shutterstock_2435451817.jpg

Jesuát keresve önmagunkat is megtalálhatjuk ebben az ifjúsági könyvben

Az evangéliumokban utalást sem találunk arra, mit csinált Jézus – azaz Jesua – tizenhárom és harmincéves kora között. Bátorság kell tehát az ott leírtak kiegészítéséhez. Nógrádi Gábor regénye kriminek is beillő elképzelt történetbe oltja a kamasz Messiás és a vele élők életének két napját. Az Akit keresnek: Jesua című ifjúsági könyvet Kovács Gergely ajánlja.

Nógrádi Gábor messze elkerüli kötetében az ifjúsági parafrázisok buktatóit, a tanító próza ismeretközlő nehézkedését, a nevelő célzatú kliséket. A történelmi ismeretek a regényességgel arányban vannak jelen. Kortársinak érezhető plasztikus figurákat, hiteles korabeli környezetet láttat a szerző nagy mesélőerővel, gördülékeny párbeszédekkel.

Az Akit keresnek: Jesua irodalmi szöveg. Nem kész válaszokat ad, hanem kérdésekig vezet, amelyeken keresztül magunkat ismerhetjük meg jobban.

A feszes történetben valakik gyerekgyilkosságra készülnek, amikor ismét megjelenik az a bizonyos fényes csillag Betlehem felett. A Názáret kis falujába sűrített cselekménynek a történelemből ismert betlehemi gyerekgyilkosság adja az alapkonfliktusát. Két marcona katona keresi ugyanis a király szerint életben maradt királyaspiránst, akit Józsefék egy jóindulatú hazugsággal igyekeznek elrejteni. A hajdani vérontás a katonák számára is elbeszélhetetlen borzalma festi sötétre a keresést.

A szerepüket és határaikat kereső kamaszok, a fenyegető kiszolgáltatottságban nyugalmat kereső szülők, a titokzatos gyermek után nyomozó katonák a cím motívumának változatait idézik. Keresünk, keresünk. Tapintatosan nyitott és elgondolkodtató olvasmány, amellyel magunk után is nyomozunk.

A HUBBY diákzsűrijének tagjai mondták a könyvről:

„Milyen érzés lenne hülyeséget csinálni ennyi idősen, amivel átírhatom a történelmet?! Vagy ott hagyni a felelősséggel járó dolgokat? Egy társadalmi kérdésről való gondolkodás azzal kezdődik, hogy »de úgyis… « – Nógrádi megmutatja, hogy lehetett ezt másképp Jesua és társai esetében.”

„Ez a könyv csendes, őszinte, és valahogy mégis nagyon erős. Arra bátorít, hogy keressünk – és merjünk hinni magunkban és a küldetésünkben. Mert küldetése mindenkinek van.”

„A testvéremmel való viszonyról, a családban elfoglalt helyemről is gondolkodhattam, mennyire fontosak ők nekem, s én nekik.”

„Őszintén ajánlom mindenkinek, aki valaha is feltette magának a kérdést: van ebben az életben valami több? Mert lehet, hogy amit keresünk… az már régóta keres minket is.”

Az ajánló szerzője Kovács Gergely, az idézetek a BMSZC Egressy Gábor Kéttannyelvű Technikum diákjaitól származnak.

Nógrádi Gábor: Akit keresnek: Jesua. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 2024. 12 éven felülieknek ajánlott ifjúsági irodalom. 144 oldal.

Ez is érdekelheti

Rév Fülöp, Rókazsolt, Tujaszörny és Nyírfakobold – ezek a magyar gyerekkönyvek mutatkoztak be a Frankfurti Könyvvásáron

Nemcsak a felnőtteknek szóló magyar irodalom kapott figyelmet október 7. és 11. között a Frankfurti Könyvvásáron: kortárs gyermek- és ifjúsági könyveket is megismerhettek a könyvszakma képviselői a magyar standnál. A Petőfi Kulturális Ügynökség tizenkét, a New Hungarian Chidlit 2026 katalógusban szereplő kötetet mutatott be az eseményen. Nézzük, melyek voltak ezek!

Járjuk be a popkulturális pagonyt Micimackóval!

1926 októberében jelent meg a Micimackó, „természetesen ebben az esetben... mindez csak azt jelenti…” – írhatnánk így, „micimackósan” –, hogy 2026 a centenárium éve. Az ünneplés már el is kezdődött, mi pedig egy térképet nyújtunk át – ahogy A. A. Milne is tette a kötete előzékében –, de ezúttal a popkulturális pagony térképét.

Fekete humor a mesekönyvben, avagy a poéta elrontja a gyerekeket?

Az utóbbi években utat tör magának a nonszensz és az abszurd humor a magyar mese- és verseskönyvek világában. De ki tud nevetni, és pontosan micsodán, ilyenkor?

Ezért nevetnek a gyerekek Micimackón

Életkor szerint változó, hogy mi váltja ki a nevetést. A gyerekkönyvek szerzői ráéreznek arra, hogy milyen fajta humor való az óvodásnak, a kisiskolásnak vagy éppen a kamasznak. Harmath Artemisz két klasszikus gyerekkönyvön keresztül mutatja be a gyerekeket megkapó humor válfajait.