Képző

Rajzoló robottal jeleníti meg a MOME a Barabási-hálózatokat

A MOME Innovációs Központ Emergens Media kutatócsoportja Barabási Albert-László hálózatkutató, fizikus felkérésére közös projektet fejlesztett, mely október 10-én debütál a Ludwig Múzeumban nyíló kiállításon.

Tiltottól a Szakrálisig: Paizs László művei a Virág Judit Galériában

Paizs László (1935-2009) festő-, szobrász- és grafikusművész több mint négy évtizedes alkotói pályafutását bemutató átfogó kiállítás látható október 5-től Budapesten.

„Tartózkodunk mindenféle toldozástól”

Másodszor jutalmazták Europa Nostra díjjal Mányi István Ybl-díjas építész alkotását. A nemzetközi örökségvédelmi szakma egyik legfontosabb elismerését ezúttal a Szépművészeti Múzeum épületének megújításáért kapta. Legújabb munkája is a Városligethez köti: a Hermina úti Róheim-villa rekonstrukcióján dolgozik. A történelmi épület nem egyedüli feladata: a kecskeméti Kodály Intézet teljes körű revitalizációjával is foglalkozik. Az építészet világnapja alkalmából beszélgettünk vele.

Zofia Rydet – A 60-as évek Budapestje a legismertebb lengyel fotósnő képein

Csak negyvenes évei derekán kezdett autodidakta módon fotózni, mégis Zofia Rydet az egyik legismertebb lengyel fotográfus. Egy szerelmi viszony miatt többször megfordult Magyarországon az 1960-70-es években. Képein gyerekek és idősek hétköznapjai és a budapesti piacok tradicionális világa elevenedik meg.

Magyar és régiós dizájnerek munkái a 360 Design Budapest programsorozaton

Huszonnégy magyar és régiós dizájner is bemutatkozik a 360 Design Budapest elnevezésű programsorozaton, a Budapest Design Week ideje alatt.

Oázis a pesti Belvárosban

Nem a mostani az első vírushelyzet, amellyel meg kellett birkóznunk a történelem során. A 18. században például keleti marhavész pusztított az országban. Az új kihívások azonban innovációt is elindítanak. Hazánk az önálló állatorvosi képzés megalapítását köszönheti ennek a járványnak, a budapesti Belváros pedig egy máig fennmaradt üde, zöld oázisát.

Rólad, rólunk, róluk − ilyen idén Az emberiség portréja

Ha általános igazságot kell mondani az emberiségről, általában két dolog hangzik el. Az egyik, hogy mindannyian egy anyagból vagyunk, a másik, hogy nincs két egyforma ember, mindenki egyszeri és megismételhetetlen. A Portrait of Humanity kiállítás egyszerre győzött meg mindkettőről.

ARC – a képtelenség és arctalanság ellen!

A 20. ARC Kiállítás egy hónapon keresztül, október 2-tól november 1-ig az újbudai Bikás parkban lesz megtekinthető éjjel-nappal.

Az 1920-as évek Párizsa költözik a Modern Magyar Képtárba

Új, fontos állomáshoz érkezett a Képtári tárlatok pécsi műbarátoknak című sorozat. A Gábor Jenő párizsi utazása (1926) című, október 9-től látogatható kiállítás a művész párizsi utazásáról írt naplójára alapul, s így szöveg és kép, verbális és vizuális lehetséges teoretikus összefüggéseit villantja fel egy festő életművében.

Átadták a Magyar Formatervezési Díjakat és a Design Management Díjat

A díjazott munkák között van többletfunkcióval ellátott golyóstoll, mászófalrendszer, függőlámpa és ADHD-val élők számára készült böngészőbővítmény is.

Égen, földön Szentendre alkotóművészei

A Szentendrei Régi Művésztelep 2020. évi műterem-pályázatának nyertesei a legfrissebb munkáikkal mutatkoznak be az Égen, Földön című tárlaton. A különböző műfajú és technikájú műveken keresztül betekintést nyerhetünk a szentendrei művészkolónián zajló alkotómunkába.

Barcsay 120 – holnap nyílik a kiállítás Szentendrén

Péntektől látható a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) új kiállítása, a Barcsay 120, amelyen a művész születésének 120. évfordulója alkalmából a közönség az FMC Barcsay Gyűjteményéből tekinthet meg válogatást.

Két magyar díjazott a világ legnagyobb mobilfotós versenyén

Két magyar pályázót is díjaztak egy rangos nemzetközi mobilfotós versenyén. A Huawei Next Image elnevezésű megmérettetésen Aljona Akszjonovics és Biri Andrea képe egyaránt elismerést kapott.

Magyar márkák – 10 érdekesség az Orionról

Az Orion Rádió és Villamossági Vállalat a magyar elektronikai ipar meghatározó cége volt. Története során 286 különböző típusú, közel 3 millió darab rádiókészüléket és ugyanennyi fekete-fehér tévét gyártott.

Mozgalmas ősz a Néprajzi Múzeumban

Animációs kisfilm az új épület tartalmairól, online konferencia az új állandó kiállításokról, iskolásoknak szóló pályázat, arculati frissítés – ezek a Néprajzi Múzeum idei őszének aktuális hívószavai.

Újabb magyar márkák mutatkozhattak be a milánói divathéten

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ), valamint a Camera Nazionale della Moda közös mentorprogramjának köszönhetően idén újabb magyar márkák bizonyíthattak a Milano Fashion Weeken. A tervezők az állandó kiállítás mellett egy kollektív fashion show keretében is bemutatkozhattak a nemzetközi divatszakma és a sajtó előtt.