Irodalom
Madách: Az álom vége?
Demeter Szilárd főigazgató beszéde a Petőfi Irodalmi Múzeum Az álom vége? – Klímaváltozás Az ember tragédiájában és ma című kiállításának megnyitóján.
Egy szó, mint száz – Bodabácsi, fűzkacsa, gatyelinkabogár
Milyen étel a töki pompos? – kérdezte az egyik ismerősöm. Bájos tájszó, és ez a kenyérlángos. Nagyobb rendezvényeken, fesztiválokon lehet kapni ezt a kemencében sült finomságot.
A tanár, akitől kikövetelik a gyerekek a házit
Bár általában nem a nyelvtanóra szokta a diákokat lázba hozni, Széplaki Erzsébet osztályaiban mégis toplistás helye lett a nyelvtannak, a gyerekek pedig szinte kikövetelik, hogy házi feladatot kapjanak az általa írt tankönyvből. Mivel érte ezt el? Erről faggattuk a Magyartanárdíjat nyert pedagógust.
Király László: Nem vagyok csillagjós, de a reményről nem mondok le
November 19-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Király László Kossuth- és József Attila-díjas romániai magyar költő, író, műfordító, a második Forrás-nemzedék kiemelkedő tagja. Fontos műve a Kék farkasok című regény, amelyben az ötvenes évek Romániájának kritikai ábrázolását nyújtja.
Szeretettréning, mesebeli segítő állatokkal
Néhány évtizede nagy siker volt a papírból készült öltöztetős baba. Változatai ma is megtalálhatók a játékboltok polcain. Gurmai Beáta történeteinek főhősét, Borkát bizonyos szempontból szintén fel lehet öltöztetni, de az ő ruhája népi motívumot tartalmazó viselet, amelyet felvéve a kislány családa történeteibe is belebújik.
Mintha mondatokkal rendeznénk be egy szobát
A sorozat keretében a tárgyakhoz való kötődés, az irodalmi művekbe beépülő tárgyak, az archiválási szokások és a múzeumi gyűjteményezés témaköreit járják körül a beszélgetők – ezúttal a költő (a PIM gyűjteményében található) fekete színű IKEA-s dohányzóasztala szolgáltatta az apropót.
Hogyan vitatkozzunk jól?
„A vita azért van, hogy meghallgassunk egy embert, akinek nem az a véleménye, mint nekünk. És ez a legfontosabb kulcs egyrészt ahhoz, hogy a szólásszabadságot érvényesítsük, másrészt ahhoz, hogy gondolkodjunk. Ha mindig mindenki egyetértene, akkor nem lenne fejlődés” – fogalmazta meg az idei Kossuth-szónokverseny győztese.
Poézis nélkül a verscsinálás megholt állat – Csokonai 250
A Petőfi 200, a Hymnus 200 és a Madách 200 árnyékában Csokonai Vitéz Mihály csendesen ünnepli kétszázötvenedik születésnapját. A „kétszázasok” történelmet írtak, érthető tehát a zajosabb megemlékezés. Ha megéri is, a Pilvaxba 75 évesen, sihederek közé már biztosan nem ment volna világot váltani.
Az irodalom az a tantárgy, amelyből a leginkább megismerhetjük az életet
Az olvasóvá nevelés fontos, de számomra nem az elsődleges cél. Lényegesebb, hogy a legmélyebb, legszebb szövegekről beszélgetve jobban megértsük önmagunkat és a világot – véli Hauber Károly, az idén alapított Magyartanárdíj egyik kitüntetettje. Vele beszélgettünk.
Gázai övezet vagy Gáza-övezet?
Hogyan kell helyesen mondanunk? Gázai övezet vagy Gáza-övezet? És Sixtus-kápolna vagy Sixtusi?
Új tagokat választott a Digitális Irodalmi Akadémia
A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által működtetett Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) több új tag felvételéről döntött ma Budapesten. A múzeum épületében megtartott szavazással Garaczi László József Attila-díjas író és Kornis Mihály József Attila-díjas író, drámaíró vált a testület tagjává.
A metaverzumban is fogunk olvasni?
Az idén 25 éves Digitális Irodalmi Akadémia megmutatta: a sokszor áthatolhatatlan, hibás szövegekkel teli netes dzsungelben igenis van értelme egy jól szervezett, klasszikus és kortárs szerzők alkotásait az olvasók rendelkezésére bocsátó online könyvtárnak.
A magyar nyelv jövője jó kezekben van! – Fiatal szónokok bizonyítottak a Nemzeti Színházban
November 13-a a magyar nyelv napja, amelyhez idén is nagyszabású rendezvény kapcsolódott a Nemzeti Színházban. A 24. Kossuth-szónokversenyen fiatal tehetségek léptek színpadra, hogy nyilvános szónoklásban bizonyítsák rátermettségüket.
Nekem a magyar nyelv...
Mi vagy nekem, te magyar nyelv? Dilim, dalom? Kattanásom? Zizzenésem? Rápörgésem? Durvulásom és punnyadásom? Vekengésem és molyolásom? Diribdarabom és nagyegészem? Modorom és madaram? Medrem? Motrom? Matrónám?… A magyar nyelv napja alkalmából tizenegy embert: költőt, írót, táncművészt, nyelvészt, újságírót, színészt, zenészt, beszédtanárt és irodalomterapeutát kérdeztünk.
„Átélve Isten győzedelmes mosolyát, hogyan vénülhetnék meg?”
Kerényi Lajos 18 évesen megjárta a frontot, hadifogságba került, nagybetegként hazaengedték, majd a piarista rend feloszlatása után titokban szentelték pappá. Kilencvenhat évesen több mint hatvan éve járja a kórházak intenzív osztályait, hogy vigaszt adjon a betegeknek.
Átadták az első Magyartanárdíjakat
A magyar nyelv napjának alkalmából tartott ünnepségen a Nemzeti Színházban november 11-én átadták az idén alapított Magyartanárdíjakat. Az elismerésben három pedagógus részesült kiemelkedő tudományos, ismeretterjesztő és közösségi tevékenységükért.