Irodalom

Így olvasnak az írók

Azt tudjuk, hogy Vámos, Spiró vagy Dragomán hogyan ír, de azt nem, hogyan olvasnak. Pedig érdekes a fordított felállás is: amikor az író nem teremtő, hanem befogadó. Összegyűjtöttük a kérdésről néhány klasszikus és kortárs szerző gondolatait, és még egy könyves adventi kalendáriumhoz való tippet is hoztunk.

Amiért a levéltáros szíve fáj

Idén háromszáz éve, 1723-ban született meg a 45. törvény, amely a nemzetünk meghatározó iratait gyűjtő intézményt létrehozta. A Magyar Nemzeti Levéltár munkatársait kérdeztük az intézmény legfájdalmasabb veszteségeiről és legnépszerűbb szolgáltatásairól.

Tessék kalandozni!

Nemsokára boltokban a Libri Könyvről könyvre című olvasónaplója és öröknaptára, amelyet december 1-jén rengeteg influenszer jelenlétében, vetélkedővel és olvasási szokásainkról szóló beszélgetéssel fűszerezve mutattak be a budapesti Kastner Kommunityben.

Nagy karácsonyi gyerekkönyvajánló

Ünnep előtt vagy a karácsonyfa alatt jó könyvet lapozgatni, egy-egy mesét közösen vagy egyedül elolvasni, elképzelni, eljátszani. A MeseCentrum könyvajánlója frissen megjelent, új vagy újra kiadott klasszikus mesekönyvekből a legkisebbeknek, a kicsivel nagyobbaknak és az egész családnak.

Többször volt rendőri felügyelet alatt a Kossuth-díjas író

Ötven éve, 1973. december 3-án hunyt el Darvas József kétszeres Kossuth-díjas író, publicista, politikus, a népi írók mozgalmának meghatározó alakja.

Gátakon áthömpölygő életfolyam

Irene Solà Gátak című regénye elbarikádozott világ falait bontja le, és megpróbálja leküzdeni a nyugati világ által emelt nyelvi korlátokat. Ismeretlen és megközelíthetetlen világba visz el, amely tele van varázzsal és halállal.

Pénteki kultúrrandi Ryan Lane zenész-szoftverfejlesztő-műfordítóval

Mitől szeret bele egy amerikai srác annyira Magyarországba, hogy ideköltözik? Melyik magyar vers inspirál egy autómentes városokkal foglalkozó szoftverfejlesztőt arra, hogy műfordítói pályára lépjen? A Valami Lesz zenekar frontemberével beszélgettünk, aki nemrég ért haza az ecuadori őserdőből.

A mesélés olyan, mint a multivitamin

Erősíti a családi köteléket, szórakoztat és még fejleszt is. Mi az? A MeseCentrum Olvasósarok programja a legjobb kortárs gyerekirodalmat hozza el a szülőknek, hogy a közös felolvasások és mesehallgatások valóban olvasót faragjanak a gyerekből.

Gutenberg a lövészárok mögött

Aki eddig azt hitte, hogy a hadviseléshez a katonáknak mindössze fegyverre és ellátmányra van szükségük, talán nem tud arról, hogy az első világháborúban csaknem hárommillió könyvet forgattak magyar bakák.

Útbaigazító Szenthatározó

Szenthatározó jelent meg a Magyar Kertörökség Alapítvány és az Ars Topia Alapítvány kiadásában, amely nemcsak a tájban található szobrok beazonosításában segít, de megtudhatjuk belőle, hogy mit keresnek a házak oromfalán a szentek, mit árul el a táj múltjáról Szent Donát, vagy ki a pásztorok védőszentje.

Éhínségről és ínségételekről

Az éhínség végigkísérte a történelmet. Egy feljegyzés szerint 930 és 1870 közt 107 ínséges év volt Magyarországon, s ezalatt sokszor kényszerült arra az ember, hogy újragondolja, mi ehető és mi nem. Így került az asztalra tölgyfalisztből sült kenyér, sásgyökérből készített lepény vagy akár papsajt.

Depressziós alkat és kísérletező tehetség – Eugene O’Neill, az amerikai dráma megújítója

Hetven éve, 1953. november 27-én hunyt el Eugene Gladstone O’Neill Nobel-díjas író, a modern amerikai drámairodalom egyik nagymestere. Darabjait magyar színházak is játsszák.

Egy igazán jelentős olvasó

A két háború közt valószínűleg kabarészerző lettem volna – fogalmazott egy levelében játékosan Reményi József Tamás. A második világháború után született, így legendás szerkesztő lett belőle, aki hitte, hogy az irodalomnak csodatévő hatása van – erről most megjelent interjúkötete is tanúskodik.

Fojtogató. Frusztráló. Flegma – Jászberényi Sándor legújabb könyvéről

Hétköznapi, sokszor monoton, de – egyelőre – békésen folydogáló életünkből belökni minket a háború poklába kegyetlen tett. Jászberényi Sándor új könyvében mégis ezt teszi. Nála nincsenek hősök, csak nemzedékekre megnyomorított milliók, közvetlenül mellettünk, a szomszédban.

Irodalom a könyvek lapjain túl

A Müpa Literárium-estjei új oldalról mutatják be a kortárs magyar irodalom népszerű szerzőit és műveiket. Novemberben Oravecz Imrét köszöntik 80. születésnapján, decemberben pedig a Margó-díjas Visky András élettörténetében mélyülhetnek el az irodalomkedvelők.

„Mondottam, lábnyom, mértéked legyen nulla”

Az eszkimó szín apokaliptikus vízióját helyezte a középpontba a Petőfi Irodalmi Múzeum legújabb interaktív kiállítása.