Keresés
Május 25-én történt
Ma ünnepli születésnapját Cillian Murphy, akit a Peaky Blinders tett világhírűvé, idén pedig az Oppenheimer főszerepéért kapott Oscar-díjat.
A zene mindenre (is) jó
Az első Fölszállott a páva győztese, a Parapács zenekar 2020-ban indította el népzenei tanodáját. A Csoóri Sándor Program segítségével vásárolt hangszerekkel minden érdeklődő gyermek számára elérhetővé vált a Pest vármegyei Bugyi községben és vonzáskörzetében a népzeneoktatás.
A héten Debrecenben is bemutatják Tim Robbins darabját
Egyetlen pillanatnyi színház életre szóló élményt tud adni, gyarapodást, fejlődést tud hozni – mondta Tim Robbins Oscar- és Golden Globe-díjas színész hétfőn a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban tartott sajtótájékoztatón, ahol 24 tagú társulatával elkezdte a Topsy Turvy (Ramazuri) című előadásuk próbáját. Társulata, a The Actors' Gang két estén át, szeptember 18-án és 19-én vendégszerepel a városban.
Debrecenben tér vissza A helység kalapácsa
A Coopera 2023-ban életre hívott új vígoperáját a debreceni Csokonai Nemzeti Színház színpadán mutatják be február 9-én. A premiert hét előadás követi majd a felújított színházban, a Csokonai Teátrumban. Az előadás a Petőfi200 emlékév keretében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
Új helyszínen a Juhász Anna Irodalmi Szalon
A Bartók Béla útról a Hegyvidékre költözik az első budapesti irodalmi közösség.
Lejárt a PIM vezetésére kiírt pályázat benyújtási határideje
A Kulturális és Innovációs Minisztérium tájékoztatása szerint a benyújtási határidőig egyetlen pályázat érkezett, melyet Demeter Szilárd nyújtott be, aki jelenleg is az intézmény vezetője.
A rabnak egyetlen társa van: a fantáziája
A váci börtönben lett költő a kilencvenöt éve született Gérecz Attila.
Szöveget javítani olyan, mint rendbe tenni egy gazos kertet
Valóban, mit csinál a korrektor? Nos, hibákat javít egy szövegben elsősorban magányosan, csendben. Legfeljebb halk zene szólhat.
Arika, az elkápráztatóművész a Vojtina Bábszínházban
Milyen érzések, hiányérzetek állnak a gyermeki hazugság mögött? Mit érdemes megtenni a népszerűségért? Erről is szól a Vojtina Bábszínház új darabja, amelyet Kertész Erzsi Göröngyös Úti Iskola – Lássatok csodát! című művéből írt Nagy Orsolya.
„A műveltség okos ébrenlétem fönntartója legyen!” – Ágh István
Március 24-én nyolcvanöt éves Ágh István Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító, a Nemzet Művésze.
A tér, amelyen biztosan nem fogunk átrohanni
Kecskemét főterén tobzódhatunk az építészeti remekművekben, melyek hagyják beszélni a nagy városépítő elődöket, ugyanakkor bátran belefűzik a belváros szövetébe a modern megoldásokat is. Nem hűvös, tárgyilagos eleganciával sorakoznak épületei, hanem játékos mesélőkedvet, harmóniát sugallva, melytől rögtön az az érzésünk támad: ennek a térnek lelke van.
Essentia Artis az MMA-ban
Nehéz dolguk volt az Essentia Artis kurátorainak, akiknek az MMA művészeti ösztöndíjasainak munkáiból kellett kiállítást rendezniük. Itt ugyanis az összes tagozat díjazottjaitól szerepel egy-egy munka, amelyeket képtelenség koherens tárlattá rendezni.
Október 10-én történt
1903. október 10-én adták át a forgalomnak a budapesti Erzsébet hidat, amelyet 1945-ben a visszavonuló német katonák felrobbantottak. Újjáépítését 1964-ben fejezték be, ekkor nyerte el mai formáját az átkelő.
Szeptember 30-án történt
Ma van a magyar népmese napja, amelyet Benedek Elek születésnapján 2005 óta ünneplünk. Célja, hogy a népmesék fennmaradjanak, a bennük élő bölcsesség pedig továbbhagyományozódjon az új generációkra.
Kriterion 50+ – A „palackból kivett dugó” története
A 1970-től működő Kriterion Könyvkiadóról eddig három kiadvány jelent meg, ezek közül a legfrissebbet, a 2022-ben napvilágot látott Kriterion 50+ címet viselő kiadványt maga a Kriterion adta ki. A kötetről és a kiadó történetéről a Kolozsvári Magyar Napok programján tudhattunk meg részleteket.
Olyan áttörést értek el magyar kutatók, amely a rákkutatást is forradalmasíthatja
A betegségek okozta fehérjehálózati sérülések helyreállítására dolgoztak ki megoldást a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont és a Szegedi Tudományegyetem kutatói.
Hegedűs D. Gézát választották a nemzet színészének
A hírt a Nemzeti Színház hozta nyilvánosságra. A magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése a nemzeti irodalom tolmácsolása és a magyar nyelv ápolása terén nyújtott kimagasló tevékenységért kaphatja meg a Nemzet Színésze címet az a művész, akit a cím viselői maguk közé választanak.
Elhunyt Tölg-Molnár Zoltán Munkácsy-díjas képzőművész
Tölg-Molnár Zoltán Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem korábbi professzora hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 80. évében, március 21-én elhunyt.
Ő válthatja Daniel Craiget a 007-es szerepében
Iparági pletykák szerint Aaron Taylor-Johnson asztalán már ott a hivatalos ajánlat, és csak a visszajelzésére várnak.