Keresés
A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt
Maresch Dániel filmes szakember szerint a járvány óta az emberek zárkózottabbak, cégének utolsó nagy dobása a Bud Spencer–Terence Hill-páros öt legendás filmjének digitális felújítása volt.
Zs. Vincze Zsuzsa koreográfus a Kossuth-díj megrázó élményéről
Sikerrel futó táncjátékok szerzője, aki szerint az ő dolga gyönyörű foglalatot készíteni a magyar népi kultúra drágakövéhez – de csak azért, hogy annak a szépségét még jobban kiemelje.
Ki ölte meg…?
Decemberben jelent meg Aaron Blumm (Virág Gábor) Ki ölte meg a Török Zolit? című könyve.
Olvasott, boldog könyveket akarok írni – Sal Endre az Újságmúzeumról és elfeledett történetekről
Hősök és kalandorok címmel a napokban jelent meg Sal Endre új kötete a Fiumei úti sírkertben nyugvó érdekes, elfeledett emberek történeteivel. A szerzőt, aki a népszerű Újságmúzeum című Facebook-oldal és honlap szerkesztője, ennek kapcsán kérdeztük az utóbbi években megjelent rendkívül sikeres portréköteteiről, pályájáról, küldetéséről.
A valahol szabadsága címmel írt könyvet Demeter Szilárd
Árokparti piknik helyett kertészkedés az idők végezetén, erre invitál bennünket Demeter Szilárd legújabb kötetében, amely a XXI. Század Intézet 21 elnevezésű zsebkönyvsorozatában jelenik meg hamarosan A valahol szabadsága címmel – adta hírül az Origo.
Benedek Miklós előtt tiszteleg klasszikus kabaréestjével Fesztbaum Béla
Fesztbaum Béla zenés színházi estje, a klasszikus pesti kabarét felelevenítő Pesti polgár december 15-én látható a Pesti Színházban. A műfaj szerzői, előadói és nem utolsósorban legendás konferansziéi jelennek meg ezen az estén a Vígszínház Jászai Mari-díjas színészének előadásában.
A női tapasztalat perspektívái a Capa Központban
A Szabadság, egyenlőség, testvériség, érzékiség című kiállításon olyan képeket, fotósorozatokat mutatnak be, amelyek a fényképezést a női emancipáció, valamint a művészi önmegvalósítás és az egymással való szolidaritás egyik lehetőségeként láttatják.
Pénteki kultúrrandi Koleszár Kata festőművésszel
Koleszár Kata első képein a testhez kapcsolódó előítéleteinket jelenítette meg, majd növények lepték el a kompozícióit, és levelek, indák, virágok burjánzó szövetéből álltak össze képei. Festményeire a minták halmozása során létrejövő sűrűség, gazdag képi világ jellemző. A héten vele randiztunk.
A kedvenc íróim azok, akikben magamra ismerek néha
Milyen szerepet játszhat az irodalom a pályaválasztásban, és hogyan járul hozzá a sikereink eléréséhez? Henri Gonzo, Grecsó Zoltán és Schoblocher Barbara válaszol.
Lovas Rozi: Az egész életem folyamatos szociális érintkezésben zajlik
A színésznő leginkább természetközeli helyeken keres megnyugvást, legutóbb azonban egy egészen szokatlan helyen lelte meg az áhított csendet.
Senki ne mondja meg, hogyan adjuk a talpalávalót!
Meddig lehet elmenni, hogy ne sérüljön a hagyomány? Oláh Józseffel, a Parno Graszt jó kedélyű vezetőjével Genda Noémi beszélgetett a zenekar történetéről, a hagyományos roma kultúra helyzetéről, illetve arról, miért tartja a zenész a Jóisten áldásának, hogy nem nyerték meg 2016-ban A Dalt.
Daróczi Ágnes vesztes győzelmei
Kóczé Angéla Hosszú az út előttem című interjúkötete olyan hősként állítja elénk Daróczi Ágnest, aki csaknem fanatikus meggyőződéssel halad a maga útján. Aki annyira hisz az ügyben, és hogy neki ezért az ügyért kell élnie, hogy senki és semmi nem tántoríthatja el. Pedig jócskán akadtak-akadnak jelentkezők.
Az orvosok és a Szentlélek
Május 24-én este Ott Anna podcastsorozatának élő felvételén lehetett részt venni a Margó fesztiválon, az első évad utolsó alkalmán. A sorozat címe Ezt senki nem mondta!, és írónők anyává válása a témája.
Orosz Dénes 1994-be utazik vissza a Demjén-film kedvéért
A Hogyan tudnék élni nélküled? rendezője azt mondja: ő konstruktívan álmodozik, ezért vágyai bizonyos része valósággá válik, de egyikük, egy Latinovits-tévéfilm még várat magára. A romantikusvígjáték-készítő skatulyájába helyezték, de nem bánja, és úgy véli: ezt a műfajt ismert toposzokat használva is nehéz jól művelni.
Az etédi csoda – Timbora-bemutató
Valószínűleg nem véletlen, hogy épp advent első vasárnapján, az egyházi év kezdetének első estéjén mutatták be a székelyföldi Etéden a település ikonikus hangszerét, a frissen rekonstruált timborát.
„Nem a hatalomra nyomultam, egy projekt volt a fejemben” – Batta András hetvenéves
Minden születésnap jó ürügy a beszélgetésre, amely során kiderülhet, hogy a Zeneakadémia volt rektora másokkal ellentétben szerette a szolfézsórákat, ahova Schiff Andrással együtt járt, hogy a csellózás kezdetben keservesen ment, és hogy fő jellemvonása: szeret új dolgokba belefogni.
Nem vagyunk egyedül – interjú Takács Dalma művészetterapeutával
Azt mondja, olyan segítő szeretne lenni, amilyenre neki is szüksége lett volna annak idején. Takács Dalma három éve indította útjára a SafeSpace-t, és különféle tematikájú művészetterápiás foglalkozásokon vár bárkit, aki kipróbálna, elsajátítana, megfigyelne, leginkább pedig sorstársra lelne.
Minket saját magunktól kellett volna megvédeni – Bornai Tiborral, a KFT billentyűsével beszélgettünk
Aki bújt, aki nem, megyek – énekelte a KFT 1983-ban. A játékra felhívás újra aktuális, ugyanis június 10-én mutatja be a Magyar Zene Háza a zenekar 40 éve megjelent Üzenet a liftből / A fodrász című albumára épülő showját. Ennek kapcsán beszélgettünk Bornai Tiborral, a zenekar billentyűsével.