Keresés
Michelangelo vonakodva festette meg, most bezár a Sixtus-kápolna
Újra a Sixtus-kápolnára figyel a világ – május 7-én kezdődik a pápaválasztó konklávé, amelyen döntenek Ferenc pápa utódjáról. A magyar nyelvben az olasz elnevezés fordításából adódóan „Sixtusi kápolnaként” is emlegetett szentélyről gyűjtöttünk össze néhány érdekességet.
Már kétezer éve is meghívót küldtek a születésnapi bulikra
A fatáblán olvasható meghívó a legkorábbi, nő által írt latin szöveg, amelyet ismerünk.
Anna Mark és Pán Imre morfista paradicsoma a Kisteremben
Morfizmus – Rajzok és grafikák a Pán–Mezei-gyűjteményből címmel nyílik kiállítás a Kisterem galériában február 20-án. A tárlaton Anna Mark művei is láthatók lesznek.
Tompos Kátyára emlékező kiállítás nyílik
Kiállítást rendeznek Tompos Kátya emlékezetére a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A február 28-án nyíló tárlat a tavaly 41 évesen elhunyt színésznő színházi pályafutását idézi fel.
Három színházigazgatót neveztek ki
Döntés született a Budapest Bábszínház Közhasznú Nonprofit Kft., a Margitszigeti Színház Nonprofit Kft., valamint a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetői tisztségének betöltéséről – közölte január 10-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
Az egész emberiség kulturális kincse lett a magyar csárdás
Ünnepi esemény keretében, a magyar kultúra napjához kapcsolódva adják át a Paraguayban odaítélt bejegyzési dokumentumot január 23-án a Hagyományok Háza Színháztermében, amellyel hivatalosan is az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára került fel a magyar tánc hagyománya.
Kovács Kati a szabadság mellett döntött, és sztár lett
Kovács Kati hatvan éve az énekesi pályán és a csúcson. Sikeres pályakezdését június 13-án koncerttel ünnepli az MVM Dome-ban.
Kulturális programok helyszíne lesz pünkösdkor a kecskeméti városháza díszudvara
Harmadik alkalommal nyitja meg kapuit a kecskeméti városháza az itt élők és az átutazók előtt június 3-a és 10-e között; a programok ingyenesen látogathatók.
Új pályázatot írtak ki a székesfehérvári színház igazgatói posztjára
Egyik jelölt sem szerezte meg a szükséges minősített többséget, így a pályázatot eredménytelennek nyilvánították.
Cannes-ban mutatják be a Mission Impossible legújabb részét
A Mission Impossible: Végső leszámolás bemutatója alkalmából Tom Cruise is vendégeskedik majd a filmfesztiválon.
Ebben a díszlet nélküli beavatószínházban az ismeretlen Jókai Móricot láthatjuk
A Karinthy Színházban Jókai 200 címmel zenés produkciót láthatunk.
Huszáros programokkal készül március 15-re a Szentendrei Skanzen
Március 15-én ünnepi programmal várják a látogatókat a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, ahol lovas díszbemutatók, huszártábor, zenés-táncos verbuválás és kézműves foglalkozások is színesítik a programot.
Először kapta megosztva két alkotás a spanyol filmakadémia fődíját
A spanyol filmakadémia által kiosztott Goya-díjak 39 éves történetében először kapta megosztva két alkotás a legjobb filmnek járó kitüntetést a Granadában rendezett, vasárnap hajnalig tartó gálán.
Zsurzs Katit kirabolják, de örül neki a kortárs komédiában
Zsurzs Kati, Jánosi Ferenc és Buza Tímea játsszák a főszerepeket az Indulhatunk, Edit néni? című produkcióban, amelynek próbái múlt héten kezdődtek a Déryné Központban. A darab írója és rendezője Kovács Gábor Attila, az előadás a Déryné Program Barangoló alprogramjának támogatásával valósul meg. Az ősbemutató március 7-én lesz a Dante Közösségi Alkotótérben.
Dupla koncerttel ünnepli harmincadik születésnapját a Cotton Club Singers
Jeles évfordulóhoz érkezett a Cotton Club Singers: a március 30-án az Erkel Színházban rendezendő jubileumi koncertjük az együttes elmúlt harminc esztendejének összegzése lesz. A koncerten a zenekar öt legmeghatározóbb énekese – Kozma Orsi, Szűcs Gabi, Zséda, Fehér Gábor és László Boldizsár – mellett a fúvósokkal kiegészített Cotton Club Banddel is találkozhatnak az érdeklődők.
Hatvan film és sorozat nézhető ingyen a Filmio Fesztiválon
Díjnyertes alkotásokkal és a magyar animáció elmúlt 111 évének gazdag terméséből válogatott ajánlattal ünnepel a Filmio, a magyar filmek és sorozatok streamingplatformja. Júniusban összesen 60 kiváló mozifilm, sorozat és rövidfilm nézhető a folyamatosan megújuló ingyenes kínálatban az első Filmio Fesztivál alkalmával.
Tokaji és egri termelők nyerték a Magyar Bor Nagydíjat
Fehérbor kategóriában a tokaji Bott Pince 2021-es Csontos furmintja, a vörösborok mezőnyében pedig az egri St. Andrea Szőlőbirtok 2019-es Agapé Nagy-Eged-hegy grand superior egri bikavérje nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt, 2024-es Magyar Bor Nagydíjat. A Dr. Kosárka József-emlékdíj nyertese a szintén egri Kovács Nimród Borászat.
Muszáj láthatóvá tennünk magunkat, mert tényleg nagy a verseny
Nagy Alma Virág és Bartus Berci tudják, hogy nem a mesékben élnek, ahol villámgyorsan sztárok lehetnek, ezért tudatosan kell készülniük a zenei pályára.
Hagyományőrző huszárokkal emlékeznek '48-ra a Fiumei úti sírkertben
Március 14-én Nyergelj, fordulj! címmel egész napos programsorozattal, történelmi előadásokkal, koncerttel, filmvetítéssel és kézműves-foglalkozásokkal várja az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójához és a Jókai Mór-emlékévhez kapcsolódóan a diákokat a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Fiumei úti sírkertben.
Harmadával nőtt 2024-ben a zenei streaming bevétele Magyarországon
A MAHASZ (Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége) közzétette a hazai hangfelvételpiac fizikai és digitális értékesítésének 2024-es statisztikáit. Ezzel egyidőben a zeneipar nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - publikálta jelentését az elmúlt év eredményeivel.