A jogörökös, Tasi Géza elmondta, Szabó Magdának a színészet legalább annyira fontos volt, mint az irodalom, így jött az ötlet, hogy az irodalmi díjban egy író mellett egy színművész is részesülhessen. „Úgy érzem, ezzel tartoztam Magdának” – hangsúlyozta Tasi Géza. „Végtelen az olvasóinak a száma, és talán nincs is olyan háztartás Magyarországon, ahol ne lenne a polcon legalább egy Szabó Magda-kötet. Merthogy személyes élményeink vannak vele, a szereplői, a történetei által egy picit máshogy látjuk a barátságot, a családot, Trianont, a háborút, az egymásra találást, a női sorsot és a családtól való elszakadást” – mondja Juhász Anna irodalmár, az ünnepi díjátadó házigazdája. Szabó Magda a XX. század egyik legjelentősebb alkotója, ugyanakkor a legnépszerűbb is az olvasók körében, ami szintén arról tesz bizonyságot: szavai örök érvényűek, a versei, a regényei vagy akár az útinaplói végig kísérik az életünket.
Személyes kapcsolódásunk alakul ki a szerzővel, utal rá az est házigazdája, s az ünnepi díjátadót követő pódiumbeszélgetés is épp ennek a személyességnek a jegyében zajlott. Bereményi Géza is elsősorban mint magánember emlékszik vissza Szabó Magdára, aki többször is vendégül látta az írót a lakásában. Az éjszakába nyúló beszélgetések egy bensőséges, bizalmi kapcsolatot eredményeztek;
„Én arra emlékszem, hogy az ő életében én vendég voltam. Nem író, nem rendező, nem kolléga vagy ilyesmi, hanem Magda és Géza voltunk mi együtt” – idézi fel barátságukat Bereményi.
Csikos Sándor – bár az ő ismeretségük nyúlik vissza a legrégebbre Szabó Magdával – nem került olyan közeli kapcsolatba az írónővel, mint Bereményi Géza. Állítása szerint nem lehetett olyan könnyen az író barátjává válni, kevesen részesülhettek ebben a megtiszteltetésben. Ennek ellenére, idézi fel Csikos, ők is sokat beszélgettek, nemcsak Magda színházi darabjairól, hanem mindenről, ami csak szóba került.
„Hihetetlenül okos volt és tájékozott; a darabjait szerette mindig maga felolvasni. Magyarázatot is adott hozzá nagyon élvezetesen, sok iróniával. Az irónia jellemző volt rá. Utána pedig elmondta, hogy melyik szereplővel mi a célja, és ha odafigyelt az ember, akkor már tudta, hogy körülbelül hogyan kellene azt eljátszani.”
A beszélgetést követően – melyben szó esett Szabó Magda tanárságáról, de arról is, hogy milyen mély rálátással írt olyan jelentős szerzőkről is, mint Csokonai vagy Petőfi – az ünnepi díjátadó egyik zenei közreműködője, Sinha Róbert gitárművész osztotta meg Szabó Magdával való találkozásának történetét. A gitárművész még Hollandiában töltött zeneakadémiai évei alatt, egy ott megrendezett magyar kulturális évad részeként játszhatott Szabó Magda mellett. Bár Sinha Róbert hallomásból ismerte az írót, akkor még egyik könyvét sem ismerte, így elkezdte olvasni a műveit. „A sors az Ókút című könyvet sodorta elém” – mondja, melyből hamar kiderült, őseik annak idején ugyanazon a helyen raboskodtak vallási okokból, s ugyanaz a személy, Hollandia egyik legnagyobb nemzeti hőse szabadította ki őket. „Akkor mi rokonok vagyunk!” – idézi fel a gitárművész Szabó Magda szavait.
„Onnantól kezdve tegeződtünk. Később, amikor az előadás után fölmentünk abba a szobába – Géza, te is ott voltál –, ott rengeteget mesélt. Sajnos nem vehettem fel, vagy nem jegyzetelhettem, így ez elszállt, de én most is jól emlékszem erre a beszélgetésre.”
Sinha életében azóta lényegi szerepet játszik a zene és az irodalom, és e kettő egymásra gyakorolt hatása, amely szintén a Szabó Magdával és az ő életművével való ismeretségére vezethető vissza. Az ünnepi díjátadó zárásaként Sinha Róbert gitárművész előadta azt a keringőt, amit a Szabó Magdával közös előadásukon is játszott. „Amikor ezt játszom, egy kicsit mindig odaképzelem magam mellé” – mondja.
Az ünnepi alkalom végén Szabó Magda Stock im Eisen című versének részlete hangzott el Bánfalvi Ágnes színművész előadásában.
