és Kárpáti György Mór Jövő nyár című alkotásainak, továbbá meghívták Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című mozifilmjét is. Észak-Európa élvonalbeli szemléje november 17-én kezdődik, és immár 26. alkalommal vonultatja fel a kortárs film legizgalmasabb alkotásait az észt fővárosban.