
Az elsivatagosodás és kiszáradás elleni küzdelem világnapja
1994. június 17-én elfogadták az ENSZ elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló egyezményét, ezért ez a nap AZ ELSIVATAGOSODÁS ÉS KISZÁRADÁS ELLENI KÜZDELEM VILÁGNAPJA. Ekkor a világméretű kampányra irányul a figyelem, mely tudatosítja felelősségünket a szárazföld pusztulásában, valamint felhívja a figyelmet a nemzetközi összefogás szükségességére, a szárazság világméretű hatásaira. A Föld felszínének egynegyedét szárazföld borítja. Ezeknek a területeknek környezetét súlyosan fenyegetik különböző hatások: a sivatagok vészjósló mértékben terjeszkednek, és egyre nagyobb a szárazság. Több mint 135 millió embert – Franciaország és Németország lakossága együttvéve! – fenyeget az otthontalanság veszélye, ami az elsivatagosodás miatt következhet be.
Sütő András születésnapja – 1927 – A Digitális Irodalmi Akadémia tagja
SÜTŐ ANDRÁS (Pusztakamarás [Cămăraşu], 1927. június 17. – Bp., 2006. szeptember 30.): író, elbeszélő, drámaíró, szerkesztő. Apja Sütő András földműves, anyja Székely Berta. Elemi iskolába Pusztakamaráson járt. 1940–45-ben a nagyenyedi református Bethlen Kollégium diákja volt. 1945 januárjában beiratkozik a kolozsvári Református Gimnáziumba. A Világosság riportere lett. Ez a lap közölte első írását, Levél egy román barátomhoz címmel. 1945–47-ben internátusa, szellemi otthona a népi írók kultuszát valló kolozsvári Móricz Zsigmond Kollégium. 1948–49-ben a kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója. Tanulmányait megszakítva lapszerkesztést vállal: 1949-től a Falvak Népe című hetilap főszerkesztője. 1951-ben – a szerkesztőség áthelyezésével – Bukarestbe költözik. Szüleit kuláklistára téve üldözik: tiltakozásul lemond a főszerkesztői posztról. Lemondását nem fogadják el, szüleit azonban rehabilitálják. Újbóli lemondását 1953-ban elfogadják: a továbbiakban lapjának kulturális rovatában dolgozik. 1954 elején az Igaz Szó című irodalmi havilap munkatársaként Marosvásárhelyre költözik. A város ettől fogva otthonává lesz.
Írói indulásának zsengéit 1948-tól az Utunk közli Kolozsvárott: első megjelent novellája a Hajnali győzelem. 1950-ben jelenik meg (Hajdú Zoltánnal közösen) első drámája, a Mezítlábas menyasszony. Első novelláskötete az Emberek indulnak (1953), elbeszéléseinek, karcolatainak második gyűjteménye az Egy pakli dohány (1954). Művészete a mezőségi paraszti világ epikai és színpadi ábrázolásától emelkedett egyetemes létfilozófiai érvényű kérdések megjelenítéséig. Írói szemléletének középpontjában szűkebb közösségének gondjai állnak. Pályakezdő novelláiban a mezőségi paraszti világot szólaltatta meg. Családi közelségből, rokoni melegséggel rajzolja a mezőségi parasztok életét. Móricz nagy témáját, az urak és parasztok küzdelmét ábrázolta előbb, de a remélt társadalmi megújulás „hajnali óráinak” lendülete új távlatot adott hőseinek. Első hősei a régi világ kötöttségeiből felszabaduló szegény emberek (Hajnali győzelem, Bogár Zsuzsika búcsúzik). Alakjai összetéveszthetetlenül erdélyi, mezőségi emberek, sorssal viaskodó derűjüket, „karmos kacagásukat” és anekdotáikat is az életbizodalom formálja. Hősei fölött azonban hamarosan elkomorult a történelem. Háromnegyedes eszűeknek, „félrejárónak” látszanak, pedig nem ők hibbantak meg, hanem a sorsukba beleszóló történelem. Sütő András két irányban próbálta elkerülni a sematizmust: visszatért a múlt ábrázolásához (Egy csupor zsír), másrészt fölfedezte a szatirikus és a humoros ábrázolásmód lehetőségeit, így távolságtartással figyelmeztethet a történelem és a jellemek torzulásaira (Októberi cseresznye, Túróspuliszka).
