Keresés
Díjazták a Magyar szemmel fotópályázat nyerteseit
Idén harmadik alkalommal hirdetett fotópályázatot a Nemzetpolitikai Államtitkárság, ezúttal Magyar szemmel 3. – Kézenfogva címmel, amelyre három kategóriában vártak fényképeket. A díjnyertes képekből kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeum kertjében.
Gotham keresztapája zsíröltönyben küzd a hatalomért
A nyolcrészes Pingvin egy Batman nélküli Batman produkció, ami a főgengszteri pozíció elnyerésének küzdelmeibe kínál bepillantást.
Meglepő helyen találtak bizonyítékot a kereszténységre
A 2018-ban Frankfurt am Main külvárosában felszínre került aprócska amulett felülírja a korábbi elméleteket.
Brutálisan őszintén a korai szexuális élményekről
Molly Manning Walker Hogyan szexeljünk című drámája bedobja a mély vízbe szereplőit. A modern felnövéstörténetben három barátnő indul Görögországba nyaralni, ám a féktelen buli váratlanul sötét fordulatot vesz.
Magyar siker a washingtoni hangművészeti fesztiválon
Magyar művészek, a MOME kutatói is bemutatkoztak Washingtonban, a 2023-as Sound Scene hangművészeti fesztiválon.
Zalaegerszeg: a városszövetben rejtőző Mindszenty nyomában
A 2022. október 23-án megnyitott zalaegerszegi Mindszentyneum – Mindszenty József Látogatóközpont a politikai szerepvállalása miatt sokat szenvedett, végül emigrációba kényszerült bíboros életútját és a diktatúra egyházüldözését mutatja be.
Elárverezik a világ legnagyobb disneylandi magángyűjteményét
A világ legnagyobb, magántulajdonban lévő Disneyland-gyűjteményéből nyílt kiállítás a kaliforniai Burbankben. A Walt Disney-filmek varázslatos világát megidéző vidámparkok attrakcióiból származó másfélezer tárgyat és játékot júliusban elárverezik.
A legendás Stílusgyakorlatokból készült kabaré-opera
Tóth Péter zeneszerző Raymond Queneau Stílusgyakorlatok című művéből komponált kabaré-operát. A mű ősbemutatója a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével a szegedi REÖK Palotában lesz január 19-én.
Egyedülálló monográfiát mutatnak be a Kieselbach Galériában Szőnyi István életművéből
Gigantikus könyvmonstrum született Szőnyi István életművéből a Kieselbach Galéria műhelyében, amelyet kiállításmegnyitóval együtt mutatnak be október 27-én a Kieselbach Galériában. A háromkötetes kiadvány összesen 17 tanulmányt, 4577 reprodukciót, 1720 oldalt, 450 dokumentumfotót tartalmaz.
Vukos pénztárca és Kaláka a metálszínpadon
Negyven éve, 1984-ben indult a Magyar népmesék rajzfilmsorozat harmadik évada, a hetvenes években készült nagy sikerű szériák után, ami azt jelezte, hogy nem kell komolyan vennünk az „itt a vége, fuss el véle” zárlatot. A 2012-ig gyártott – 2020-ban hungarikummá nyilvánított – sorozat vizuális motívumai identitásunk részeivé váltak, akár az egykori óvodai jelünk. A sorozat főcímében látható madár pedig, mint valami vízjel, ott van a gyerekkorunk képzeletbeli emlékkönyvében.
Jubileumi kiállítás a tízéves Artphoto Galériában
63 kiállítás, ötven alkotó, tíz év a kortárs fotóművészet szolgálatában. Ez a mérlege a Artphoto Galéria elmúlt évtizedének, amelyet jubileumi kiállítással ünnepelnek. Ezen a galéria szellemiségéhez közel álló alkotók két fotója látható: egy 2013-ból, az alapítás évéből, egy pedig 2023-ból.
Becsapás a mesterséges intelligencia kreálta zene
Készül Kékkői Zalán új szólólemeze, az album címe elég egyértelmű: No AI. Adódik a kérdés: mi baja a muzsikusnak a mesterséges intelligenciával?
Megtalálták a világ legősibb temetkezési helyét?
A Dél-afrikai Köztársaságban az őstörténet legrégebbi sírjainak felfedezéséról számolt be hétfőn Lee Berger világhírű paleontológus; a felfedezés révén legalább százezer évvel korábbra datálhatók a temetkezési szokások első nyomai.
Újjászületett a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium
A tanév kezdetén mintegy 620 diák és félszáz pedagógus vehette birtokba a megújult Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumot. A felújítás terveit a Triskell Építész Iroda készítette – vezető tervezőjével, az Ybl Miklós- és Pro Architectura díjas Horváth Zoltánnal, az MMA köztestületi tagjával Tóth Ida beszélgetett.
Jubileumok a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinél
Változatos zenei kínálattal, nemzetközi szinten is elismert hazai és külföldi művészekkel várják a klasszikus zene kedvelőit a 2023/24-es koncertévadban a Magyar Rádió Művészeti Együttesei. Két születésnapot is ünnepelnek: a szimfonikus zenekar 80, Vásáry Tamás elnök-karmester pedig 90 éves lesz.
Eltáncolt történetek a 19. Magyar Táncfesztiválon
A hazai kortárs táncélet kimagasló alkotói, a Magyar Török Kulturális Évad egyik gyöngyszeme és izgalmas premierek Győrben a 19. Magyar Táncfesztiválon, amelyet június 19. és 23. között rendeznek meg. Meglepő fotókiállítással, ingyenes szabadtéri műsorokkal és gyerekprogrammal is készül a szervező Győri Balett.
Közönségközpontú produkciókat keres a Művészetek Völgye
A Művészetek Völgye Fesztivál a Kreatív Európa ’PRODUCTION³ projekt’ névre keresztelt pályázatára művészek és művészeti csoportok jelentkezését várja olyan új alkotásokkal, amelyek létrehozásának és megvalósításának középpontjában a közönség áll.
Nem akarom meghatározni a ruháim nemét
Stotz Natália márkája menő, jól felismerhető stílusú ruhákat jelent, amelyek vagányak, magukban hordozzák a fiatal generációk életérzését, szabadságát.
Grafikai alkotóműhelyt tartanak a Szolnoki Művésztelepen
Nyomatról nyomatra címmel, hagyományteremtő szándékkal tartanak a művészi grafika hagyományait, technikai sokszínűségét és a műfaj képviselőit bemutató elméleti és gyakorlati alkotóműhelyt március 29. és 31. között a Szolnoki Művésztelepen.
Ausztriában koncertezik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar
Ausztriában koncertezik január 31. és március 23. között a Szolnoki Szimfonikus Zenekar: a művészek Bécsben, Salzburgban, Eisenstadtban és Klagenfurtban lépnek fel, miközben a hazai közönség előtt is adnak koncerteket.