Keresés
A játék és a számítógép filozófiája jelenik meg a Deák17 Galéria interaktív kiállításában
A galéria február 25-ig látogatható Játék nem játék címet viselő tárlata egyrészt az elmúlt évtizedek kortárs intermédia-munkáiból mutat be egy válogatást, másrészt felvonultatja a 20 éves múltra visszatekintő Szabadfogású Számítógépverseny legjobb pályamunkáit is.
Fűnyírás kisollóval – Katonaélet a Néphadseregben
Gál Péter úgy határozott, gyűjti a szocializmus néphadseregének történeteit. Az ismétlődő mintázatokról, a hadseregben uralkodó légkörről, a katonaélet mindennapjairól és arról kérdeztük, miért is érdemes összegyűjteni ezt a most még lappangó tudást.
Ideál pilóta a földön – Az üvegcipő a Vígszínházban
Mohácsi lerángatta a földre Molnár Ferenc fájdalmas-szép vígjátékát, ami így sokkal fájóbb és talán igazabb lett.
Ösztöndíjjal támogatja a doktoranduszokat a Neumann János Program
Több mint négymilliárd forint értékben nyert támogatást 17 hazai egyetem 150 pályázója a Kooperatív Doktori Program keretében.
A magyar építészeti kultúra értékes: azt kellene követni, nem a nemzetközi divatokat
Az MMA építőművészeti tagozatának vezetőjét a közelmúltban Kossuth-díjjal tüntették ki. Salamin Ferenc építészeti leleményről, trendekről, szabadkézi rajzról és a lehetőségek megragadásáról mesélt.
Tíz új alkotással érkezik a Spanyol Filmhét az Urániába
A spanyol filmművészet tíz új alkotását láthatja a közönség november 21. és 26. között a Spanyol Filmhéten az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Ezért lett lila a futópálya a párizsi olimpián
A feltűnő szín mellett anyaga is különleges, amely nemcsak újrahasznosított forrásból származik, de újabb rekordokhoz is hozzásegítheti az atlétákat.
Jász kultúra a köbön: ilyen a hamisítatlan hagyomány
Milyen egy jászsági, régiós folklórgála árvalányhajjal, viganóval és legényfogó szalaggal? A Petőfi Kulturális Program keretében kiderült, mi pedig megmutatjuk!
A szerb fotós Budapesten, a magyar Belgrádban nosztalgiázott
Alkalmazott nosztalgia címmel egy szerb és egy magyar fotóművész Budapestet és Belgrádot bemutató fotókiállítása nyílt a Veres Pálné utcában.
A Városligetben láthatók a Magyarország 365 fotópályázat legjobbjai
Az ingyenes, mintegy 140 alkotást felvonultató szabadtéri tárlat a mai Magyarország természeti szépségeit, építményeit, életképeit mutatja be különleges pillanatokat megörökítve.
Továbbra is a Louvre a világ legnépszerűbb múzeuma
Az UNESCO adatbázisa szerint 2021-ben 103.842 múzeum volt szerte a világon, amelyek kétharmada Nyugat-Európában és Észak-Amerikában található.
Luca napján hajnalban a legjobb megpiszkálni a tyúkokat
Mágia, varázslat, boszorkányok, sötét erők és támadásuk kivédése. A népi hiedelemvilágban Luca termékenységet hoz, de ha nem vigyázunk, átkot is szór…
Megnyílt a World Press Photo kiállítás a Biodómban
Huszonnégy országból 31 fotográfus képeit mutatja be az idei World Press Photo kiállítás, amely csütörtök este nyílt meg Budapesten, a Biodómban.
A Nyugati pályaudvaron mutatják be a legfrissebb designújdonságokat
A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szervezésében ötödik alkalommal megvalósuló 360 Design Budapest kiállításon kétszáznál több designtárgyat és műalkotást láthatnak az érdeklődők.
Záporoztak a milliók a világ negyedik Zsolnay-aukcióján
Sok hazai és nemzetközi licitet hozott a Virág Judit Galéria negyedik Zsolnay-aukciója, ahol egy gyümölcstál a tavalyi aukción beállított világrekorddal megegyező 28 millió forintért kelt el. 20 millió forintot fizettek egy gyümölcsszedő nőket ábrázoló óriásvázáért is. Az aukció estéjén 16 millióig kúszott az éjszakai panorámaképes váza ára, egy leopárdmintás Zsolnay pedig 15 milliót ért.
Ő a legjobb színész és a legrosszabb is
Január 7-én hatvanéves Nicolas Cage Oscar- és Golden Globe-díjjal kitüntetett amerikai színész, akit a legrosszabb színésznek járó Arany Málnára is kilenc alkalommal jelöltek.
Aukción a Nyugat és a Körhinta eredeti plakátjai
A Budapest Poster Gallery idei első aukcióján 236 eredeti plakát és plakátterv kerül kalapács alá május 3-án. Az aukció anyagában több különleges ritkaság található.
Hangolódjunk a húsvétra a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeumban!
Tojásfestő, -díszítő és -patkoló bemutatókkal, folklórműsorokkal, kézműves foglalkozásokkal várják az érdeklődőket a Baranya vármegyei Zengővárkonyban működő Míves Tojás Múzeum húsvétváró programsorozatában április 2. és 10. között.
Kiengedték a börtönből a kormányt bíráló iráni filmrendezőt
Több mint hat hónap után szabadon engedték Iránban Mohammad Raszulof filmrendezőt, akit az ország vezetésének bírálata miatt zártak börtönbe – jelentette a reformista ellenzékhez kötődő, Sarg című újság hétfőn.
Ha nem jön be a balett, a B terv a matematika lett volna
Pár éve került az Operaházba, de már több főszerepet is megformált. A Magyar Nemzeti Balett Étoile-ját, Scrivener Louist Bőcs Annamária kérdezte.