Képző
Honlapot kaptak Közép-Európa legjobb középületei
A PACE, azaz a Közösségi Építészeti Alkotások Kelet-Közép-Európai Regionális Gyűjteménye a BME Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszéke által életre hívott regionális közösségi építészeti kezdeményezés. Célja a régióbeli minőségi építészet reprezentációja és népszerűsítése, a szakmai párbeszéd elősegítése a régióban és az épített környezetről való tudás horizontjának bővítése.
Trianon 100 – Történelmünk tragikus sorsú művészeti alkotásait mutatja be az OSZK
A trianoni békeszerződés centenáriumán íródó blogsorozatban a magyar történelem és művelődéstörténet súlyos tárgyi veszteségei közül válogat az OSZK. Első körben a millennium tiszteletére emelt emlékjelek bemutatására kerül sor.
Hegedűs 2 -70 + COVID-19
Ma ünnepli 70. születésnapját Hegedűs 2 László Munkácsy- és Balázs Béla-díjas művész. Interjúnk.
Elhunyt Scherer József formatervező
Életének 73. esztendejében szombaton elhunyt Scherer József nyugalmazott egyetemi tanár, Ferenczy Noémi-díjas formatervező művész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.
„A tiszta fotográfia a jelenlétről szól” – Interjú Benkő Imrével
Mindazt, ami egy magyar fotós bakancslistáján szerepelhet, Benkő Imre már kipipálta. Elnyerte a World Press Photo két aranyát, a Prima Primissima díjat, érdemes és kiváló művész elismerésben részesült, és eddig az összes Sziget fesztivált végigfotózta. Legfontosabb sorozatairól, az utcai fotózás változásáról, a Szigetről, az idő múlásáról beszélgettünk.
Örökségünk a bátorság: 30 éve szabadon
1990-ben az első szabad választással új korszak kezdődött Magyarország történelmében, a magyarok 1945-óta újra szabadon dönthettek a jövőjükről. Erről nyílt online kiállítás.
A Szellem Temploma: a Guggenheim
Frank Lloyd Wright tervrajzaiba pillantva elénk tárul, hogyan is képzelte el eredetileg a Guggenheim struktúráját.
Pénteki kultúrrandi Pintér Pálmával, a Verkstaden alapítójával
Sorozatunkban olyan fiatal magyar alkotókat mutatunk be, akik valami igazán különlegeset hoztak létre a saját területükön.
„Ha a Jóisten ad még húsz évet, sok mindent bepótolhatok”
Május elsején ünnepli 60. születésnapját Kelemen László. A Hagyományok Háza főigazgatója azt mondja: élete első tíz évében a maga természetes módján ölelte körül a hagyományos népi kultúra, ám később neki is vissza kellett találnia a gyökereihez. Csaknem harmincöt éve él Magyarországon, ám amikor jövőre lejár a főigazgatói megbízatása, hazaköltözik Erdélybe. Születésnapi interjú.
A vurstlik világa
Körhinta, céllövölde, vattacukor, mézeskalács, virsli, sör. Gyermekkorunk meghatározó élményei kötődnek a vurstlikhoz, amelyek máig a május elsejei majálisok elengedhetetlen programelemei.
Májusfa, zöldfarsang, jakabág - tavaszi népszokásaink
A májusfát főként udvarlási szándékkal állították a legények a lányos házakhoz, de középületek, sőt, kocsmák elé is kerülhettek.
„Csak a bejáratot kell megtalálni”– Interjú Agócs Írisz illusztrátorral
Agócs Írisz remek szórakozást kínál az otthoni idő kreatív eltöltésére: tanfolyamot indított a Facebook oldalán, amelyen minden nap egy tündéri figurát rajzolhatunk vele lépésről-lépésre. Az illusztrátorral e projekt kapcsán beszélgettünk.
Online is látható a jubileumi Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé anyaga
A biennálé anyagát online is meg lehet tekinteni.
Nyárra megújulhat a szigligeti vár
530 millió forintból újul meg a település vára, a tavaly kezdett fejlesztésből 60 millió forintot az önkormányzat biztosít.
A fotósok az Instára költöztek
Ismét a magyar fotósok a járványhelyzetre reflektáló képeiből válogattunk.