Az indiai Dzsamsedpurban, Kalkutta (Kolkata) közelében született négygyermekes családban. Hároméves volt, amikor útépítő mérnök apja meghalt, a család ezután hazatért Angliába, majd 1933-ban Korfu szigetére költöztek. Hat évig éltek a görög szigeten, amely a kis Gerry fő szellemi ihletője volt: itt kezdődött egy életen át tartó szerelme a természet világa iránt. Iskolába nem járt, magántanárok oktatták, közülük főleg a műveiben is megörökített természettudós, Teo Sztefanidesz hatott rá. Korfui éveire a Családom és egyéb állatfajták című könyvében emlékezett, sok humorral mutatva be családtagjait, a sziget lakóit és élővilágát. A műből 2005-ben Angliában vígjátékot forgattak. Családtörténete a Madarak, vadak, rokonok és az Istenek kertje című könyveivel teljesedett trilógiává.
A második világháború éveiben Durrell egy díszállat-kereskedésben dolgozott, majd gondozó lett a Londontól északra fekvő Whipsnade állatkertben. 1946-ban egy örökség tette lehetővé, hogy állatok gyűjtésével foglalkozhasson, első állatgyűjtő útja 1947-ben Kamerunba vezetett. Számos állatkertnek juttatott gazdag kollekciót, a londoniban 25 új fajt honosított meg. Gyűjtőútjai során megfordult Brit Guyanában, Argentínában és Paraguayban, Új-Zélandon és Ausztráliában, Malájföldön és Sierra Leonéban, Mexikóban és Mauritiuson, Indiában és Madagaszkáron. Főleg veszélyeztetett állatokat fogott be, hogy azok az állatkertek védelmében fennmaradhassanak. Az állatokat a korabeli szokással szemben nagy gonddal szállította, a költségekre minden pénze ráment. Ezért bátyja, Lawrence (az Alexandriai négyes című regény írója) tanácsára könyveket kezdett írni, amelyek nem várt sikert és jövedelmet hoztak számára.
Kameruni útját feldolgozó első könyve, a Noé bárkáján 1953-ban jelent meg.
Durrell 1959-ben hozta létre saját állatkertjét Jersey szigetén, mert elégedetlen volt a hasonló intézményekben dívó szakszerűtlen állattartás gyakorlatával, 1963-ban pedig megalapította a Durrell Természetvédelmi Alapítványt. Az intézmény egyre inkább a veszélyeztetett fajok védelmére szakosodott, emblémájának is a 17. században kipusztított madarat, a mauritiusi dodót választotta.
Az állatkert szakmai továbbképzéseket, kutató-, szaporítóprogramokat és népszerűsítő előadásokat is szervezett, maga az alapító igen sokszor adott elő a brit rádióban, és öt, nagyobb állatokkal foglalkozó filmsorozatot is készített a BBC televízió megbízásából. Sajátos humorral és derűvel fűszerezett, lebilincselően szórakoztató könyveiben mesélt gyűjtőútjairól (A bafuti kopók, A részeg erdő, Állatkert a poggyászomban, Kalandorok az őserdőben), állatkertje szervezéséről (Vadállatok bolondja, Állatkert a kastély körül), filmes expedícióiról (Vadászat felvevőgéppel).
Ismeretterjesztő könyve a Vadak a vadonban, szakmai tapasztalatait Az amatőr természetbúvár című kötetében foglalta össze, nagy sikert arató regénye a Rokonom, Rosy.
Utolsó éveiben energiáit állatkertjének szentelte, mely évente 200 ezer látogatót fogadott. Idős korában egészsége megromlott, csípőprotézis-műtétjét májátültetés követte, amelyből soha nem épült fel teljesen. Jersey szigetén hunyt el 1995. január 30-án.
Felesége, Lee Durrell amerikai zoológus, aki több könyvének társírója volt, a Durrell Természetvédelmi Alapítvány tiszteletbeli igazgatója.
Gerald Durrell tevékenységét több kitüntetéssel is elismerték, 1982-ben megkapta a Brit Birodalom Rendje (OBE) kitüntetést.
Korfu városában iskola és park viseli nevét, több állatfaj kapta róla a nevét, és számos veszélyeztetett faj fogságban született egyedeit nevezték el tiszteletére Geraldnak vagy Gerrynek. Az általa alapított jersey-i állatkertben, ahol hamvai is nyugszanak, szobra, a miskolci Vadasparkban mellszobra áll.
