Képző

A Rákosi-kor revüszínháza

Vörös Csillagok címmel nyílt kamarakiállítás az Országos Széchenyi Könyvtárban, amely a Rákosi-korszak szórakoztatóiparát és a szocialista revük világát mutatja be. A korszakból származó fényképek, plakátok, levelek és egyéb kortörténeti dokumentumok egy mellőzöttnek számító műfaj kulisszatitkaiba engednek bepillantást. A kiállítás kurátorával, dr. Molnár Dániellel beszélgettünk.

Lugo őrülten változó Budapestje

Lugosi Lugo László képeiből látható kiállítás a FUGÁ-ban.

Lugo őrülten változó Budapestje

Egy 2017-es interjúban Lugosi Lugo László azt mondta, hogy a megelőző tíz év kimaradt az életéből a fotózást tekintve, de most ezerrel újra dolgozik. Az új termésből a Budapest Fotóhónap alakalmából Huszonnégy óra címmel látható kiállítás a FUGÁ-ban április 1-ig.

Ösztöndíj tervezőknek

Április 1-jg még lehet jelentkezni az idén harmincéves Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjpályázatra, amely izgalmas designprojektek és kísérletek megvalósítását teszi lehetővé. A tavalyi ösztöndíjasok munkái pedig megtekinthetők: a díjazott tervezők projektjei a Zipernowsky Házban árpilis 26-ig láthatók.

Weininger-kiállítás a Nemzeti Galériában

Absztrakt Revü címmel látható kamarakiállítás a Bauhaus egyik jelentős alkotója, Weininger Andor festőművész munkáiból péntektől a Magyar Nemzeti Galériában (MNG).

Rejtett részletek

Magyarország legnagyobb fotográfiai eseményén a Budapest FotóFesztiválon lépten-nyomon rejtett kincsekre, különlegességekre bukkanhatunk. A Yunus Emre Enstitüsü vagyis a Török Kulturális Központ egy lélekemelő tárlattal csatlakozott a rendezvénysorozathoz, Işil Arisoy Kaya spirituális kérdésekre adott fotografikus válaszai egyszerre jelentenek örömet szemnek és léleknek.

Feltárul Csomorkány és a középkor világa

A középkori mezőváros, a török által 1595-ben elpusztított Csomorkány területének régészeti bejárására vállalkozott a Tornyai János Múzeum.

A zseniális kísérletező

A Mai Manó Házban kiállított képanyag döntő részben Moholy-Nagy László (1895-1946) európai korszakából tartalmaz fényképeket, melyek eredetileg 1922 és 1937 között készültek.

Valaki önarcképe

Valaki önarcképe - Kondor Béla monotípiái címmel nyílik meg kiállítás 2019. február 28-án a Miskolci Galéria Rákóczi-házban.

A kapu választ, nem az ember

Kapuk címmel nyílt meg Máté Hunor festőművész kiállítása a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen március 22-én. A festményekből és bronzszobrokból álló tárlat alkotásai között megjelenik az átjárást szimbolizáló kapu tematikája, és visszaköszönnek a művész sportélményei is.

Így fürödtek ők

A boldog békeidők fürdőéletének változását mutatja be az első világháború alatt korabeli tárgyi emlékek, enteriőrök, dokumentumok segítségével a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Fürdőélet a Nagy Háborúban című új, időszaki kiállítása.

Ilyen volt rockernek lenni '88-ban

Sokféle érzést hívhat elő belőlünk, ha harmincegy év távlatából újra elővesszük a rólunk készült fényképeket. Rengeteget változnak ennyi idő alatt a mindennapok, a körülményeink, ahogyan a társadalom is, amelyben élünk. Ilyen különleges időutazásra általában akkor kerül sor, ha mások kérnek meg minket rá, hacsak nem a körülményeink kényszerítenek egy költözés vagy rendrakás alkalmával arra, hogy múltidézésbe kezdjünk régi képeink segítségével.

Új kiállítóhely Szentendre főterén

Március 21-én új kiállítóhely nyílt Szentendre főterén, ahol 2019. április 14-ig a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. a Szentendrei Régi és Új Művésztelep alkotóinak munkáiból MűHelyek címmel rendezett kiállítását láthatja a közönség.