Keresés
Miskolcon A Nyugat császára
Ascher Tamás rendezésében mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház A Nyugat császára című rémbohózatot a Kamaraszínház színpadán október 5-én. A nem éppen felhőtlen viszonyban álló apa-fia párost Harsányi Attila és Börcsök Olivér alakítja.
Csák Jánosnak címzett levélben tiltakoznak szülők a Magyar Nemzeti Balettintézet megszüntetése ellen
A Magyar Állami Operaház keretei között működő intézmény tanulóinak képviselői, a fiatalok szülei attól tartanak, hogy egy esetleges főigazgató-váltás után veszélybe kerülhet a száznegyven növendék balettoktatása.
„Szerepálmom? A legkedvesebb iskolai olvasmányélményem” – Interjú Gubik Petrával
Szorgalmas szabolcsi ember, Ajak díszpolgára, a Sztárban sztár történetének első női győztese. Meghatározó karakterek bőrébe bújik a színházban, szólólemeze van, verseket ír, fest. Nem mellékesen: diplomás etnográfus. Péczeli Dóri podcastsorozata, a Puzzle vendége Gubik Petra színművész, énekes.
Magunkká rendeződni a sokaságban – Farkas Wellmann Éva: Magaddá rendeződni
Farkas Wellmann Éva közel tíz évet várt a sorban következő harmadik verseskönyvének kiadásával. Elolvastuk 2020-ban megjelent Magaddá rendeződni című kötetét, és utánajártunk, vajon igaznak bizonyulnak-e ennyi idő távlatából a kiadáskor újra felröppent legendák a költő munkamódszeréről.
Szökjön a művészet, ki a művészekből, ki a nagyvilágba
Bárány Theo vállalkozó szellemmel felütött anyatejjel szívta magába a sport, a zene és a művészetek szeretetét. Nemrég új hagyományt indított el az iskolájában MOME KiKi néven, a Budapest Photo Festival égisze alatt pedig technókiállítást szervez.
A disztópia helyett az utópia hozhatja el a világelejét
Az ökológiai válság komoly kihívás, de vajon mindent tudunk róla? Takács-Sánta András szerint a jövő még alakítható, csak a cselekvésen múlik.
A filmes látványtervezőket díjazzák Szolnokon
Október 15. és 20. között az év legkülönlegesebb látványú filmjei versengenek egymással az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál programjában. A szervezők olyan alkotásokat tárnak a nagyközönség elé, amelyek először itt és később is csak elvétve lesznek láthatók a magyar mozik kínálatában.
Megélte, újraélte a népi dallamokat
A Kolinda és a Vízöntő tagjaként a hetvenes években már akkor világzenét játszott, amikor ez a fogalom még nem létezett. Kiss Ferenc ma hetvenéves.
Utazás a női lélek mélyére
A Príma Donnák sorozat estjei valóban ünnepiek: amellett, hogy nemzetközi hírű énekesnőink kedves és fontos szerepeikből válogatnak, számukra meghatározó, különleges vendégeket hívnak, és még legszemélyesebb gondolataikat is megosztják a közönséggel az Eiffel Műhelyházban.
Valami kis jelet ad a készülék
Na, ez már valami! – halljuk a lemez felütésében, amikor is feLugossy Laca azt mondja, hogy ő bizony egy nagy s*gget lát, de lehet, hogy csak hallucinál. És tényleg, ez már valami volt: a magyar pop legmerészebb kalandja. Negyvenéves a Bizottság Kalandra fel!! című albuma.
Szőcs Géza 70 – Szőcs Géza 24 arca
A 2020 novemberében elhunyt Szőcs Géza alkotói, politikai és közösségszervező tevékenysége előtt tisztelegve adták ki a Szőcs Géza 70 című kötetet, melyben kortársai, barátai, kollégái szólalnak meg, emlékezve a költő-íróra, aki idén augusztusban töltötte volna 70. életévét.
„A Te!Feszt olyan nekem, mint a karácsony” – Gálvölgyi Dorka Terézváros összművészeti fesztiváljáról
Több tucat színházi produkcióval, koncertekkel, gyerekprogramokkal, kézműves vásárral várják a budapesti Te!Feszt látogatóit a Podmaniczky utcában augusztus 25–27. között. Gálvölgyi Dorkával, a fesztivál megálmodójával beszélgettünk.
A vízbe esett bárótól a nyíltvízi csúcsteljesítményekig – a Balaton-átúszás rövid története
A Balaton legnagyobb, évről évre megrendezett sporteseménye az átúszás, amely ma már több mint tízezer embert mozgat meg a nyár közepén. De honnan is indult az ikonikus tömegsport-esemény? Ennek járunk utána.
Rengeteg feltörekvő zenekar, évi nyolcszáz program és félmillió kultúrafogyasztó – 20 éves az A38
Április 30-án ünnepli megnyitásának 20. évfordulóját Budapest ikonikus koncerthelyszíne, az A38 hajó.
Ahol a tündérmese találkozik a borzalommal – Guillermo Lorca festményei
Óriási, sárga szemű macska, angyalszárnyú lányok és más, ismeretlen lények lepik el azt a kísérteties és törékeny világot, amelyet a chilei születésű festő teremt a vásznain. A szépség és a borzalom, a vágyak és a félelmek, a bujaság és a fenyegetettség, a gyönyör és a végzet találkozik képein.
Jó gazdái vagyunk a saját közléseinknek?
Hogyan cselekszünk pusztán a szavaink által? Mik a megfelelő körülmények a sikeres beszédcselekvéshez? És mit kell tudni a jelaktusokról? Az Élő magyaróra legújabb epizódjából kiderül.
Ifjúsági bélyegkiállítás a 150 éves Budapesthez kapcsolódóan
Budapest 150 éves születésnapját ebben az évben mindenki a maga módján ünnepli. A bélyeggyűjtők például bélyegkiállítással.
A Lázár tesók az Akváriumban koncerteznek
Nagyzenekaros évindító koncertet tartanak a Lázár tesók január 11-én az Akváriumban.