Az ötvenes évek közepén elhallgatott, évekig egyetlen novellát sem írt, a görögség tanulmányozásával mélyítette szemléletét, távlatot teremtett a provincia gondjainak kifejezéséhez. Fölismeréseit esszékben, tűnődésekben fogalmazta meg, a korszerűséget abban látta, képes-e az író a szűkebb közössége gondjaira egyetemes érvényű választ adni. Félrejáró Salamon (1955) című kisregénye (melynek alapján 1956-ban film készül Turcu György rendezésében, de a művet bukaresti bemutatója után betiltják), néhány novellája valamint Pompás Gedeon (1968) című színműve már egy-egy motívumban előre mutat pályájának nagy korszaka felé, az összetettebb ábrázolásmód, valamint a személyiség és a hatalom ütközésének problematikája következtében. 1958-ban képeslap elindítására kap megbízatást: a Művészet főszerkesztője, illetve 1959-től az Új Élet szerkesztője, majd 1971-től 1989-es lemondásáig főszerkesztője. Több színpadi játékot ír az ötvenes-hatvanas évek fordulóján: Fecskeszárnyú szemöldök (1958); Szerelem, ne siess! (1961), s a kettőből ötvözött Tékozló szerelem (1962). 1967: a Pompás Gedeon bemutatója Marosvásárhelyt Harag György rendezésében. A nagysikerűnek induló előadás-sorozat elején a darabot betiltják. 1972-ben nyugat-európai, 1973-ban újvidéki, továbbá amerikai és kanadai irodalmi körúton jár. Úti élményeiről jelentős esszék íródnak (Perzsák, Az angyalvár kulcsai, Fekete rózsák – Auschwitz és Az utolsó köntös – Weimar).
Az Anyám könnyű álmot ígér című naplóregénye (1970) számos idegen nyelvre is lefordítva évtizedek óta ér meg új s új kiadást. A műgazdag mezőségi szociográfiai anyagát a képi látásmód, valamint az intellektuális reflexiók révén – közvetlen személyességét is megőrizve – emeli egyetemes jelentésűvé: a megélt nehéz történelmet a helytállásról való tanúságtétellel avatja erőforrássá. Az egymástól elütő színes mozaikok – naplójegyzetek, újságkivágások, esszék, beszélgetések stb. – egységes művet alkotnak, az epikus perspektívák sokszínű gazdagsága a teljesség benyomását kelti. Úti élményeiről készült esszéit teszi közzé Rigó és apostol (1970), Istenek és falovacskák (1973) című köteteiben. Két kiemelkedő esszéje – a Nagyenyedi fügevirág és a Perzsák – a sajátosság értékeinek, megőrzésének védőirata, az anyanyelv és a közösség összetartozásának példázatérvényű dokumentuma. A szétszóródással, meneküléssel szemben a „maradok, másként nem tehetek” erkölcsi eltökéltségével szólnak esszéi az erdélyi magyarság megpróbáltatásairól, s követelnek méltó emberi sorsot a nemzeti kisebbségek számára. Az Engedjétek hozzám jönni a szavakat (1977) című esszéregénye az Anyám könnyű álmot ígér című művében és az esszékben is gazdagon megszólaló anyanyelvvédelem összegző műve. Nevelési regény: arról szól, hogy a nagyszülők miképpen adják át a világot kis unokájuknak a szavakban, s e világátadás közben milyen gondolatokkal és gondokkal küzdenek maguk az átadók. A mű második kiadását a román fordítás megjelenése után a cenzúra már nem engedélyezi. Az erdélyi magyarság egyenjogúsági érdekeinek jobb védelmi reményével a hetvenes-nyolcvanas években országos képviseleti testületek tagjaként áll ki szóban és írásban a teljes anyanyelvi oktatás, a nyelvhasználati jogok mellett, s írja memorandumait, tiltakozásait, közli