Keresés
Tamási-bemutató és -kiállítás az író születésének 125. évfordulója alkalmából
A Hullámzó vőlegény című Tamási Áron-dráma bemutatásával és egy kiállítással ünnepli a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Liszt Intézet sepsiszentgyörgyi központja az író születésének 125. évfordulóját.
Négy felújított síremléket adtak át Sümegen
Kisfaludy Sándor költő, Kisfaludy Móric honvédtiszt, Felletár Emil gyógyszerész és Bozó Pál katonatiszt felújított sírját adták át pénteken Sümegen.
Pénteken és szombaton rendezik meg a Salföldi Akadémiai Napokat
Szeptember 17-én és 18-án, pénteken és szombaton rendezik meg a Salföldi Akadémiai Napokat; a rendezvény középpontjában a Pajta Galéria jubileumi kiadványa, a Pajta 30 album bemutatója áll.
Véget ért a Campus Fesztivál
Négy nap alatt több mint 87 ezren látogattak el a debreceni Nagyerdőbe a 13. Campus Fesztiválra – közölte vasárnap Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató.
Nyáron több fesztiválon is fellép a Liszt Ferenc Kamarazenekar
Nyáron több fesztiválon is fellép a Liszt Ferenc Kamarazenekar.
SZFE – A hallgatók akciója az épületeken kívül folytatódik
Az épületeken kívül folytatják akciójukat a járványügyi korlátozó intézkedések miatt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói, akik erről keddi budapesti sajtótájékoztatójukon számoltak be.