Keresés
Képes-e a színház a társadalmi traumák megvilágítására?
Március 27-e 1962 óta színházi világnap, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) döntése alapján a világszínház valamelyik jelentős alkotójának üzenetével ünnepelnek.
Az orfűi verspark Kurta kocsmájában irodalmi menüket rendelhet a vendég
A Myspace Produkció és a Magyar Versmondók Egyesülete József Attila születésének százhuszadik évfordulóján, a magyar költészet napján versparkot nyit meg Orfűn, amely szálláshelyként és irodalmi szórakoztató-központként is működni fog. Ötletgazdája és megvalósítója Lutter Imre előadóművész, költő.
Fodor Ákos nem lázadt csak a lázadás kedvéért, de a saját útját járta
Nem épített házat, nem alapított dinasztiát, nem vágyott rangra, hatalomra, díszsírhelyre.
Akkor szól jól a gitár, ha a zenész nadrágszárát meglengeti a hangfalból kitörő hang
Megjelent vinylen a P. Mobil 2017-es, Csoda történt! című CD-je. Ez jó ürügyet szolgáltatott, hogy a zenekart meglepjem próbatermében.
Kevesen ismerik a nevét ennek a díszműkovácsnak, pedig a műveivel tele van az Instagram
„Észnek hódol az érc” – ez volt Jungfer Gyula hitvallása. Nap mint nap rengetegen csodálják a műveit, rendszeresen bukkannak fel a közösségi média képmegosztó felületein, fotósokat inspirálnak, fővárosi járókelőket ejtenek ámulatba, de ma már kevesen ismerik az alkotó nevét.
Megvan a Barcsay-emlékév első szenzációja
Már dolgoznak a Ferenczy Múzeumi Centrum restaurátorai azon a monumentális szénrajzon, amelynek megtalálása a Barcsay 125 jubileumi emlékév egyik szenzációja. Az Asszonyok című, hatalmas, 21 négyzetméteres mű 1964-ben készült, és a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Barcsay-mozaikjának egy az egyes arányú kartonja.
Több mint 30 ezren látták a Nemzeti Múzeum ékszerkiállítását
A téli időszak egyik legsikeresebb kiállítása október végén nyílt meg az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban Ragyogj! – Ékszerek ideje címmel. A tárlat a múzeum ékszergyűjteményének legkülönlegesebb darabjait, illetve Spengler Katalin műgyűjtőnek és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egykori és jelenlegi hallgatóinak, valamint oktatóinak kortárs ékszereit mutatja be.
Forradalmi programok március 15-én a budai várban
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján idén is számos színes és érdekes program közül lehet választani a budai várban. A Fiatalok Batthyány Köre március 15-én kerekasztal-beszélgetéssel, népzenei szalonnal és ünnepi táncházzal, míg a Várkapitányság családi programokkal, kiállításokkal, történelmi sétákkal és huszárokkal várja a Budavári Palotanegyed több helyszínén az érdeklődőket.
Hadi célokra vitték el a veszprémi harangokat
Megérkezett a veszprémi várnegyedbe a Szent Mihály-főszékesegyház 300 éves, monumentális Szentháromság-harangja, amelyet Európa legrégebbi harangöntödéjében restauráltak az elmúlt hónapokban. Az Öreg Mihályként emlegetett nagyharang, valamint a főszékesegyház öt új harangja március 2-ig a főtemplom előtt látható.
A Konklávé felrázta az Oscar-versenyt a BAFTA-n
Borította a papírformát a brit Oscar: a vasárnap esti díjátadón a Konklávé bizonyult a legsikeresebb filmnek, és nagy meglepetésre az Anora címszereplője, Mikey Madison lett a legjobb színésznő. A Magyarországon forgatott A brutalista azért behúzott négy díjat: Brady Corbet lett a legjobb rendező, és Adrien Brody nyerte a legjobb férfi színész trófeáját.
A köznyelv jelenleg a sárban: kellenek az olyan fáklyák, amilyen Radnóti volt
Egy világszinten is egyedülálló zarándokút megvalósításán dolgozik Tóth Péter Lóránt versvándor.
Lehet, hogy végül a pophimnuszok mentik meg a Földet?
A rock and roll mindig is protestált a háborúk és a fegyverkezés ellen, a popsztárok pedig nemcsak az egészen hosszú haj és az egészen rövid szoknya viseléséért álltak ki, hanem a környezetszennyezés ellen is.
Wagnertől Bartókig kalandozik a német szoprán a Nemzeti Filharmonikusokkal
A világszerte ünnepelt német szoprán, Marlis Petersen lesz a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólistája a március 2-i hangversenyen, amelyen az együttest fő-zeneigazgatója, Vashegyi György vezényli. A műsor a romantikától a századfordulón át a 20. századig jut el.
Többletforrást kapnak a közös működtetésű színházak és a Fesztiválzenekar
A színházak közös működtetési megállapodása a vidéki önkormányzatokkal és a fővárossal tovább folytatódik – áll a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleményében. Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár kiemelte, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium az elmúlt hónapokban több fordulóból álló szakmai tárgyalásokat folytatott a megállapodásokról a társfenntartó városvezetőkkel, a színházak vezetőivel és a szakmai szervezetekkel.
Indul a turistaidény a Felvidék egykor legnagyobb középkori várában
Március 14-én indul a turistaszezon a füleki várban, ekkor nyitják meg a 80 nap alatt a föld körül című kiállítást a Bebek-torony ötödik szintjén.
Idén nyáron is a Balatonra költözik a Thália Színház
A tavalyi évadok sikerére építve idén is megnyitja kapuit a Thália Nyárikert: július 5. és augusztus 17. között a Balaton északi partján, Salföldön, a Káli Fecske Kulturális Központban ismét várja majd a kultúra és a színház szerelmeseit a Thália Színház. A programsorozat keretében ezúttal is színházi előadások és gyermekprodukciók láthatók majd.
A nőiség jelképei és szimbólumai a tánc nyelvén elbeszélve
A női princípiumot állítja a figyelem központjába a Magyar Állami Népi Együttes Hajnali Hold című előadása március 8-án a Hagyományok Házában. A darab a Kárpát-medence néphagyományait dolgozza fel, a hagyományos táncok szimbólumrendszerének, valamint az egyes mozdulattípusok és térbeli formák hajdani jelentésének felmutatására vállalkozva.
Brahms-művekkel érkezik a világhírű orosz muzsikus a Müpába
A Zongora – Jakobi Koncertek keretében a világhírű zongoraművész, Grigorij Szokolov ad szólóestet április 22-én a Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
A Miskolci Egyetemen a zenélés lelki oldalával is foglalkoznak
A könnyűzene valóban könnyű műfaj lenne? Hogyan válhat valaki karizmatikus előadóvá? A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kar kortárs könnyűzene képzésén – amelynek a PEMA ad helyet a budapesti Hajógyári-szigeten – professzionális keretek között keresik ezekre a kérdésekre a válaszokat.
Színes programokkal vár a beporzók napján a Természettudományi Múzeum
Az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum a világnap 2018-as elindítása óta minden évben csatlakozott a beporzók napja megünnepléséhez. Az intézmény idén március 8-án várja a családokat, hogy partnerszervezeteivel együttműködve bemutathassa a beporzók sokszínű világát és felhívhassa a figyelmet a védelmükre.