írásait külföldön is a nemzetiségi jogfosztások ellen. Király Károllyal való együttműködésében Illyés Gyula is aktív támogatója. Elszigetelésének folyamatában új színdarabjainak előadását megtiltják, könyveit a cenzúra nem engedélyezi. A diktatúra éveiben utolsó, Romániában megjelent kötete az Évek – hazajáró lelkek (1980). A törvényes tiltással dacolva ezután minden munkáját Magyarországon jelenteti meg, új színdarabjait is ott játsszák. Ezeknek a műveknek a kiadása 2001-ben indul el Csíkszeredán. Az Álomkommandó (1987) című drámájának gyulai, majd vígszínházi s Aachenben tartott bemutatója csak fokozta a szerző elleni indulatokat Bukarestben. Lakásán, munkahelyén lehallgató készülékeket helyeznek el. Két gyermeke a hátrányos megkülönböztetés elől Magyarországra távozik. Konfliktusainak szaporodtával 1989 júniusában lemond főszerkesztői megbízatásáról; lakását belügyiek figyelik, vendégeit igazoltatják, a Kossuth rádióban Sinkovits Imre által beolvasott – az erdélyi magyar jogfosztottságot föltáró – írásai miatt a román titkosszolgálat tisztjei nyíltan fenyegetik, névtelen telefonálók halálát ígérik. 1989 decemberében, a diktatúra elleni felkelés idején népes küldöttség megy érte, kérik, szóljon a város főterén. 1990. február 10-én a marosvásárhelyi százezres, könyves-gyertyás tüntetés toborzója és szónoka. Március 19-én a Hodákról és Libánfalváról beszállított, felhergelt és leitatott csőcselék életveszélyesen megsebesíti, elveszíti fél szeme világát. Budapesten ápolják, majd Amerikában kezelik. 1990 novemberében Strasbourgban Caterine Lalumiére főtitkárral találkozik, és beszámol neki a marosvásárhelyi eseményekről. Több nyílt levélben követeli az ártatlanul bebörtönzött magyarok szabadon bocsátását. Az 1990-es évek első felében a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke és a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány elnöke.
Az 1970-es években írt történelmi paraboladrámáiban a személyiség és a hatalom viszonyának sokrétű elemzését adja. A Kleist-elbeszélés nyomán írt Egy lócsiszár virágvasárnapja (1973) című drámájának hőse, Kolhaas Mihály csak későn ismeri föl, hogy a végig nem vitt forradalom önmaga ellentétébe fordul, s legjobb híveit is elpusztítja. A Csillag a máglyán (1974) két egyenrangú hősében kétféle forradalmi magatartás ütközik össze, s nemcsak a hatalommal küzdő embert mutatja be, hanem a hatalomba jutottat is a maga igazságaival jeleníti meg. A Káin és Ábel (1977) mitikus idejében Sütő András a konkrét, történelmi viselkedésmódok mögött ható két magatartásmodellt, a megalázkodót és a bátran szembenézőt jeleníti meg kiélezett, választásra kényszerítő drámai helyzetben. A bibliai parafrázisra épülő dráma az erdélyi magyarság magatartásformáinak vizsgálatával egyetemes érvényű magatartásmodelleket állít szembe egymással. A Szuzai menyegző (1981) a Perzsák reménytelenebb eszméjű drámaváltozata. A szövevényes eseményvilág az anyanyelv, barátság, szerelem, a személyiség önérzetének konfliktusát mutatja be az önmagát istennek minősítő őrült hatalommal. A tetralógiaként is értelmezett sorozat első darabjának ősbemutatóját a kaposvári színházban tartották Zsámbéki Gábor rendezésében (1974). Kolozsvárott Harag György indított sorozatot