Képző

Esetlen játékok, boldog színek

Semmi jel nem utal arra, hogy a művészet a járvány idején bármit is veszített volna jelentőségéből, sőt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a június nyolcadikán elérhetővé vált XVIII. szegedi Táblaképfestészeti Biennálé tizenkét teremben kiállított, 109 alkotást felvonultató tárlata.

Szobrok a kertben

A tavaly hagyományteremtő szándékkal megrendezett Szobrok a kertben című tárlat folytatásaként idén nyáron ismét kortárs szoborművek népesítik be a Szentendrei Régi Művésztelep ligetes parkját.

Az igazi szépség akkor teljesedik ki, amikor elpusztul

Túlvilági kisugárzású, aprólékos gonddal megfestett alkotások Révész Anna munkái. A félig japán származású festőművész melankolikus hangulatú képein a természet, a gyermekkori emlékek és a japán kulturális örökség is felbukkan. A mulandóság szépségéről és a meditatív festészetről is beszélgettünk a Derkovits-ösztöndíjas alkotóval.

A fényképtárgy

A Magyar Nemzeti Múzeum gondozásában megjelent Fényképtárgy tanulmányai képi forrásainkat tárgyi mivoltukban veszik szemügyre, és igyekeznek őket kritika alá vonni.

A végtelen színe – kék dimenziók a kortárs művészetben

Három hónap zárva tartást követően új kiállítással nyitott a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria.

Döntéshozói helyzetet szimuláló játék nyerte a MOME online játékversenyét

Egy képzeletbeli ország irányítását lehet kipróbálni a Temp in Charge elnevezésű online játékban, amely a elnyerte a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) szervezésében meghirdetett ComplexityJam nemzetközi online játékfejlesztő esemény fődíját.

Több mint operatőr: 10 fotóval emlékezünk Zsigmond Vilmos születésnapjára

Június 16-án lenne kilencvenéves Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr, a világítás mestere, a fény művésze.

Szecessziós magyar körséta a határon túl 2.

A magyaros szecessziós építészet tárháza kifogyhatatlan. Az egyszerű lakóházaktól a középületekig, templomoktól városházáig a határon innen és túl is számos gyöngyszem bizonyítja építészeink kivételes tehetségét.

Személyesen – Czigány Ákos fotóművész

Sorozatunkban alkotókat kérünk arra, hogy műveikről beszéljenek. Ezúttal Czigány Ákos Balogh Rudolf-díjas fotográfus mesél néhány alkotásáról.

Test és harmónia: pályázat képző- és iparművészeknek

A sikerhez vezető út alapköveit: a publicitást és a kapcsolódás lehetőségét kínálja három magyar város alkotói számára a MANK legújabb, Kép/Test/Lét című pályázata.

Egy-öltés: iparművészeti kiállítás nyílt a Kepes Intézetben

Divatbemutatóval egybekötött iparművészeti kiállítás nyílt az egri Kepes Intézetben, melynek inspirációs alapját a névadó képzőművész szellemisége, munkássága adja.

Ma már egyre jobban értékelem a metaforikusabb látásmódot

Bielik István 2014-ben szíriai riportjával megnyerte a Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját. További veszélyes riportok és elnyert díjak után pedig egy múltbéli trauma, a málenkij robot még köztünk lévő túlélői és még fellelhető nyomai felé fordult. Ezt a munkáját a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjjal valósította meg.

Már épül a szegedi Móra-múzeum új természettudományi kiállítása

Az új természettudományi állandó kiállítás központi témája a Tisza és a Nagyalföld élővilága lesz izgalmas formában.

Olyat kell csinálni, ami kilép a szigorú keretekből – a Godot Galéria 20 éve

Új sorozatunkban olyan galériákat mutatunk be, amelyekbe bármikor szívesen ellátogaunk. A Godot-ban sokszor meglepődünk, ezért is szeretjük. Interjúnkban Kozák Gábort, az intézmény egyik vezetőjét kérdeztük.

Megnyílt a 30 éve szabadon című vándorkiállítás Egerben

A kommunizmus bukására és a kelet-európai nemzetek három évtizeddel ezelőtti antikommunista forradalmára emlékeztet a 30 éve szabadon című utazó tárlatnak az anyaga, amely hétfőtől két héten át Egerben, az Eszterházy téren látható.

80 éve hunyt el Kernstok Károly festőművész

Nyolcvan éve, 1940. június 10-én hunyt el Kernstok Károly festő, grafikus, a Nyolcak művészcsoport vezéralakja.