Keresés
Száznál több új fajt azonosítottak a Magyar Természettudományi Múzeumban
Természetrajzi örökségünk legújabb kincseit kutatóink Amerikától Eurázsián és Afrikán át Ausztráliáig harminc országból írták le. A Magyar Természettudományi Múzeumban 2023-ban leírt 102 új faj közül 101 állat, egy pedig fosszilis növényfaj.
Sztárt csinálunk bárkiből öt perc alatt
Tíz év után jelentkezik új lemezzel Kálloy Molnár Péter, az énekes-zenés előadóként is jól ismert, közkedvelt színművész. Lámpaláz című új albumát február 8-án mutatja be az Uránia Nemzeti Filmszínház színpadán.
A Léna folyóról nevezte el magát a Szovjetunió első vezetője
Száz éve, 1924. január 21-én halt meg a Moszkva melletti Gorkiban Vlagyimir Iljics Lenin, az orosz kommunista párt alapítója, az 1917. októberi bolsevik hatalomátvétel és az annak nyomán létrejövő Szovjetunió első vezetője.
Így törte meg a székelyek ellenállását Mária Terézia
Kétszázhatvan éve, 1764. január 7-én mészárolta le az osztrák katonaság a Madéfalván egybegyűlt, a határőrsorozás ellen tiltakozó csíki székelyeket. A vérengzés madéfalvi veszedelem néven vonult be a történelembe.
A színész, aki sose hal meg
Ma nyolcvanéves Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Még most is aktív: várhatóan jövőre mutatják be a Ma este gyilkolunk című krimivígjátékot, amelyben partnerei Bodrogi Gyula és Hámori Ildikó lesznek.
A csillagok között, avagy ki volt Edwin Hubble?
1953. szeptember 28-án hunyt el Edwin Powell Hubble amerikai csillagász, a Hubble űrtávcső névadója. Tudományos megállapításai máig mérföldkőnek számítanak a csillagászatban, a legnagyobb tudományos elismerést mégsem kapta meg.
Mese öt felvonásban – Eötvös Péter avantgárd művét dolgozták fel a MOME hallgatói
Az Intermezzo Fesztivál nyitóeseményeként a Magyar Zene Háza Hangdómjában bemutatták a MOME és a BMC közös audiovizuális projektjét. Öt médiadesign-hallgató munkája látható a teremben szeptember 8-tól, amelyeket Eötvös Péter zeneszerző Mese című elektronikus művére készítettek.
Helen Hunt, aki névrokona elől hozta el az Oscart
Hollywood egyik legkeményebben dolgozó és legnagyobb munkabírású sztárja, akit a kritikusok érzékeny, pszichológiailag jól megformált alakításaiért dicsérnek, június 15-én hatvanéves. Portré.
Kierkegaard: Az emberi élet nem adottság, hanem feladat, amit meg kell oldani
1813. május 5-én született Sören Kierkegaard dán filozófus, teológus, az egzisztencializmus előfutára.
A 10. Színházi Olimpia debreceni programjai
A 10. Színházi Olimpia eseményein a világ színházi élete meghatározó alkotóinak előadásai láthatók, ezeken túl tánc-, báb- és utcaszínházi előadások. Az olimpia központi eseményei a szervező budapesti Nemzeti Színházban, a IX. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM keretében láthatók.
Petőfi-emlékérméket bocsátott ki az Magyar Nemzeti Bank
Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma, valamint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából emlékérméket bocsátott ki a költészet napján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Sándor György, az ország humoralistája
Sándor György Kossuth-és Jászai Mari-díjas előadóművész, humoralista, a Nemzet Művésze április 4-én ünnepli nyolcvanöt éves születésnapját.
Február 24-én történt
1951-ben ezen a napon állt forgalomba az első Ikarus busz Budapesten, és e napon született Jászai Mari. Kereken egy évvel ezelőtt tört ki az orosz–ukrán háború.
A Müpa az idei évet is a kulturális fenntarthatóságnak szenteli
A Müpában tavaly több mint 1500 program várta az érdeklődőket, akik nagy számban tértek vissza a pandémia után. Az intézmény az idei évet is a kulturális fenntarthatóságnak szenteli.
Ezek voltak 2022 legfontosabb hazai fotókiállításai
A Punkt felkérésére a fotográfiához köthető szakemberek véleményezték, melyek voltak 2022 legfontosabb hazai fotókiállításai.
Szerepeiben mindig impozáns volt
Királynői jelenség volt, s talán Madách is olyannak képzelte Évát, mint amilyennek e sudár szépségű színésznőt ismerhettük. 110 éve született Lukács Margit.
Sosem futott be, de felfedezte a tinédzser Eric Claptont
Hatvan éve jelent meg a Yardbirds bemutatkozó albuma. A banda Clapton mellett két további gitárhőst, Jeff Becket és Jimmy Page-et adta a rocknak, saját dalok híján azonban nem tudott igazán befutni.
Közgyűjteményi kalandok advent elejére a manóvadászattól az irodalomterápiáig
Az egészen kicsiknek és a sokkal nagyobbaknak is érdekes és tartalmas időtöltést kínálnak az MNMKK tagintézményei az adventi időszakban. Programajánló.
Tarnóczi Jakab saját drámáját rendezte meg
A Radical Relax zenére, mozgásra, szövegre egyforma súllyal támaszkodó, humora ellenére aggasztó hangulatú előadás. Kritika.
A magyar Versailles-ban Haydn is muzsikált
Esterházy „Pompakedvelő” Miklós barokk-rokokó világa, Haydn, az udvari karmester munkássága és Mária Terézia alakja is megelevenedik a fertődi Esterházy-kastély kiállításán.