a kaposvárihoz hasonló, évekig tartó közönségsikerrel. A szerző és rendező alkotói-baráti együttműködését Harag György korai halála szakította meg (1985). A sepsiszentgyörgyi színház, Veress Dániel kezdeményezésére, teljességre törekvő sorozatban adja elő műveit. A szuzai menyegző előadását Marosvásárhelyt már nem engedélyezik (1980). Sok éves együttműködése a Nemzeti Színházzal, a politikai vihart kavaró Advent a Hargitán (1985) című színmű bemutatása 1986. január 2-án valósággal közéleti fordulatot jelentett a határokon túli magyarsággal kapcsolatos budapesti politikában. A román hatóságok tiltakozása ellenére bemutatott Advent… 1997-ig szerepelt folyamatosan a színház repertoárján, eljutott számos határon túli magyar városba, Bécsbe, Párizsba, s a Nemzetiben 285 előadást ért meg. A történelmi paraboladrámák után az Advent a Hargitán közvetlenül fejezi ki az erdélyi magyarság élményeit. Dramaturgiájában a székely népi játékok és Tamási drámáinak ösztönzését hasznosítja. Álomkommandó című drámája az abszurd drámákkal tart rokonságot. A fasizmus és a jelenkori terror lényegi azonosságát dokumentálja, s az erőszak elleni nyílt kiállást sürgeti – győzelem reménysége nélkül is. 1993-ban megírja Az ugató madár című drámáját, majd a Balkáni gerlét, mely a Nemzeti Színház drámapályázatának megosztott első díját nyerte el, s 1998 októberében mutatták be. E darab végleges változata a szerző kísérőtanulmányával az 1999-es könyvnapon jelenik meg.
Naplójegyzetei Szemet szóért, illetve Heródes napjai címmel 1993-ban, illetve 1994-ben jelennek meg.
Díjai: Állami-díj (1951; 1953, harmadik fokozat), Füst Milán-jutalom (1978), Herder-díj (1979), Szép Ernő-jutalom (1987), IBBY-díj (1987), Magyar Művészetért Díj (1989), Bethlen-díj (1990), az Osztrák P.E.N. Club dísztagsága (1990), Ius Humana-díj (1991), Kossuth-díj (1992), Tiszatáj-díj (1992), Kisebbségekért-díj (1995), Magyar Örökség diploma (1996), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1997), a Magyarság Hírnevéért-díj (1997), A Magyar Köztársasági érdemrend nagykeresztje – polgári tagozata (2005).
(Cs. Nagy Ibolya és Görömbei András szócikkei alapján: Digitális Irodalmi Akadémia; Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)
Frivaldszky János születésnapja – 1822
FRIVALDSZKY JÁNOS, (Rajec, 1822. június 17. – Budapest, 1895. március 29.): zoológus, a rovarfajok neves magyar kutatója. Tanulmányait a pesti Mérnöki Intézetben végezte, de már 1843-tól dolgozott nagybátyja, Imre mellett s részt vett az általa szervezett expedíciókban is. 1848-ban megszerezte a mérnöki oklevelet, de gyakorlatot nem folytatott. 1852-ben az MNM Állattárában kezdett dolgozni. Fáradhatatlan gyűjtőmunkájának eredményeként igen sok ízeltlábú fajjal gazdagodott az állattár gyűjteménye. Működési területe a faunakutatás volt, ezen belül főleg a rovarokkal foglalkozott. Több rovarfajt róla neveztek el. Ő volt a magyarországi barlangok első kutatója, ugyancsak ő készítette az első madárösszefoglalást is. Számos cikke jelent meg hazai és külföldi szakfolyóiratokban Több magyarországi és külföldi tudományos társaságnak és akadémiának tagja volt.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1997. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)