Keresés
Hunok vagyunk, mint a törökök
Bartók Béla 1936-ban népzenei gyűjtőutat tett Törökországban. A rendkívül fontos útról készült filmet az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be.
„Azok a jó utak, amikor minden is van egy karakterben” – interjú Mátray László színművésszel
Javában forog Lakos Nóra második nagyjátékfilmje, a Véletlenül írtam egy könyvet. A történet középpontjában egy kiskamasz lány áll, aki az írás segítségével próbálja elfogadni, hogy édesanyja halála után apja újra szerelmes lesz. Az édesapát alakító színészt kérdeztük, nem csak a filmről.
„Otthonról minden Nyugat” – A mozikban Cristian Mungiu új filmje, az R.M.N.
A gyergyóditrói Srí Lanka-i pékek hírhedt esetén alapuló R.M.N. felkavaró, tipikusan közép-európai társadalmi látlelet, amely bennünket is alapos önvizsgálatra késztet.
Létezik optimista magyar himnusz
A vallásos költészet egyik legrégibb műfajáról, a himnuszról az évezredek alatt lekopott a szakralitás, a tág minőségi spektrumon elhelyezhető művek ma már istenek helyett sportklubok, települések és vállalatok magasztalására íródnak.
Ingyenes programsorozat a magyar kultúra napja alkalmából a Klebelsberg-kastélyban
A Klebelsberg-kastély január 20. és 22. között ingyenes programsorozatot kínál felnőtteknek és gyermekeknek a magyar kultúra napja alkalmából.
Ki mondja meg, mennyit ér egy festmény?
A Virág Judit Galéria 15. Háború utáni és kortárs művek aukcióján Batykó Róbert 2007-es Lemezjátszókar című festményének árazása újfent rávilágított a galériás és az aukciós piac ellentétére.
Ki mondja meg, mennyit ér egy festmény?
A Virág Judit Galéria 15. Háború utáni és kortárs művek aukcióján Batykó Róbert 2007-es Lemezjátszókar című festményének árazása újfent rávilágított a galériás és az aukciós piac ellentétére.
Nem akarom meghatározni a ruháim nemét
Stotz Natália márkája menő, jól felismerhető stílusú ruhákat jelent, amelyek vagányak, magukban hordozzák a fiatal generációk életérzését, szabadságát.
Lóháton a kastélytoronyba
A kastélyok olyanok, mint a történelmi regények: felkeresésük során részesei lehetünk egy történetnek, amelyet minden irányból kereszteznek a generációs konfliktusok, a szerelmi rejtekutak. Ezúttal a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyban jártunk, amelyet 1893-ban Ferenc József is meglátogatott.
You’ll Never Walk Alone: Hány lépésben lehet eljutni Molnár Ferenctől Szoboszlai Dominikig?
Hány lépésben lehet eljutni a Szent István körúttól az Anfield Roadig, Molnár Ferenctől Szoboszlai Dominikig? A Nem vagy egyedül című dal nyomába eredtünk.
Benedek Elek leszármazottai élesztik újra a Székely Truppot
Irodalommal és zenével járják az országot Elek apó családtagjai.
Simet László visszatért a manézsba
A művész idén április 4-én szenvedett balesetet, amikor próba közben nyolcméteres magasságból leesve súlyos bokatörést szenvedett.
Herman Ottó életművét mutatja be a Néprajzi Múzeum
A természetkutató, zoológus, néprajzkutató, régész és politikus idén 190 éve született és 110 éve hunyt el.
Élő adventi kalendárium a Petőfi Kulturális Ügynökséggel
A Petőfi Kulturális Ügynökség és a POKET Kiadó egész napos, összművészeti eseménye olyan lesz, mint egy élő, adventi kalendárium, ahol bármelyik ajtót kinyitva kulturális és művészeti csodákkal találkozhatunk. December 15-én az Akvárium Klub minden termében színes programokkal, meglepetésekkel, workshopokkal, játékokkal, koncerttel, irodalommal, zenével és ajándékokkal várják az érdeklődőket.
Tókos Attila: Saját jövőképemet festem a nézők elé
A Budapest Táncszínház és hazánk egyik prominens néptáncművészének koprodukciójából született az Orákulum című előadás, mely október 16-án debütál a Nemzeti Táncszínház Nagytermében. Az előadásról Tókos Attila, a darab rendezője beszél.
Június 8-án történt
Závada Péter családi örökségként kapta az irodalmi tehetséget. Azonban míg édesapja regényeivel vált híressé, addig fia mint lírikus él a köztudatban. Ez persze nem jelenti azt, hogy a ma születésnapos művész ne remekelne más műfajokban is – itt csak drámáira, például a Je suis Amphitryonra utalunk.
A Vígszínház Pinokkiója nem dobja le magáról a zenét
A Vígszínház 10-től 100 éves korig szóló zenés családi roadmovie-jában Pinokkió kalandjai asztalosműhelytől bábszínházon és cirkuszon át a tengerig vezetnek. A Pinokkiót Keresztes Tamás rendezésében, Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalaival december 9-én és 10-én mutatják be a Vígszínházban.
Hisztéria két részben
December 8-án mutatják be a Miskolci Nemzeti Színházban Arthur Miller A salemi boszorkányok című műve alapján A szálemiek című előadást, amelynek alcíméből – Hisztéria két részben – is sejthető: Rusznyák Gábor ismét valami különlegesre készül a miskolci társulattal.
Világválogatott: Láng Zsolt szubjektív 11-e a világirodalomból
Egy neves irodalmár, tizenegy világirodalmi klasszi(ku)s – az 1749 világválogatottjában Láng Zsolt legnagyobb világirodalmi élményeiről olvashatunk.