Keresés
Zenében utazók, avagy a közösség ereje – Látogatóban a MÁV Szimfonikus Zenekarnál
A pandémia idején az online koncertek és színházi közvetítések, a zene, a filmek és a könyvek, vagyis épp a kultúra jelentette a gyógyírt a bizonytalanságban, sokszor ez adott hitet, reményt és erőt az élethez. A legnehezebb időkben derül ki igazán, milyen nagy szükség is van a művészetre.
Szabad a tánc? címmel támogatói kampányt hirdetett a Duda Éva Társulat
A kampány célja a hosszú távú működés stabilizálása: a társulat 20 nagykövete kampányol május 7-ig a tánc szabadságáért és a társulatért.
A Tintanyúl és Varró Dani is dalra fakad a Szamárfül Fesztiválon
Az év legnagyobb ingyenes gyerekmulatsága várja a kicsit, a nagyon és a még mindig fiatalokat augusztus 23–25. között Pécsett. A Szamárfül Fesztiválon fellép a Rutkai Bori Banda, Varró Dani, Farkasházi Réka és a Tintanyúl, a Veronaki zenekar és a a Buborék együttes. Lesznek bábszínházi előadások is, és még számos egyéb ingyenes családi program várja a közönséget.
Egyszerre látjuk a sötétlő világűrt és a felettünk levő kék eget
A körszimbólumból kiindulva az irodalom, a zene és a művészet találkozik a Szentendrei Régi Művésztelep kiállításán.
Zenei vásárral és családi nappal zárja a szezont a Budapesti Fesztiválzenekar
A nyár első hétvégéjén a koncerttermekből a szabadba költözik a Budapesti Fesztiválzenekar. Június 3-án 11 órától 19 óráig az Aquincumi Múzeum és Régészeti Park minden szegletében a muzsikáé lesz a főszerep a BFZ zenei vásár és családi napján.
A 19. századi dán festők a sörfőzés maradékát használhatták vásznaik alapozására
A 19. századi dán festők alkotásait vizsgáló kutatók élesztő és gabonák nyomait fedezték fel a képeken, ami a szakemberek szerint arra utal, hogy a mesterek a vásznak alapozásához a sörfőzdék melléktermékeit használhatták fel.
Már Zendayával is készíthetünk szelfit a budapesti Madame Tussauds-ban
Az A listás színésznő, Zendaya viaszfigurája a Gellért fürdő hangulatát megidéző VIP-teremben kapott helyet többek között Brad Pitt, Madonna és Leonardo DiCaprio mellett.
Ember és természet kapcsolatának mélyebb rétegei a HAB-ban
Az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával működő Hungarian Art & Business (HAB) új időszaki kiállítása, a Kert. Az élet lehetősége című tárlat az ember és természet kapcsolatának mélyebb rétegeit tárja fel, a kertet mint az ember által alakított természet szimbolikus helyszínét vizsgálja.
Óvnunk kellene a gyermekek hallását, mégis kitesszük őket a halláskárosodás veszélyének
Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
Magyarország vadvilága után a svéd vadont mutatja be a magyar természetfilmes
Török Zoltán, az egyik legismertebb magyar temészetfilmes, három éven át forgatta a Változó vadon – Az én Északom című filmjét, amely amellett, hogy bemutatja a skandináv ország élővilágát a fókáktól a jávorszarvasokig, felhívja a gyerekek és a szülők figyelmét a természet szeretetére és védelmére.
A világ legnagyobb olasz reneszánsz kiállítása nyílik a párizsi Louvre-ban
A világon a legnagyobb, olasz reneszánsz remekműveket bemutató kiállítás nyílik szerdán Párizsban: a Louvre múzeuma a saját gyűjteményével együtt állítja ki a nápolyi Capodimonte Múzeum mintegy hetven remekművét.
Így indult a Magyar népmesék sorozat sikertörténete
A Kecskemétfilm Kft. a nemzetközi animációsfilm-gyártás élvonalába tartozik. A stúdiót 53 éven át vezető Mikulás Ferenccel beszélgettünk.
Megkezdődött a 73. Berlinale, magyar alkotások is helyet kapnak a programban
Tegnap kezdődött a 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, azaz a Berlinale. A filmélet egyik legrangosabb eseményén magyar alkotásokat is láthat a közönség.
Bereményi Géza és Csikos Sándor kapták a Szabó Magda-díjat
Az irodalmi díjat minden évben olyan művészeknek adják, akik munkásságukkal hozzájárultak Szabó Magda életművének életben tartásához.
Kalózok „foglalták el” a floridai Tampa városát a hagyományos karneváli turistalátványosságon
Tampa városában több százezer látogató vett részt szombaton a hagyományos kalózfesztiválon, a Gasparillán, amelynek kezdetén a kalózok „elfoglalják” a floridai kikötővárost.
Idén is a Közép-Európa Táncszínház nyitja a Sissi Őszi Tánchetet
12. alkalommal kerül megrendezésre Budapest hetedik kerületében a Sissi Őszi Tánchét, azaz a SŐT7. A rendezvény házigazdája a Bethlen Téri Színház és rezidens társulata, a Közép-Európa Táncszínház (KET).
Az országos premier előtt látható a Sünvadászat a 44. Magyar Filmszemlén
Schwechtje Mihály, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) rendezőjének második nagyjátékfilmje, a Sünvadászat is bekerült a 44. Magyar Filmszemle versenyprogramjába. A film ezt követően február 13-tól látható országosan a mozikban.
A Lázár Ervin Programban 237 produkció valósulhat meg a következő tanévben
A 2024/2025-ös tanévben a Lázár Ervin Program lebonyolítását a Déryné Művészeti Nonprofit Kft. és a Klebelsberg Központ közösen látja el. A nyertes előadásokról július 16-án született döntés.
Híres emberek vallottak a családról a Novák Katalin szerkesztésében megjelent könyvben
Novák Katalin köztársasági elnök mutatta be a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért kiadásában megjelent „...ami a miénk” 2. – Ötvenen a családról című kötet második részét szerdán Budapesten.
„A zugpálinkafőzés a hatalommal szembeni népi innováció” – beszélgetés Balázs Géza nyelvésszel
Szenvedélye a megfigyelés, a nyomozás, a rendszerezés: ezt mind megtalálta a nyelvészetben. Évtizedek óta noteszbe gyűjti az utcán hallott nyelvi leleményeket, dokumentálta a pesti flaszter nyelvét. Péczeli Dóri podcastsorozata, a Puzzle vendége Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár.