Keresés
Január 18-án történt
Ma ünnepli születésnapját Balogh Kálmán cimbalomművész, aki 11 évesen, nagybátyja biztatására kezdett cimbalmozni. A sokoldalú muzsikus a kelet-európai és balkáni népzenék avatott előadója, de játszott klasszikus zenét, készített jazzlemezt és nyitott a vendéglátó-ipari cigányzenei hagyományra is.
Január 7-én történt
1610-ban Galileo Galilei először figyelte meg a Jupiter holdjait. A nap híres szülöttei között van Gerald Durrell brit zoológus, Szász Endre képzőművész és Szirtes Tamás rendező is.
Reigl Judit festménye 44 millió forintért kelt el
Reigl Judit egyik festménye 44 millió forintért kelt el, Keserü Ilona alkotásáért 19 milliót, Fajó János művéért 18 milliót fizettek a Virág Judit Galéria kedd esti árverésén.
Szeptember 23-án történt
Ezen a napon született 1872-ben Richter Gedeon gyógyszerész, a róla elnevezett gyógyszergyár alapítója, Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai munkák írója 1883-ban és Romy Schneider osztrák születésű német színésznő (képünkön) 1938-ban.
Augusztus 30-án történt
Ezen a napon született Mary Wollstonecraft Shelley angol írónő, a Frankenstein szerzője, Adamis Anna Kossuth-díjas dalszövegíró, költő, Anna Politkovszkaja orosz újságíró, író, emberi jogi aktivista és Risztov Éva olimpiai bajnok hosszútávúszó (képünkön).
Tíz színházi bemutató júniusra
Kamaszkori napló a színpadon, balett és hiphop double bill, horoszkópszínház, előadások a közös történelmi emlékezetről és mindennapjainkról – júniusra izgalmas kőszínházi premiereket ajánlunk.
Mit keresnek ezek a cápák a Colosseumban?
Majd’ negyed évszázaddal a Gladiátor után Ridley Scott úgy döntött, tovább szövi a szandálos eposzt. Vajon volt értelme megcsinálni?
Fel az égre! – Márciusban rajtol a Szintaxis első nagylemeze
A Szintaxis zenekarnak a Lassú vonatok hozta meg az átütő sikert és a széleskörű ismertséget, miután egyedi hangzású számukkal tavaly októberben megnyerték Erdély első magyar nyelvű dalversenyét, az Erdély dala című televíziós show-t.
Bulla Elma, „a pozsonyi magyar lány”
„Gyújtsátok meg a tüzet, hát azt képzelitek, hogy jobban félek tőle, mint a patkánynak való élettől, a börtön odújában? A hangok igazat mondtak… igen, megmondták nekem, hogy ti mind bolondok vagytok.” A 110 évvel ezelőtt, 1913. augusztus 26-án született Bulla Elmára emlékezünk.
„Egyébként én is oda igyekszem” – Berta Ádám Szöszmösz, a tündéregér című könyvéről
Mese, modern mese, egyáltalán nem is mese, pszeudomese? Berta Ádám, a szegedi születésű, Baumgarten-díjas író és műfordító idén megjelent és a Margó Irodalmi Fesztiválon frissen bemutatott könyvét ajánljuk.
Az idei Alföld-díjasok: Gergely Ágnes, Korpa Tamás és Juhász Tibor
Az Alföld szerkesztősége 2024-ben is odaítélte három kiváló szerzőjének az Alföld-díjat.
Ismét megnyílt Magyarország egyetlen Báthori-kultuszhelye
Átadták a Magyar Nemzeti Múzeum 1,9 milliárd forintból felújított Báthori István Múzeumát a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírbátorban szombaton.
Szolnok az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban kulturális programsorozat harmadik állomása
Közép-Európa vasúti közlekedésének fontos csomópontjára, az Alföld szívében fekvő Szolnokra érkezik következő állomásaként az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat. A kultúrstratégiai intézmények kiemelt programjain az érdeklődők az évente hagyományosan megrendezett Szolnok Napjához csatlakozva vehetnek részt augusztus 31-én.
Osztály nélküli társadalomról álmodott Táncsics Mihály
Kétszázhuszonöt éve, 1799. április 21-én született Táncsics Mihály író, publicista, politikus, az 1848. március 15-i forradalmi események szimbolikus alakja, akit a lelkes tömeg aznap szabadított ki a börtönből. 1990 óta az újságíróknak évente kiosztott díj őrzi nevét és emlékét.
Így indult a Magyar népmesék sorozat sikertörténete
A Kecskemétfilm Kft. a nemzetközi animációsfilm-gyártás élvonalába tartozik. A stúdiót 53 éven át vezető Mikulás Ferenccel beszélgettünk.
Amikor a gitárzene kötelező leckének számított
A magyar könnyűzenében Szörényi Levente kitörölhetetlen kézjegyet hagyott korszakos rockoperáival, a beatzenét és könnyűzenét összeházasító dalaival. De hogyan látja a kezdeti szárnypróbálgatásokat? Erről is mesélt a Helyőrség.ma oldalán.
„Olyan ritka manapság az efféle makulátlan történet” – Koltai Lajos a Semmelweis-filmről
„Engem az foglalkoztat, hogy az akadályok ellenére miként járhatja végig az ember a saját útját” – fogalmaz Koltai Lajos, aki szerint Semmelweis Ignác mániákus elhivatottsága filmvászonra kívánkozik. A láthatatlan gyilkos című alkotás rendezőjével beszélgettünk.
Bibliai és világi apafigurákról is szó lesz az Apák című könyv bemutatóján
Az Apák című könyv bemutatóján a könyv szerkesztői mesélnek a kötet keletkezésének körülményeiről, és beszélgetnek meghívott vendégeikkel, Puzsér Róberttel és Hodász Andrással az Inga Kultúrkávézóban december 7-én, szombaton 18 órától.
Kolumbiában betiltják a bikaviadalokat
Gustavo Petro kolumbiai elnök aláírta hétfőn a bikaviadalok betiltásáról szóló törvényt, amely három év múlva lép hatályba.
Kedves káosz, amitől egészséges lesz a kertünk
Létezik egy olyan „védelem nélküli” növényvédelmi módszer, amely teljesen természetesen élteti kertünk terméseit. De lehet-e a természet a legjobb kertész? És hogyan ne legyünk így tele gyomnövényekkel? A Petőfi Akadémia friss videójában Gyulai Iván ökológus a mélymulcsozás rejtelmeibe avatja be a nézőket.