Keresés
Egy egész iparág dolgozik azon, hogy ne érintkezzünk a halállal
Hayley Campbell brit író a Brain Baron beszélt az elmúlással kapcsolatos viszonyunkról és a temetéseket intéző vállalkozások szereplőiről.
Adrien Brody visszanyúl magyar gyökereihez A brutalistában
Betonból és márványból amerikai álmot építeni: akár az Arany Oroszlánt is megnyerheti a holokauszttúlélő magyar zsidó építész története. Kritika.
Igazabbá tenni az embereket
Az idén kilencvenkét éves, Művészeti Írói Díjjal elismert Banner Zoltánt termékeny életéről, formálódó terveiről kérdeztük.
Visky András Kitelepítése szürreális színpadi értelmezést kapott
Az író mindössze kétéves volt, amikor lelkész apját börtönbe zárták, őt pedig hat testvérével, anyjával és a hozzájuk csapódó cselédlánnyal egy Duna menti lágerbe száműzték. A nagy sikerű önéletrajzi ihletésű könyvből rendhagyó előadás készült az Óbudai Társaskörben.
Üveglapra nyomott arc és orrba dugott szívószál
A Ferenczy Múzeum időről időre megújuló, A gyűjtemény (1900–2022) című kiállításának kortárs termében most Ladik Katalin néhány munkája látható, amelyek megmutatják: a művész, bármivel is foglalkozik, mindig a költészethez jut vissza.
Ellopták a Balkan Fanatik zenekar hangszereit
Szombat hajnalra eltűnt a Balkan Fanatik Marczibányi téren parkoló kisbusza, benne csaknem minden felszerelésükkel, amit a koncerteken használnak. A zenekar egyelőre a kollégáiktól kölcsönzött dobfelszereléssel és technikával folytatja fellépéseit.
Savanyú jóbarátunk, az almaecet
A kultúrtörténet legrégebbi és legismertebb gyümölcstermő fája az alma, gyümölcsének felhasználása pedig rendkívül sokrétű. A Petőfi Akadémia harmadik epizódjában az almaecet készítését ismerhetjük meg.
Titkos légyottok Miskolcon
Március 14-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház Ray Cooney és John Chapman bohózatát. A Kölcsönlakás parádés szereposztással, grandiózus díszlettel és fergeteges humorral várja a miskolci nézőket a Nagyszínházban csütörtöktől, Béres Attila rendezésében.
Madárbarát település cím elnyerésére lehet pályázni
Az év madárbarát települése cím elnyerésére hirdet pályázatot önkormányzatok részére a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szeptember 15-i határidővel.
A lehető legmagasabb elismerést kapta közösségi múzeumként a Pénzmúzeum
Idén is elnyerte a Közösségi Múzeum díjat a Pénzmúzeum, de a második szintről az elérhető legmagasabb kategóriára, a negyedikre sikerült váltania.
Kiderült, pontosan hol temették el Platónt
A több mint 1800 éves herculaneumi papirusztekercsek tartalmát kutató tudósok fényt derítettek arra, hogy pontosan hol temették el Platónt az athéni Akadémia területén – jelentette be kedden a Pisai Egyetem egyik szakértője.
Átadták a Petőfi 200 zeneműpályázat díjait
A Zeneakadémián, a Magyar Rádió Gyermekkórusa hangversenyén csendültek fel a Petőfi 200 zeneműpályázat győztes művei, köztük az első díjat elnyert Pinty úrfi, Szalai Katalin darabja.
Ilyen volt az első Petőfi Advent – Poket Karácsony
December 10-én pezsgéssel telt meg a budapesti Akvárium minden szeglete: a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Poket közös eseményén, a Petőfi-emlékév lezárásaként találkozott a zene, a képzőművészet és az irodalom.
Elhunyt a Love Story című film sztárja, Ryan O’Neal
Elhunyt 82 éves korában Ryan O’Neal amerikai színész, a ’70-es évek egyik legnagyobb filmsztárja, akit Oscar-díjra jelöltek a Love Story című filmben nyújtott alakításáért.
Borsos Lőrinc: A jövő gyermekéhez
A Borsos Lőrinc művészpáros legújabb, A jövő gyermekéhez című kiállítása a szentendrei MűvészetMalomban az eddig rájuk jellemző alkotói stratégiákhoz képest fordulópontnak tekinthető.
A jubileumot ünneplő Magyar Nemzeti Levéltár történetéről jelent meg díszkötet
A nemzet levéltára. Fejezetek az Országos Levéltár történetéből címmel mutattak be kötetet szerdán Budapesten.
Felújítják a berlini holokauszt-emlékművet
Jelentős felújítást igényel a berlini holokauszt-emlékmű, ezért az emlékhely nagy része határozatlan ideig nem lesz látogatható – jelentette pénteken a dpa német hírügynökség.
Gyermekvédelmi ellátásban élőknek szerveztek tehetségkutató versenyt
A gyermekvédelmi ellátásban nevelkedő gyermekeknek és fiataloknak 12. alkalommal rendezték meg a Varázscsepp országos tehetségkutató verseny döntőjét szombaton Budapesten.
Meryl Streep szívesen visszatérne egy harmadik Mamma Mia! filmben
Szívesen visszatérne egy harmadik Mamma Mia! filmben, akár újjászületett Donnaként is – mondta el Meryl Streep egy interjúban.
Megnyílt az Európai Iskola című kiállítás Szentendrén
Az Európai Iskola – Veszélyes csillagzat alatt (1945–1948) című kiállításon mások mellett Anna Margit, Barcsay Jenő, Bálint Endre, Czóbel Béla, Egry József, Korniss Dezső, Lossonczy Tamás és Vajda Júlia alkotásai szerepelnek.